Ez a cikk a májusi tanévzárás és a búcsúzások megható, élményekkel teli időszakát foglalja össze. Bemutatja a finnországi magyar cserkészek számára szervezett izgalmas gyógynövényes foglalkozást, valamint a Sipoonkorpi Nemzeti Parkban tartott erdei kirándulást. Beszámol az espooi magyarórás diákok oittai piknikjéről is, ahol a gyerekek egy népmesei meseerdő állomásait járták végig.
A cikk emellett kitér a Breuer Klára nagykövet asszonytól vett ünnepélyes búcsúra, valamint az utolsó citeraórára és az átadott egyedi ajándékokra is, amelyek méltó lezárását adták ennek az időszaknak.
Bár még júniusra is akad bőven tennivaló, májusban sok mindentől búcsúznom kellett. A gyerekektől, a szülőktől, a barátoktól, a helyektől, amelyek a mindennapjaim részei voltak, a lakótársaktól és azoktól az utaktól, amelyeket napi szinten jártam. A végén mindig eszembe jut az eleje: mennyire másképp éreztem akkor, mint most. Bár feladatokban és programokban nem változott sokat az életem, az, ahogyan érzek, teljesen más értelmet ad mindennek. Van ebben valami szép, valami nosztalgikus, picit szomorú, de mégis olyan, mintha a változás szelét érezném, és ez motivál valami új felé. Sajnos nincs idő ezen sokat gondolkodni, mert ez a hónap tele volt élményekkel, programokkal és eseményekkel.
Május 10-én ismét tartalmas és élményekben gazdag cserkészfoglalkozást tartottunk, amelynek középpontjában ezúttal a gyógynövények megismerése és a kreatív alkotás állt. A programot közös zöldség- és gyümölcspucolással kezdtük. A gyerekek aktívan részt vettek az előkészületekben, miközben gyakorolták az együttműködést és az önálló feladatvégzést. Ezt követően kimentünk az erdőbe, ahol kisebb faágakat gyűjtöttünk a korábban elkezdett képkeretek folytatásához. A gyerekek a szorító nyolcas csomó segítségével dolgoztak tovább a fából és kötélből készülő kereteken.
A foglalkozás következő részében gyógynövényes memóriajátékkal ismerkedtünk. A kártyák a növények képét, nevét és gyógyhatását is tartalmazták, így játékos formában beszélgettünk a különböző gyógynövényekről és azok felhasználásáról. Ezután bemutattam a szárított gyógynövényeket is, amelyeket a gyerekek kézbe vehettek, megszagolhattak, illetve a memóriajáték segítségével megpróbálhatták felismerni őket.
A foglalkozást egy kreatív, gyógynövényes kollázs elkészítésével zártuk. A gyerekek a méretre vágott teafiltereket megragasztották, majd különböző gyógynövényeket szórtak rá. Mindenki saját ízlése szerint díszíthette alkotását. Miután a munkák megszáradtak, rákerült a korábban elkészített és megcsomózott képkeret is, így készültek el az egyedi, gyógynövényes kulcstartók. A foglalkozás utolsó néhány percében közösen átbeszéltük azt is, mire érdemes figyelni kirándulás előtt, illetve milyen felszerelés szükséges egy hátizsákba. A nap végén közösen rendet raktunk, majd mindenki távozott.
2026. május 24-én, az utolsó cserkészfoglalkozás alkalmával kirándulásra vittem a gyerekeket. A kirándulás helyszíne a Sipoonkorpi Nemzeti Park volt. A szülőkkel és a gyerekekkel a Kalkkiuunintie parkolóban találkoztunk, majd innen indultunk a túrára. Készítettem a gyerekeknek egy kis táblázatot, hogy a túra során nyitottak legyenek a természetre. Olyan feladatok voltak a lapon, mint például: ebben a négyzetben hagyj egy gyógynövénylenyomatot; ezt a négyzetet lyukaszd ki annyiszor, ahány állatot látsz; színezd ki ezt a négyzetet olyan színűre, amilyen madarat láttál; vagy rajzold le, milyen tüzet raktunk a túra során, és nevezd meg azt. Meg kellett nevezniük öt színt, amit láttak, öt hangot, amit hallottak, négy illatot, amit éreztek, három ízt, amit éreztek, és hat dolgot, amit tapintottak. Miközben sétáltunk, a gyerekek folyamatosan töltögették a lapot.
A helyszínre megérkezve mindenki elfogyaszthatta a szendvicsét, és megpihenhetett. Ezután alaki gyakorlatok következtek, megszámoltuk, hányan vagyunk, majd sorba állva elindultunk az erdőbe. Megbeszéltük, mi kell a tűzhöz, és mit kell gyűjtenünk. Két gyerek gyűjtötte az apró faágakat és a nyírfakérget a tűz magjához. Három gyerek a vastagabb ágakat gyűjtötte, három másik pedig a még vastagabb ágakat a tűz külső részéhez. Egy gyerek köveket gyűjtött, hogy körbe tudjuk majd rakni velük a tűzrakást. Mindenki kézben hozta az összegyűjtött anyagokat, megszámoltuk magunkat, majd visszaindultunk. Útközben csatakiáltásokat kiabáltunk, nehogy medve közeledjen.
Visszatérve a közös helyre megbeszéltük, hogy bár nem szabad meggyújtani a tüzet, mondjanak öt dolgot, amiért alkalmas ez a hely tűzgyújtásra, és öt okot, amiért nem. Közösen megépítettük az indiánsátortüzet, a munkában mindenki részt vett. Ez idő alatt a szülők az FME tagjainak segítségével megsütötték grillen az ebédet, mindenki azt, amit hozott. A gyerekekkel felelevenítettük a zászlót, amit elhoztam, és eszükbe jutott, ki mit festett rá. Készítettünk közös képeket, kiabáltunk néhány csatakiáltást, majd mindenki ebédelni indult.
Ebéd után a mezőn métajátékot játszottunk. Métaütők hiányában teniszütőket használtunk, de így is jól működött a játék. A gyerekek nagyon élvezték, még az egyik apuka is beszállt, így hazafutást is lehetett csinálni. A játék után pakoltunk, és elindultunk haza. Útközben beszélgettem a szülőkkel és a gyerekekkel. Nagyon kedves embereket ismerhettem meg, és örülök, hogy volt lehetőségem elköszönni tőlük.
2026. május 27-én elköszöntünk Breuer Klára nagykövet asszonytól. A nagykövetségen fogadtak bennünket, a Finnországi Magyarok Egyesületének (FME) tagjait, akik egy csokor virágot és egy csoportképet adtak át neki emlékbe. Az összejövetel jó hangulatban telt, a nagykövetségen pezsgővel vendégeltek meg minket. A beszélgetés során szóba kerültek az elmúlt évek és a jövőbeli tervek is. A felek megköszönték egymásnak a kölcsönös tiszteletet és a rengeteg segítséget, majd további sok sikert kívánva búcsút vettünk. Az elmúlt évek szép és egyben megható lezárása volt ez a találkozó. A nagykövet asszony végül ezzel a mondattal búcsúzott: „Azért szép a magyar nyelv, mert általa elmondhatom, hogy ez nem egy ég veletek, hanem a legközelebbi viszontlátásra.”
A tanév utolsó espooi tanítási napján, május 29-én, pénteken tartottuk meg a hagyományos magyarórás pikniket. Az esemény hivatalos tanórának számított, helyszínéül az espooi Oittaa szabadidős központ tágas, füves területe, valamint a Bodom-tó homokos partja szolgált. A rendezvényre a szülők és a testvérek is szép számmal elkísérték a tanulókat. A kirándulás főszervezése Zsófi feladata volt, míg a délután központi programját, a meseerdőt én terveztem meg. A játékos feladatok kitalálása a gyerekek ötlete volt, a kellékek beszerzését és elkészítését pedig Zsófival közösen végeztük.
A program témáját a magyar népmesékből jól ismert A szorgos és a rest leány feldolgozása adta. A kisebb gyerekek öt- vagy hatfős csoportokban haladtak végig a helyszíneken, ahol a felső tagozatosok várták őket. A nagyok varjaknak és más szereplőknek adták ki magukat, igazi élményt nyújtva a kicsiknek a különböző állomásokon:
- A körtefa: itt a körtét tisztogatták a gyerekek, és sablonok alapján vágtak ki köröket.
- A szőlős: a papírgyümölcsök közül kellett kiválasztani a szőlőszemeket. A szemek hátán szavak voltak, amelyeket sorba rakva kirajzolódott a „Jótett helyébe jót várj” mondat.
- A kemence: ezen a ponton nagyobb Legóból kellett kemencét építeniük a csapatoknak.
- A kút: két nagyobb gyerek kifeszített egy pokrócot, ami mögé a harmadik társuk bújt el. A kicsik egymás után egy botra kötött vödröt hajítottak be a paraván mögé mindaddig, amíg a hátul lévő gyerek bele nem tette a korongot a vödörbe.
- A tündérek: az utolsó állomáson a tündérek csak úgy engedték tovább a csoportokat, ha tudtak mondani három tanulságot.
A kicsik minden sikeres állomás után egy-egy korongot kaptak, amelyeket a végén a szülői bizottság számolt össze. A feladatok hatalmas sikerélményt adtak a gyerekeknek. A játék után bőven maradt idő a kötetlen kikapcsolódásra is. A hozott finomságokból, vízből és üdítőkből jól esett a közös evés és ivás, miközben szabadon lehetett játszani, focizni és beszélgetni. Az esemény nagyon jó hangulatban telt, minden remekül sikerült, így a diákok egy igazán vidám közösségi élménnyel kezdhették meg a nyári szünetet.
Összességében a május a lezárások hónapja volt számomra. Ebben az időszakban a magyarórák már felszabadultabb, játékos, tanulós hangulatban teltek, sok kinti tevékenységgel, amelyeket az utolsó órai piknikek koronáztak meg. Az utolsó citeraórán egy kis előadással kedveskedtünk a szülőknek, hogy ők is meghallgathassák, mit tanultak és mennyit fejlődtek a gyerekek az év során. Búcsúajándékként saját kezűleg készített, a folyóírást elősegítő munkafüzetet adtam át mentoromnak, Hódi Bélának, valamint az espooi tanítónőnek, Richter Zsófinak, ezzel is támogatva jövőbeli munkájukat és a gyerekek fejlődését. Így telt az idei május, szép és tartalmas lezárást adva ennek a tanévnek és ennek az időszaknak.
