Magyar állampolgársági eskütétel Sydney-ben

/ Cselik Noémi /
cselik.noemi képe
A Délvidéki Magyar Szövetség klubja mindig hívogató, különösen péntekenként, amikor napközben szorgosan dolgozik a főzőcsapat és finom illatok töltik be a konyhát, míg este gyerekek jönnek táncházba, a felnőttek pedig vacsora mellett beszélgetnek. Egy csendes héten is összegyűlik itt 70-80 ember, ami különös jelentőséget kap, ha arra gondolunk, ez Magyarországtól 17 ezer kilométerre történik.
ae1ae2ae3ae4

Szeptember 22-én a szokásos pénteki jó hangulatot tovább emelte Dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, illetve Deutsch Tamás György, Canberrába kihelyezett külgazdasági attasé látogatása. Az épületet bejárva Dr. Parragh László többször is elmondta, ez a legnagyobb és egyik legszebb magyar klub, amit eddig külföldön, az Egyesült Államokat és Kanadát is beleértve, látott. Ezt örömmel, egyben fontos visszajelzésként fogadták a vezetőség tagjai, akik közel öt évtizedes önkéntes munkával és nagy haza- és felebaráti szeretettel teszik a klubot ilyenné.

Mások számára azért volt a szokásosnál is jobb hangulatú és bizonyára emlékezetes is ez a péntek este, mivel ekkor tehettek magyar állampolgársági esküt. Magyar külügyi képviselet Ausztráliában jelenleg csak a fővárosban, Canberrában van, így más nagyvárosokban rendszeres kihelyezett konzuli napok alkalmával van lehetőség személyes ügyintézésre. Ezeknek Sydney-ben hatodik éve a Délvidéki Magyar Szövetség biztosít méltó helyszínt. A klub ösztöndíjasaként abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy jelen lehettem az eskütételen, amire évente egy-két alkalommal kerül sor.

A klub különtermében Geiger Mihály, a magyar nagykövetség vezető konzulja mondott üdvözlő beszédet, majd felolvasta az eskütétel szövegét. A honosítási okiratot ezúttal négy Ausztráliában élő külhoni magyar vehette át. Vezető konzul úr rövid beszédében kiemelte, szimbolikus és gyakorlati fontossággal is bír, hogy minden magyar származású ember rendelkezhessen magyar állampolgársággal, és hogy ezt a jelenlegi egyszerüsített honosítási kérelem nagyban megkönnyíti. A honosítás különösen jelentős esemény azoknak, akik Magyarország elcsatolt területeiről vándoroltak külföldre, és így magyar ajkú emberként most válhattak hivatalosan is a nemzet részévé. Hozzájuk szólt a beszéd Gróf Széchenyi Istvántól idézett mondata: „A múlt már elesett hatalmunkból, a jövendőnek azonban még urai vagyunk”. Az eskütétel és a honosítási okiratok átadása után a himnusz közös eléneklése és koccintás zárta a szép alkalmat.