“Minden táncos alkalomra úgy menjetek, hogy „de jó, hogy van”, és ne úgy, hogy „jaj, már megint van, el kéne menni” Ez a varázs… ezt használjátok ki, mert annyira jó egy ilyen közösség!”
A következőkben egy különleges interjút olvashatnak az érdeklődők. Beszélgetőtársam Török Emese, a Regös Táncegyüttes fiatal és tehetséges táncosa. Németországban született, és mondhatni, hogy szinte attól a pillanattól kezdve intenzív részese a münchenben zajló magyar kulturális életnek. Fiatalsága, néptánc iránti szeretete, a Németországban töltött évei és tapasztalatai egy teljesen új perspektívába engednek számunkra betekintést, aminek köszönhetően lehet, hogy a saját kultúránk és az ahhoz való viszonyolásunk is új helyre kerül belső koordinátarendszerünkben.
Olvassátok szeretettel!
Az interjút készítette: Balogh János
München, 2025.10.07.
___
Kedves Emese! Örülök, hogy itt vagy! Az olvasók kedvéért elmondom, hogy elsősorban a hétvégi gyerekprogrammal kapcsolatban ültünk össze ötletelni egy kávézóban, de úgy döntöttem, hogy ha már itt vagyunk, akkor lecsapok a lehetőségre, hogy készítsek veled egy interjút is. Néhány hete már ismerjük egymást, és tudom rólad, hogy az egyik motorja vagy az itteni kulturális életnek, így nem is találhattam volna jobb interjúalanyt, hogy segítsen betekintést nyerni a müncheni magyarok mindennapjaiba!
Mielőtt belekezdenénk, kérlek, mondj egy pár szót magadról, mi az, amit szívesen megosztanál velünk?
Sziasztok! Török Emese vagyok, 19 éves. Két testvérrel nőttem fel Németországban. Mindkét szülőm a Regösben táncol, édesapám 2000 óta, édesanyám pedig 1995 óta. Vagyis én 100%-osan ebben a közösségben nőttem fel. Édesanyám szervezi a táncházakat és a gyerek rendezvényeket, ahol mindig ott vagyok és segítek.
Mi az első tudatos emléked, ami a Regöshöz vagy a tánchoz kapcsolódik?
A tánchoz biztos, hogy a táncházat mondanám, mivel minden alkalommal elhurcoltak, bármennyire is akartuk vagy nem. Volt egy olyan helyszínünk, ahol hátul a színpadon voltak fotelek a zenekar mögött. Ha aludni akartunk, csak annyit mondtak: „Feküdj le, fiam, jó éjszakát!”. Aztán csendben közelítve próbáltak ébreszteni, hogy már vége van. Otthon mindig nagyon jó volt a zenekarokkal, mivel általában nálunk alszanak, és ilyenkor egy-két sztorit is elmondanak. Ilyenkor teljesen másként ismered meg az embereket, sőt, privát koncert is van. Az nagyon vicces.
Mikor volt az első táncórád?
Nem tudom, hogy az hivatalosan a Regösön keresztül volt-e, de régen, még amikor a misszióban volt a magyar iskola, előtte volt tánc, és oda 1-2-szer benéztünk. Aztán valamikor 2017–18-ben, emlékeim szerint, mintha megalakult volna a Kikelet tánccsoport, vagyis újraalakult, mert ez mindig ilyen „újraalakulós”. Ott én voltam a legidősebb, ez nagyon megmaradt, ott táncoltunk. Annyira nem volt rendszeres.
És te jártál magyar iskolába is?
Igen, mindent végigjártam itt, ami magyar közösséghez köthető, magyar iskola, cserkészet, tánc….
Tudnál pár mondatot mondani arról, hogy mi az a katolikus misszió?
A katolikus misszió egy olyan helyszín, amit a magyarok használnak maguknak. Ott mindenféle program megtalálható, többek között a cserkészetet is ott tartjuk. Nem is ismerem az összes csoportot őszintén megvallva — van színjátszó kör, bibliai kör, mindenféle. Főleg katolikus vonalon folyik, de a Regösnek is szinte 40 évig ott voltak a próbái, ott van a viselettárunk is, ez egyfajta magyar centrum.
Mi volt az első pont, ami a Regös karrieredhez köthető?
A Kikelet — úgy hívták az akkori gyerektánccsoportot.
Mikor váltottál a felnőtt csoportba?
Megszűnt a gyerektánccsoport, én meg akartam táncolni, és Covid előtt sikerült rávenni a tánctanárokat, hogy igaz, hogy csak 14 voltam, de vegyenek be. Hivatalosan csak 16 éves kortól szabad részt venni. Akkor is már furán néztek, amikor a nővérem 16 volt, de belépett, hogy „hú, de fiatal”. Általában 27-től felfelé vannak az emberek, de így sikerült bekerülnöm. A Covid előtt pont nem voltak olyan sokan, egy csoport volt az egész, így a Covid után, amikor újra megalakult a kezdő csoport, automatikusan a haladóknál landoltam. Kezdőként apától táncházban tanultam táncolni, aztán pedig közvetlenül tanároktól.
Hogyan fogadtak, amikor 14 évesen csatlakoztál a csapathoz?
Mindenki ismert, mert anya szervezi a táncházakat. Nyakig benne vagyok mindenben, de azért éreztem, hogy kicsit furcsállják, hogy ennyire fiatalon bent vagyok, meg mintha részben nem bíztak volna abban, hogy tudom a táncokat. Aztán meg csodálkoztak, hogy tudom, és bármit mondtak, nagyon gyorsan elsajátítottam. Látásból tanultam meg mindig a táncokat, amikor vezettek, az megvolt nagyjából.
És hogyan jellemeznéd a Regöst?
Családias 100%-osan. Már ott tartunk, hogy biztos, hogy próbán kívül is találkozunk. Külön borkóstolókat szervez Szabolcs (az egyik táncpedagógus - a szerk.), hogy egy kicsit több időt töltsünk együtt, meg szerintem nagyon jól összenőtt csapat. Most a kezdő nagyon beindult, örülünk, hogy egy csomó új embert látunk. Szóval igen, családias — főleg a táncházakban, nagyon gyorsan befogadunk új embereket. Látni, hogy szeretjük mind.
Hogy látod, mennyire van igény a táncra, a közösségre Münchenen belül?
Ahhoz képest, hogy állítólag nagyon-nagyon sok magyar van — 15000 körül —,keveset mozgatunk meg. De akit megmozgatunk, azoknál nagyon látszik, hogy nagyon vágynak a magyar közösségekre, meg erre a magyar közvetlenségre. Ezt minden alkalommal látni: gyerekrendezvényeken is, táncházakban is van, hogy minden alkalommal új emberek jelennek meg. Elmondják nekünk, hogy nem is tudták, hogy van magyar közösség Münchenben, és milyen jó, hogy létezünk, és köszönik szépen, hogy szervezzük ezeket az eseményeket.
Neked mit ad ez az egész, miért szereted csinálni, mi a legfontosabb számodra ebben?
Ezt nehéz megmondani, mert ebben nőttem fel, mást nem ismerek. Gyerekrendezvényeknél mindig segítek kitalálni és levezetni a kézműves foglalkozásokat vagy a táncházakat. Mindig hallom a háttérben, mi van a táncháznál, a zenészek már ismernek. Részben én nem tudom, hogy ki kicsoda, mert olyan rég nem láttam őket, sok embert kéne ismernem elméletileg. Nekem ez a második családom. Velük együtt nőttem fel, kiskorom óta ismernek, teljesen másként állok hozzá.
Mit szeretsz a néptáncban?
Kikapcsolódás számomra, nagyon élvezem. Ez egy olyan műfaj, hogy akkor is, ha nem feltétlenül tud valaki tökéletesen táncolni, a lényeg csak az, hogy élvezze. Illetve az összetartás jellege is fontos, szóval az, hogy magyarok vagyunk, és táncolunk, büszkék vagyunk rá és fenntartjuk, meg újratanuljuk a hagyományt. Mert nem csak fenntartjuk, hanem újratanítjuk minden alkalommal. Nekem ez lelki nyugalom, minden alkalommal hazatérek a táncházba.
Mennyire látsz rá a néptáncos világra a münchenin kívül? Ha meg kellene fogalmazni, miben tér el és miben egyezik az itteni néptáncos közösség más országokban lévő táncos közösségekkel, mit mondanál?
Itt, ami egyedi – Németországszerte is, külföldön nem tudom, hogy mennyire – a rendszeres táncház. Havi egyszer megvan a táncházunk, tíz alkalommal egy évben. Ezt mindenki tudja, mindenki eljön, ahogy neki jó. Ez részben negatív is, és pozitív is. Pozitív azért, mert van, és ez egyáltalán nem természetes. Negatív, mert részben elkényelmesednek az emberek, és nem örülnek minden alkalommal, hogy „wow, táncház”, hanem inkább „megint egy táncház” – ezt észre szoktam venni.Budapesten voltam táncházban, és hiányzik nekem az a házias érzet, hogy „de jó, hogy megint összejövünk”. Olyan rendszeresen van, hogy ott már kicsit eltűnik a varázsa, de nálunk mégis megmaradt, mert ebben élünk, és teljesen más külföldön magyarnak lenni, mint Magyarországon.
Miben fejlődtél a legtöbbet, mióta táncolsz?
Magabiztosságban. Száz százalékig érzem, hogy a táncban fejlődtem a legtöbbet ezen a téren. Egyrészt bízhatok abban, hogy ha vezetnek, bármi is történik, megoldom. Mivel nem igazán tanultam meg a lépéseket anno, hanem mindig csak az volt, hogy „gyere táncolni” – de hogy mit, azt sosem tudtam –, mindig csak kiléptem, ahogy vezettek.
Nem feltétlenül csak a tánc, de a rendezvények is sokat adtak. Ha van valakinek kérdése, általában meg tudom válaszolni. Készülnöm kell, felelősséget vállalok, ez megadta az alap magabiztosságomat. Érzem is a különbséget, bármennyire furcsán hangzik: van egy német személyiségem és van egy magyar. A magyar körökben sokkal magabiztosabban mozgok, és nem kérdőjelezem meg magam akkor sem, ha háromszáz ember előtt kell felolvasnom a tombolát például a Katalin-bálon Ingolstadtban. Német körökben ilyet nem feltétlenül tennék.
Mit tanultál magadról a tánc által?
Azt, hogy többet tudok, mint gondolom. Ha vezetnek, valahogy mindig kilépem, és kijön, aminek kell – nem is tudom, hogyan. És megtanultam, hogy akkor is tudom élvezni, ha nem koncentrálok arra, hogy „jobb, bal, jobb, bal, egy-két-há-titi-tá”, hanem jön automatikusan.
Én hallottalak téged énekelni, és tudom, hogy nagyon szépen énekelsz. Mi a viszonyod a népdalokhoz, mit jelentenek neked? Mikor szoktál énekelni?
Nagyon szeretek énekelni. A táncházakban mindig ez adja a plusz hangulatot. Mikor kisebb voltam Balla Feri a táncházakban versért vagy énekszövegért, amit megtanultunk (de csak ha több volt mint három versszak) adott egy kis aprópénzt, hogy motiváljon – ez is sokat segített az elején. Vicc nélkül!
Még ha nem is tanulják meg aktívan az emberek az énekeket, valahogy mindenki tudja énekelni. Aktív énektanulás legfeljebb egy-egy táborban volt, sőt ott sem igazán. A táncházakban, ha huszonötször hallod ugyanazt az éneket, egy idő után rád ragad. Egyébként minden alkalommal újra feltűnik, mennyi dalt tudok – és mennyi van még, amit nem. Anya mindig rám szólt, hogyan kell énekelni: nem orrhangon és hangosan, hogy hallatszódjon. Ez meg is maradt. Az az érdekesség, hogy ha énekelek, még ha nem is táncolok, akkor is része vagyok a közösségnek abban a pillanatban, amikor megy a zene.
Van kedvenc népdalod?
Nincs. Kifejezetten nincs, annyi szép van, hogy nem tudok választani.
Szoktál-e, és ha igen, mikor, néptáncos eseményeken kívül népdalt énekelni?
A nővéremmel szórakozgatunk, mert ő is szeret énekelni. Mindig szólamozgatunk, és mivel most Berlinben van, más énekeket tanul cserkész- vagy néptánckörökből, azokat egymásnak tanítgatjuk. Együtt elindítottunk egy applikációt, ahol már 346 éneknél tartunk. Magunknak gyűjtjük a szövegeket és a dallamokat, mert ennyi nehezen marad meg fejben. Így látom, mit rak be Anna, és próbálgatom otthon én is énekelni. Most szeptemberben kezdtem el énekórákat venni online, de már két éve is jártam énekórára az akkori KCSP-éshez, Gubinecz Ákoshoz. Egyre jobban belekerülök, és ezt nagyon szeretem, mert így még jobban ki tudom élvezni az éneklést anélkül, hogy fárasztó lenne.
Mit tanulsz itt Németországban?
Pont emiatt a közösség miatt, és mert édesanyám is szervez, nagyon megszerettem, így rendezvényszervezést tanulok Münchenben. Szeretném őt segíteni, és egyre többet átvenni a gyerekrendezvényeknél. Most a gyerektáncot is hivatalosan elvállaltam. Egyszer-kétszer már besegítettem, de most teljesen én vezetem. Száz százalékosan befolyásolta a Regös-létem azt, hogy mit tanulok.
Azért is kérdeztem, mert érdekel, hogyan menedzseled a néptáncot és az egyéb dolgokat az életben?
Nekem a néptánc és ezek a programok kikapcsolódást jelentenek, nem munkát. Persze, amikor fáradt vagyok, és eszembe jut, hogy még fel kell készülnöm, az néha sok, de szeretem csinálni, úgyhogy nem gond – inkább élvezet.
Hogy látod magad a közeljövőben?
Szeretném továbbvinni a gyerekvonalat, mert ott már van tapasztalatom. Ingolstadtban segítettem 1–2 évet a gyerektánccsoportnál. Hivatalosan én vezettem, de nem mindig tudtam ott lenni, úgyhogy nem egészen jött össze, de szeretem csinálni, és átadni azt az életérzést – hogy milyen egy magyar táncközösségben lenni, és ez milyen emberekkel, hangulattal és jókedvvel jár. Teljesen más közeg, mint a német.
Üzennél-e valamit, és ha igen, mit a magyarországi magyaroknak, azoknak, akik táncolnak és akik nem, valamint a németországi magyaroknak?
Szerintem mindenkinek közösen azt üzenném, hogy élvezzétek, amíg van, mert ki tudja, meddig marad így. Egyre népszerűbb az egész, úgyhogy nem féltem, de maradjon meg mindig a varázsa – hogy minden alkalomra úgy menjetek, hogy „de jó, hogy van”, és ne úgy, hogy „jaj, már megint van, el kéne menni”. Ez a varázs… ezt használjátok ki, mert annyira jó egy ilyen közösség! A néptáncos köröket élvezni kell.
Ez nagyon szép üzenet. Mit gondolsz a mostani generációról és arról, hogy azt mondják, nincsenek közösségek, az emberek egyedül vannak? Te ezt így látod? Ennek függvényében mit gondolsz arról a közösségről, aminek te is részese vagy? Mit ad ez?
Száz százalékig látom én is. Mondhatom, hogy részben én is részese vagyok ennek a társas magány-létnek. De pont ezért tartom fontosnak az ilyen közösségeket – akár néptánc, akár cserkészet –, mert teljesen mást ad egy német közeg, mint egy magyar baráti kapcsolat.
Miben más a kettő?
Tapasztalaim szerint a magyar sokkal közvetlenebb. A németek felületesen kezdik az ismerkedést, és sokáig csak felszínes beszélgetések vannak. Amíg eljutsz a mélyebb baráti léthez, az sok idő. Magyaroknál viszont akár egy táncos hétvége vagy egy tábor alatt is annyira mély kapcsolat alakulhat ki… kiszámoltuk a nővéremmel: három-négy hónap kellene, hogy egy német személlyel olyen szintre juss, mint egy magyar közekben egy egyhetes tábor alatt. Mivel a magyar programok általában tömbösítve vannak, sok intenzív időt töltünk együtt – ez is az egyik oka.
Mint Németországban élő magyar, amikor hazamész, mit csinálsz a legszívesebben?
A pótnagyim madártejét enni. Nekem a „haza” inkább Erdély. Magyarország is szép, és ott is érzem, hogy félig otthon vagyok, de igazán Székelyföldön érzem magam otthon. Onnan van édesanyám, és oda vágyik a szívem. Nem tudom, ezt megörököltem-e, de mindig, amikor megyünk, olyan otthonérzet fog el. Sajnos nem jutunk el gyakran, de minden alkalom különleges.
És mit mondanál azoknak, akiknek felkeltettük az érdeklődését? Hol követhetik a Regös tevékenységét, hol láthatják ezt a közösséget?
A közösségünk jelen van a közösségi médiában – Instagramon (@regoes_munich) és Facebookon (Regös München) is van Regös-oldalunk, és van egy honlapunk is (regoes.de).
Hol láthat téged fellépni a Regössel a nagyközönség?
Ami állandó fellépésünk, az minden évben Stuttgartban a Nyugat-európai Néptáncfesztivál, ott mindig részt veszünk. Attól függ, hogy alakulnak a koreográfiák – a kezdő és haladó csoport is fellép. Emellett minden évben van Katalin-bál Ingolstadtban, az egy magyar bál, ott is fellépünk. Márciusban a “Müncheni táncháztalálkozón” is házigazdaként fellépünk. És évente júniusában van egy gyereknap, ahol egész nap kézműves foglalkozások és fellépések várják a családokat.
Van-e valami gondolat vagy érzés, amit szívesen megosztanál még?
Csak ismételni tudom magam: élvezzétek, amíg van ilyen magyar társaság! Keressétek, mert biztos, hogy találtok valamit a közelben. Használjátok ki, még ha két órára is van az út – az nincs olyan messze. Engedjétek, hogy ennek a varázsa titeket is elvarázsoljon!
