Erzsébet búcsú Sydneyben

Református programok a sydney-i magyar rendezvényen

/ Könczei Soma /
konczei.soma képe
Az 1960-as évektől rendszeresen megtartott Erzsébet búcsú gyakorlatilag a legnagyobb magyar tömegrendezvény Sydneyben. Évről évre több mint ezer látogatóval büszkélkedik, így egy magyar – talán az első Taste of Hungaryt leszámítva – itt találkozhat a legtöbb honfitársával egyszerre.
bucsu1bucsu2bucsu3bucsu4

A Szent Erzsébet Idős Gondozó Otthonban 2017. november 19-én délelőtt 10 órakor ökumenikus istentisztelettel kezdődött a rendezvény, majd a szokásos programok következtek: kirakodó vásár, ugráló vár, kézműves foglalkozás és arcfestés gyerekeknek, magyaros ebéd. Idén azonban több újdonsággal is találkozhatott a látogató. A Sydney-i Magyar Református Egyház szervezte meg a főzőversenyt és a zenei programokat, továbbá javasolta az Erzsébet Otthonnak, hogy állatsimogatóval és pónilovaglással várja a gyerekeket, amit az Otthon végül meg is szervezett. A gyerekfoglalkozásokat is a református egyház szervezte, Péterffy Réka (a Vasárnapi Iskola vezetője) munkáját Zsidi Sára és Varga Friderika KCSP ösztöndíjasok segítették (utóbbi a Gyereklánc Táncegyüttest is vezeti).

Egyes programok megszervezésében egy fiatal sydney-i magyar vállalkozó is a segítségünkre volt. Számomra mindig nagy öröm, ha egy addig kevésbé aktív helyi magyart sikerül megnyernünk a közösség számára. A bográcsozás családi főzőverseny volt, aminek a célja az volt, hogy a családokat és a barátokat összehozzuk, hogy ne profi szakácsok mérkőzzenek meg, hanem az emberek együtt legyenek, ismerkedjenek, és jól érezzék magukat. Ezzel együtt természetesen a verseny sem volt mellékes, végül öt étel mérettetett meg, a fődíj pedig egy csülkös babgulyással a miénk lett!

A zenei színpad programját úgy állítottuk össze, hogy az ifjú tehetségek megmutathassák magukat. A Gyereklánc Táncegyüttes kezdte a műsort, majd a nagyobb gyerekek jöttek hangszerrel: Péterffy Hunor gitáron, Stopic Gergő szaxofonon játszott (édesapja, Stopic Antal brácsán, illetve harmonikán kísérte), végül László Márton zongorán szórakoztatta a nagyérdeműt. A műsor második részében a Jet Lag 66 játszott ismert jazz/rock/pop slágereket, a nagy meleg ellenére többen is táncra perdültek.

Remek hangulatú vasárnap volt. Talán csak annyit kívánhatunk, hogy jövőre még több fiatalt lássunk majd a színpadon!