Egy kreatív magyar divattervező munkája

/ Rengei Boglárka /
rengei.boglarka képe
Tóth Kata magyar divattervező, sminkes és koreográfus október 27. és 29. között mutatta be első kollekcióját Genfben. A divat, mint a kultúránk egyik fontos alkotóeleme, szintén érdekes témának tűnt a színesebbnél színesebb eseményeket kínáló svájci nemzetközi központban, és besegítettem Katának megszervezni a rendezvényét.
Geometrikus formák ihlette sminkDélutáni fotózásA kollekció kiállításaEsti divatbemutató Halloween sminkben

E három nap programokban gazdagon telt, mind a kívülállóknak, mind pedig a szakmabelieknek, hiszen volt húsz perces, ingyen smink és frizura készítés a déli ebédszünetekben; a profi sminkeseknek, fodrászoknak és modelleknek pedig egy szakmai fotózást szerveztünk Kata ruháiban. Esténként megnyílt a kiállítás a kollekció képeiből, ami után kezdetét vette a várva várt divatbemutató, melyen négy kollekciót vonultattak fel a lányok a kifutón.

Az URBAN-nak nevezett kollekció őszi és téli színeket komponál össze, és a hétköznapi kényelmes viselet mellett megtalálhattuk az esti szórakozáshoz sikkesebb ruhadarabokat is. A ruhák mellett Kata ékszereket is tervezett, melyeket geometrikus formák ihlettek, amikhez tökéletesen illő sminkekben fotózták a lányokat.

Fontos kiemelni, hogy Kata nagyon tudatosan tervezte a kollekcióját: az ékszerei mindegyike újrahasznosított anyagból készült, ami a környezettudatos gyártás legmodernebb típusa. Ezen túl, a tervező komolyan elkötelezett a divatipar „új hulláma” mellett, mely fel kívánja hívni a fogyasztók figyelmét arra, hogy igenis fontos a gyártó kiléte. Ne elégedjen meg a vásárló a kedvező árakkal, és ne hunyjon szemet az olcsóbb munkaerő kizsákmányolásán: váljon újra személyesebbé a ruhagyártás! A harmadik és egyben leginkább becsületre méltó aspektusa Kata kreációjának az volt, hogy minden eladott ruha árából támogat egy magyar alapítványt, amely kenyai árvák iskoláztatásával foglalkozik. Ezzel kívánja kifejezni a művész, hogy az oktatás a legalapvetőbb eszköz arra, hogy megértsük egymást és érzékenyek legyünk a minket körülvevő világra.

 

Köszönet a képekért Alexander Petrenkonak!