Új kezdet

Beindult a második félév Albanyban

/ Simon Barbara /
simon.barbara képe
Szeptemberben, mikor szervezni kezdtük a magyarórákat az árpádhoni magyarok számára, az egyetemi szemeszterek felépítését vettük alapul. Tehát megkezdtük a tavaszi félévet.

Januárban a tavaszi nyelvkurzusok előkészítésével és egyéb programok szervezésével foglalkoztunk, a nyelvtanulók pedig szusszanhattak kicsit, mielőtt újra belevetnék magukat a magyar nyelv sűrűjébe. Persze nem hagytuk őket unatkozni, nehogy elfelejtsék az ősszel tanultakat: a megyei könyvtár által fejlesztett nyelvoktató program felfedezése volt a házi feladat. Amíg ők szórakozva pihentek, mi a vezetőkkel megtartottuk a félévértékelőt és megbeszéltük, hogyan tovább.

Mivel Albany új helyszín, így kicsit minden tesztelés alatt áll. Decemberben átbeszéltük az őszi tapasztalatokat: mi az, ami működött és min kell változtatni a következő félévben. Az ősz arról szólt főleg, hogy megnézzük mennyire terhelhetőek a diákok, milyen igényeik voltak és lettek út közben. Ennek megfelelően alakultak az órák, a tananyag és mélyült el a kapcsolatom a csoportjaimmal: megismertem a gondolkodásukat, a képességeiket, az elvárásaikat és valamennyire a személyiségüket is. A csoportos nyelvtanulás csapatmunka, együttműködésre van szükség és folyamatos kommunikációra. Nem vesztettük szem elől a célt, vagyis a magyar nyelv tanítását. Ehhez viszont csiszolni kellett az eszközökön és a módszereken nekem is, így a második félévet már egész más szemlélettel tudtuk elkezdeni.

Januárban megkezdtük a tavaszi félév előkészítését. Kicsit újraéltük a szeptembert. Ősszel kaptunk néhány kései érdeklődést a kurzusok iránt, ezért úgy döntöttünk, hogy újra meghirdetünk kezdő magyarórákat is, emellett pedig az őszi félévet már teljesítő diákokkal onnan folytatjuk, ahol abbahagytuk karácsony előtt. Jelenleg négy csoportban tanulnak a helyiek magyarul: két kezdő és két „középkezdő” csoportban, összesen körülbelül 40 fő. Másféle szemlélet, játékosabb és interaktívabb feladatok, többnyire ugyanaz a tananyag. A visszajelzések és a vezetőkkel közös kiértékelés nagyon hasznosnak bizonyult, mert már a félév első óráiról nagyon pozitív visszajelzések érkeztek. Bár még csak pár hete kezdtük meg a „tavaszi szemesztert”, nagy reményekkel és új lendülettel dolgozunk a diákokkal.

Folytatódnak a kulturális előadások is, amit szeretnék szélesebb közönség számára is elérhetővé tenni és szervezés alatt áll a filmklub is, havi egyszeri összejövetellel, filmnézéssel és beszélgetéssel.

Nagy remények, lelkesedés és újult erő jellemzik a második félévet és azon vagyunk, hogy mindent meg tudjunk valósítani, amit elterveztünk.