A Southamptoni Magyar Iskola júniusi iskolai alkalma több szempontból is különleges volt.
Az utolsó tantermi alkalom 2025. 06. 08-án került megrendezésre; azonban a nap különlegességét az adta, hogy a győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Karának oktatói, Kövecsesné dr. habil. Gősi Viktória főigazgató, egyetemi docens, és dr. Lampert Bálint egyetemi docens látogattak el az iskolába és tartottak izgalmas foglalkozásokat a csoportokban.
Emellett ezen az alkalmon megünnepeltük a Csillagszeműek Anglia 10. születésnapját is, és azt, hogy 10 éve rendületlenül járnak a Southamptoni Magyar Iskolába néptáncot oktatni.
Kövecsesné dr. habil. Gősi Viktória a Fenyőfa csoportot varázsolta el a mesepedagógiai foglalkozással, dr. Lampert Bálint pedig a legnagyobbaknál, a Tölgyfa csoportban tartott izgalmas foglalkozást.
A Fenyőfa csoport foglalkozása kezdetén a gyerekeknek egy színes ugróiskola-úton kellett belépni a mese világába. Az Elveszett madártoll című papírszínház mesét hallgatták meg a gyerekek Kövecsesné dr. habil. Gősi Viktória kiváló előadásában.
A mese izgalmas és inspiráló volt, így a kreatív foglalkozáson a gyerekek szebbnél szebb madarakat készítettek, például vörösbegyet, széncinegét, galambot, tengelicet, de sokan a saját fantáziájuk alapján rajzolták meg a madárkáikat. A mesefoglalkozás végén a kész alkotások felkerültek a táblán lévő nagy fára is.
A mese után egy bemelegítő táncra invitálta meg Paládi-Kovács Krisztina a Fenyőfa csoportosokat és szüleiket.
A 10. születésnapját ünneplő Csillagszeműek Anglia oktatóinak, Paládi-Kovács Krisztinának és Gergőnek meglepetés ajándékként csillagszemű, mosolygó arcot ábrázoló képeket készítettek a tanulók.
A nap másik fénypontja a születésnapi táncház volt. A műsor kezdetén Gonda Hedvig iskolavezető, valamint Kántor Mária csoportvezető köszöntötte a résztvevőket, és megköszönték a Csillagszeműek Anglia oktatóinak fáradhatatlan munkáját, amit az elmúlt 10 évben tettek a Southamptoni Magyar Iskoláért. A Gesztenye csoportosok énekkel is készültek az alkalomra, a “Régi táncdal” című dallal kedveskedtek.
A június 4-én esedékes nemzeti összetartozás napjáról is megemlékeztünk, közösen elénekelve a magyar Himnuszt.
A táncház remek hangulatban telt, valódi közösségi élmény volt, hiszen rengetegen részt vettek a közös táncban. A táncház során táncoltuk például a Kezest, a Hoinát, az Ördög útját, a “Daniéknál a legények kiöntötték a tejet…” elnevezésű tánc során pedig nem maradt el a nevetés sem. A táncház után a születésnapi torta is felvágásra került, valamint elkészültek a csoportképek is.
A Southamptoni Magyar Iskolában a 2024/25-ös tanév utolsó iskolai foglalkozása remek hangulatban telt; jókedvből, tanulásból és közös élményekből sem volt hiány.
A Kőrösi Csoma Sándor Program a végéhez közeledik, így számomra ez volt az utolsó iskolai alkalom a Southamptoni Magyar Iskolában. Hálás vagyok, hogy ilyen összetartó közösség tagja lehettem, ezáltal rengeteg kedves embert ismerhettem meg.