A Magyar Harcosok Bajtársi Közössége (MHBK) évtizedek óta meghatározó szereplője a calgaryi magyar közösségi életnek. Legnagyobb éves eseményük, a Magyar Gála, közismert nevén a magyar bál, nemcsak egy elegáns társasági esemény, hanem találkozási pont generációk, családok és a magyar kultúra iránt elkötelezett közösségi tagok számára. Az idei bált február 28-án rendezik meg Calgaryban, amire nemrég egy adománygyűjtő eseményt (foundraising) szerveztek egy helyi pubban. Ez jó apropónak bizonyult egy interjú készítéséhez. Így volt szerencsém Várvizi Józseffel, az MHBK volt csoportvezetőjével beszélgetni, a szervezet történetéről, a bál megszületéséről, változásokról kérdeztem.
Anna: Hogyan alakult meg az MHBK? Te hogyan csatlakoztál? Mi a kezdet kezdete?
József: A második világháború után sok magyar katona elmenekült az országból, mert tudták, hogy jön a kommunizmus. Németországban akkor alakult meg Zoko András vezérőrnagy vezetésével az MHBK szervezete. Azzal a céllal, hogy a Magyarországról elmenekült katonák tudják tartani a családjaikkal a kapcsolatot, és ápolják a magyar kultúrát, segítsék egymást. Ez volt az elsődleges cél. Évekkel később 1951-ben alakult meg Calgaryban az itteni szervezet. Ez egy világszervezet, a mai napig is létezik, sajnos nagyon sok csoport megszűnt már, mert a tagok kiöregedtek. Calgaryban az alapítók, vitéz Duska László és Fülöpp József alezredes voltak. 1956-ban tartották az első magyar bált. Régebben volt szervezet Vancouverben, Sascatoonban, Edmontonban, de Kanadában mára csak a calgaryi és a montreáli maradt fent.
Én 2000-ben lettem a Calgary csoportvezető, már előtte is részt vettem a csoport munkájában. Egyik éven, amikor ott voltam a bálon és a Magas István, aki akkor a szervezet vezetője volt, bejelentette a bálon, hogy sajnos ez lesz az utolsó bál érdeklődés hiánya miatt, ez 1999-ben volt. Én ültem lent a nézőtéren és azon gondolkodtam, hogy ha valahogyan véletlenül a nyakamba szakadna ez a feladat én mit csinálnék? Amit én akkor hiányoltam a szervezetben az a fiataloknak a részvétele volt. A szervezet alapszabályában nincs és soha nem is volt olyasmi, hogy csak olyan vehet részt aki katona volt. Szerencsétlen módon Magas Pista bácsi 2000 októberében meghalt. Volt egy rendkívüli közgyűlésünk és akkor a nyakamba szakadt a dolog. Megválasztottak ideiglenes elnöknek illetve csoportvezetőnek és megkezdődött a munka.
A: Régebben milyen más feladatai voltak a csoportnak, amiből mára a bál maradt meg mint az év legnagyobb magyar eseménye?
J: Voltak kisebb demonstrációk, mindig megünnepeltük az augusztus 20-át, megünnepeltük az október 23-át. Nagyobb évfordulókon mint az ötvenedik, és a hatvanadik, sajnos a hetvenediken már nem tudjuk megcsinálni, a City Hall előtt volt zászlófelvonás. Sajnos az idén, attól függetlenül, hogy Calgarynak magyar polgármestere van, egy olyan intézkedést hozott, hogy a City Hall előtt csak kanadai zászlót lehet felvonni. Jövőre terveztünk az évfordulóra egy ünnepélyes zászlófelvonást, sajnos ez nem fog összejönni. Azon, hogy esetleg ezt máshol lehessen megtartani még dolgozunk.
A: Hogyan született meg a Magyar Gála vagyis a bál ötlete?
J: Kisebb családi vacsorákkal indult a bál, egy dollár ötven centes belépőkkel. Valakinek, azt hiszem a Fülöpp Józsi bácsi ötlete volt, hogy csináljunk egy nagy magyar bált. Régebben volt, hogy másik szállodákban voltunk, de a Westin Hotelben van olyan terem és felszerelés ami nekünk megfelel és mivel már több mint negyven éve ott tartjuk, így ott nagyon jószívűek is velünk, nem éri meg máshová menni.
A: Mekkora volt a részvétel akkor, amikor felmerült, hogy megszűnhet a bál?
J: Akkor amikor ez történt, ha jól emlékszem 148 vendég volt a bálon. De hozzá kell tenni azt is, hogy a kivándorolt magyarok ahogy elkezdtek jobban élni és ahogy Magyarországon változott a helyzet mindig kisebb lett az érdeklődés.
Amikor én átvettem mondhatni szerencsém volt. Sikerült néhány olyan fiatalt megkapni segítségnek, akik jól képzettek voltak, nagyon nagy jóindulattal fogtak neki a munkának, rengeteg energiát fektettek bele. Mára már a calgaryi szervezetnek alig van más dolga mint a bál szervezése, az viszont nagyon szépen megy. Sikerült felfejleszteni úgy, hogy mostanában többször is telt házzal zajlik.
A: Mennyien voltak tavaly?
J: 350-en voltak. Az idén 42 palotás táncos van és az első bálos táncosok is közel negyvenen, ha jól tudom. Ennek több mint fele valóban első bálozó. Ugyanis az volt korábban a gyakorlat, hogy amikor kevés volt az első bálos, akkor mindig kipótoltuk őket idősebb táncosokkal. Szóval nagyon szépen megy a dolog.
A: Térjünk rá a bál napjára. Hogyan szokott zajlani?
J: Mi magunk díszítjük fel a termet, általában a Westin Hotelben péntek este csináljuk a díszítést. Jönnek a fiatalok, vasalják a zászlókat, tűzik fel a dekorokat, asztalokat rendezünk, emblémákat akasztunk fel a falra. Ez végül is egy társas összejövetel. Szombaton nagyon szigorú menetrend van. Délelőttől délután 1-ig zajlanak a próbák. Utána kezdődnek a fényképeszkedések, a palotás résztvevői, az első bálosok és a szervező bizottságról is készülnek képek. Ez egy nagy alkalom, amit meg kell örökíteni. Nekem is még mindig ott van az unokámnak a képe a falon. Délután négyig zajlik a készülés, utána mindenki elmegy felöltözni és 5 órakor kezdődik a pezsgős fogadás. Ekkor érkeznek a díszvendégek, képviselők, vezetők akiket palotás ruhába öltözött párok kísérik a termükbe, itt van lehetőség egy kis beszélgetésre. Az új vendégeknek itt mondjuk el mi hogyan fog történni a bálon. Miután mindenki leült a helyére a díszvendégek is bevonulnak és külön bemutatásra kerülnek. Ezután pedig már kezdődnek is a táncok.
A: Melyik tánccal kezdődik az este?
J: Attól függ melyik év, hagyomány szerint a palotásnak kellene bevezetni, de hogy ne legyen mindig egyforma néha megesik, hogy az első bálozók tánca jön először. A táncok és a vacsora után jön a néptánc, a Vadrózsa Néptáncegyüttes, de volt amikor az edmontoni tánccsoportot is meghívtuk.
A: Mi a te kedvenc pillanatod a bálon?
J: A helyzet az, hogy az én kedvencem a bál utáni nap. Az első bálosokat meghallgatni, kihallgatni, hogy miket mondanak egymás között, hogy milyen élmény volt nekik. Ez engem mindig feldob.
A: Lesz idén valami különlegesség?
J: Azt tudom mondani, hogy az egy nagy dolog, hogy Calgary polgármestere (Jeromy Farkas) amellett, hogy táncol a bálon, ott fog ülni a főasztalnál is. Szerintem ez nagy dolog.
A: A múlt hétvégén zajlott az adománygyűjtő esemény egy írásos licittel (silent auction). Ezzel az eseménnyel tulajdonképpen a bál megszervezéshez gyűjt a szervezet anyagi forrást. Licitálni felajánlott szolgáltatásokra, mű- és hétköznapi tárgyakra lehetett. A magyar közösségen belülről is több felajánlás érkezett, de azon kívülről is szép számban. Honnan jött az ötlet, hogy ilyen formában gyűjtsetek a bál költségeire? Hozzáteszem szerintem ez zseniális ötlet.
J: Szerintem is. A helyzet az, hogy huszonhárom év után úgy gondoltam, hogy kellene valami vérfrissítés. A filozófiám az volt és még most is az, hogy a fiatalok tudják a fiatalokkal könnyebben felvenni a kapcsolatot. Beszerveztem tehát a Beckei Robit, aki előtte már részt vett a munkánkban. Robi először nem akarta elvállalni, vonakodott, mert nagyon nagy feladat. Szerencsére ott volt a felesége, Sári is és sikerült őket meggyőzni. Én ma úgy gondolom, hogy akkor jó lóra tettem. Hiszen Robinak az ötlete volt ez a foundraiser. A kanadai állam támogat minket az elvégzett önkéntes munka után, de meg van határozva mire lehet belőle költeni. Viszont a bálnak vannak olyan költségei amire nem lehet belőle felhasználni, például a vacsora is ilyen. Ezért van szükségünk extra pénzre. Robi és sokan mások is ebben nagyszerűek. Sokan hoztak felajánlásokat, segítettek a szervezésben.
A: Mit jelent számodra személyesen ez a közösség és a bál?
J: Nekem nagyon sok legkedvesebb emlékem van. Az én családom, a fiaim és a lányom is részt vesz benne, amióta én is. A legidősebb fiam, Zsolti csinálta sokáig a hangosítást, a lányom, Anitának a lánya kezdetben nem akart táncolni, de végül eljött és évekig táncolt a bálon. Most a húga is készülődik rá, ő most 12 éves, már nagyon várja.
Imádom azt, hogy jönnek a fiatalok. Az, hogy sikerült felfuttatni és életben tartani a bált, az azért van mert nagyon szerencsés voltam. Ott volt Angyalfi Klementina és Magas Dóra akikben nagyon meg tudtam bízni, igaz tudtam, hogy a pénztári könyvek mindig stimmelni fognak. Egy ilyen szervezetben senki nem vehet fel pénzt a munkájáért, mindenki önkéntes. Ezt én mindig nagyon fontosnak tartottam. Ők is. A végén már nem sokat kellett dolgoznom, mert mindenki csinálta a dolgát nagyszerűen és nagyon szépen mentek a dolgok.
A: Történt egy névváltoztatás is nemrég, ha jól tudom?
J: Most már MHBKÖ, vagyis Magyar Harcosok Bajtársi Közösség Öröksége. Már senki nincs a csoportban, aki katona lett volna, ezért jött a kezdeményezés, hogy ők már az MHBK örökösei. Ezt viszik tovább, remélem még sokáig.
Foto: Szabó László
