Az őszi szünet ideje alatt immár negyedszerre szervezték meg a franciaországi diaszpórában élő magyar gyerekek táborát. Harminckét gyerek, tizenkét felnőtt lakta be a nagy házat, melyet a Vogézekben megbúvó kis hegyifaluban, Fréconruptban béreltek e célra, Strasbourg közelében.
„Ismerd meg Magyarországot!” volt a tábor témája változatos programokkal: volt akadályverseny, szellemi vetélkedő, néptánc, nemezelés, zenés előadás, kürtöskalács-készítés, tinidiszkó és sok más közösségi élmény. A gyerekek négy csoportban, összesen hat magyarórán is részt vettek.
A tábor teljes ellátást biztosított (reggeli, ebéd, vacsora), amelyet önkéntes szülők készítettek. A gyerekek a tábor ideje alatt nem használhattak mobiltelefont. A szülőkkel való kapcsolattartásra egy WhatsApp-csoport szolgált, ahol a szervezők naponta képeket és friss információkat osztottak meg.
A tábort a közel negyven éve működő Párizsi Magyar Iskola Egyesület (Kabóca) szervezte, a Párizsi Magyar Katolikus Misszió égisze alatt, együttműködésben a Strasbourgi Magyar Kulturális Egyesülettel és a Franciaországi Magyarok Országos Szövetségével (FRAMOSZ).
A szervező- és oktatócsapat tagjai:
Csősz Katalin, az Inalco történelemtanára és a Párizsi Magyar Iskola tiszteletbeli elnöke;
Hevér-Joly Krisztina, a Strasbourgi Egyetem magyar lektora és az egyesület elnöke;
Karinthi-Rébay Orsolya, a Párizsi Liszt Intézet tanára;
Ladányi Emese, a Párizsi Magyar Iskola tanára;
Gregusné Becker Mária, óvodapedagógus;
Petya és Peti, az amerikai, floridai diaszpóra két cserkésze;
Jómagam, Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasként, a FRAMOSZ képviseletében vettem részt a táborban.
Dr. Reményi György, a FRAMOSZ alelnöke is a tábor egyik fő szervezője és védnöke. Mint alakulása óta minden évben, idén is jelen volt feleségével együtt, s derekasan kivették részüket a munkából.
Bár nem volt kifejezetten cserkésztábor, a két jókedvű és fegyelmezett cserkész jelenléte biztosította a programok lendületét és a jó hangulatú rendet. Egy fedél alatt laktak, együtt dolgoztak és játszottak apróka óvodások és magasra nyúlt kamaszok – ez nem kis szervezési kihívást jelentett. Barátságok szövődtek, korábbi táborok alkalmával kötött barátságok megszilárdultak.
Egy zenés mesejátékomat, „Az aranytulipánt” mutattam be. Óvodástól nagykamaszig, s persze felnőttekig minden életkor képviselte magát a közönség soraiban: ez az, amit Magyarországon már csak ritkán látni!
Az előadást rövid játszóház követte, énekes gyermekjátékokkal. A franciaországi magyar gyerekek is éppúgy megszeretik, ha játsszák a Kecske ment a kiskertbe-t, vagy az Özvegy kácsát, mint otthoni kortársaik.
Nemezelni egy csoportos foglalkozás keretében tanítottam a gyerekeket. A viszonylag egyszerűbb labdák mellett bonyolultabb, nagyobb türelmet igénylő virágokat is készítettek, s igazán szép darabok is születtek. Néhány kislányt másnap a mosdóban rajtakaptam: elcsenték a megmaradt gyapjút, s titokban nemezeltek. Az ilyen fajta áthágások jelentik az oktató legnagyobb örömét, azt hiszem.
A két cserkészfiú, mint kiderült, amatőr zenészek. Érkezésemkor, amint meglátták a hangszereimet, vágyakozva nézték őket. Nem volt nehéz megszerveznünk az élőzenés táncházat moldvai zenére: egyikőjük furulyázott, a másik dobolt.
Még nem tudni, hol lesz a jövő évi tábor, de az biztos, hogy a szervezők folytatni szeretnék, a gyerekek pedig már most nagyon várják.
