Tar Krisztinát, a Duna Magyar Művészeti és Folklór Egyesület alapítóját és elnökét a 16. Dél-amerikai Magyar Néptánctalálkozó szervezésével kapcsolatban invitáltam egy beszélgetésre, miután Chile első alkalommal adott otthont a találkozónak 2026. január 17. és 25. között, a fesztivál létrejöttének 40. évfordulóján. Kriszta csillogó szemmel mesélt az átéltekről, a szervezés folyamatáról, a hangulatról és a rendezvény jelentőségéről.
- Az első kérdésem, hogy hogyan tudnád pár mondatban összefoglalni 16. Dél-amerikai Magyar Néptánctalálkozó élményét, lényegét és hogy miért fontos a dél-amerikai magyarság számára.
- Dél-amerikai Magyar Néptánctalálkozó az egyik legnagyobb és legfontosabb rendezvénye a dél-amerikai magyar közösségeknek. Egyrészt ez a rendezvény mozgatja meg a legnagyobb tömeget, minden korosztály részt vesz benne a gyerekcsoportoktól egészen a felnőttekig. Másrészt, ami nagyon fontos, hogy több magyar közösség is van, ahol a magyar nyelv elsajátítása egy kicsit háttérbe szorult, hiszen a harmadik-negyedik generációs fiatalok nem feltétlenül tanulták meg a magyar nyelvet, ezért a táncon és a zenén keresztül kapcsolódnak a gyökereikhez. Emellett nagyon fontos nemcsak maga a találkozó, hanem az egész néptáncmozgalom Dél-Amerikában, hiszen a néptánc és a népzene közösségépítő ereje rengeteg embert vonz be, nemcsak azokat, akik táncolnak, hanem óriási közönséget is: többezres nagyságrendről beszélhetünk. Az idei néptánctalálkozón körülbelül százötvenen vettünk részt összesen, Argentína több tartományából jöttek csoportok, Uruguayból, Brazíliából és persze Chiléből mint szervező ország. Magyarországról érkezett a zenekar, illetve négy vendégoktató, akik a tánctábor alatt két különböző szinten tanítottak néptáncot. A néptánctalálkozó nemcsak arról szól, hogy találkozunk és táncolunk egyet, hanem arról is, hogy a fiatalokat be tudjuk vonzani, ezáltal nagy hatással van a magyar közösségek jövőjére. Hozzájárul ahhoz, hogy tovább ápolják a magyar kultúrát és a magyar identitást.
- Említetted a különböző résztvevő országokat, és Chilét mint szervező országot. Chilében most először került megrendezésre a találkozó, mit jelent ez az itteni közösség számára?
- Nekünk ez egy óriási élmény és megtiszteltetés. A Dél-amerikai Magyar Néptánctalálkozó 1986-ban került megrendezésre először, tehát most volt 40 éves. Nagy megtiszteltetés számunkra ezt a kerek évfordulót megszervezni, hiszen ez azt is jelenti, hogy a többi csoport bízik bennünk annyira, hogy átadják a stafétabotot. Ez egy óriási felelősség, mert sok múlik rajta, hiszen ahogy említettem, ez a fesztivál kiemelt eseménye a magyar közösségeknek, befolyásolja azok jövőjét. A néptáncmozgalmon belül működik egy kisebb bizottság, ami a LAMOSZSZ-hoz, azaz a Latin-Amerikai Magyar Országos Szervezetek Szövetségéhez tartozik. Itt nagymúltú néptáncegyüttesek vezetői vannak jelen, minden országnak van egy vagy kettő - Argentína esetében három – képviselője is, és közösen dolgozunk azon, hogy ezek a fesztiválok, rendezvények, néptánctáborok, az évközben megszervezett különböző találkozók szakmailag hitelesek legyenek, és megtaláljuk azt a pontot, ami a fiataloknak is az érdeklődési körébe tartozhat. Ehhez nagyon fontos megteremteni azt a hangulatot, ahol az ember otthon érzi magát. Korábbi tapasztalataimmal összehasonlítva kiemelném a Dél-amerikai Néptánctalálkozó esetében, hogy itt nincs pontozás, nincs verseny. Ide mindenki azért jön, hogy megmutassa, hogy mit tanult az elmúlt másfél-két évben, hogy halad a táncanyagokkal, hogyan növekszik a csoport létszáma. Mindenki tanul egymástól, mindenki támogatja a másikat, nincs versenyszellem, és ez egy óriási biztonságot ad, és nagyon családias a hangulat. Ez a táborokban is nagyon érezhető, hiába vagyunk nagyon sokan, mindenki ismer mindenkit és tényleg olyan az egésznek a hangulata, mintha hazaérkeznénk.
- Valóban nagy felelősség, hogy ne csak a technikai részletekre figyeljen a szervező, hanem ezt a különleges hangulatot is megteremtse. Ennek a szervező munkának most gyakorlatilag te voltál a középpontjában. Mi jelentette neked a legnagyobb kihívást egy ilyen óriási rendezvény megszervezésében, és milyen volt aztán a fogadtatása, visszhangja? Hogyan hálálták meg a résztvevők a munkádat?
- Az egész egy nagy kihívás volt, nem tudom, hogy ki lehetne-e emelni egy pontot, hiszen rengeteg apró feladat volt, amire oda kellett ugye figyelni. Nagyon részletes szervezői munka, mert valójában nem csak egy rendezvényről van szó. Egy rendezvényként említjük, de igazából van egy komplett gálaműsor, emellett egy tábor, ahol párhuzamosan zajlik a népzenei, ének- és táncoktatás, kézműves foglalkozások. Készültünk egyébként gyerekfoglalkozásokkal is, de végén a gyerekek úgy döntöttek, hogy inkább a néptánc órákon maradnak, aminek nagyon örültünk. Továbbá látogatások is voltak a Miniszterelnökség részéről, Dr. Szilágyi Péter, a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár úr ellátogatott a fesztiválra és a táborba is. Mindezek a dolgok szervezést igényelnek, óriási felelősség, hogy tényleg minden a lehető leggördülékenyebben menjen, és ha fel is merül valami apróság, az a résztvevőknek ne tűnjön fel, és ne befolyásolja a tábori hangulatot vagy a fesztiválhangulatot. Én azt gondolom, hogy maga az, hogy itt vannak a táncegyüttesek és jól érzik magukat, annál több nem kell. Természetesen mindenki megköszönte a szervezést, de számomra az a tény, hogy idén először Chilében volt lehetőség a táncegyüttesek fogadására, az megfizethetetlen, egy valóra vált álom. A Duna Táncegyüttessel nagyjából már körbejártuk a táncegyütteseket és a magyar közösségeket, illetve én személy szerint sok más helyen is jártam, és mindenhol nagyon kedvesen fogadtak bennünket és minden apró részletre odafigyeltek, így nagyon jó érzés volt, hogy valamennyit ebből vissza tudtunk adni. Ez az, ami megérte, és hogy láthattuk a gyerekeket, ahogy olyan lelkesedéssel táncoltak, amely mindent elmond arról, hogy miért kell folytatni.
- Az utolsó kérdésemet lehet, hogy most meg is válaszoltad: volt-e kedvenc pillanatod, amikor úgy érezted, hogy nagyon egyben van minden, és mindig emlékezni fogsz rá?
- Rengeteg ilyen volt, de talán, amit leginkább kiemelnék, az a gyerekek előadása. A gálaműsorra készültünk ugyanis egy zárókoreográfiával, ami a Hortobágyi hídivásár címet kapta. Ebben volt egy pásztorjáték-jelenet, amelyhez a gyerekek lettek kiválasztva, annak ellenére, hogy korábban erre nem gondoltunk, de most így adta a lehetőség. Hihetetlen volt látni, hogy milyen lelkesedéssel és felszabadultan játszották el ezt a szerepet, és ez valahogy megadta a hangulatát az egész gálának; látni azt, hogy a következő generációnak – tizenkét, tizenhárom éves gyerekekről beszélünk – felkelti az érdeklődését a néptánc, a magyarság, az, hogy együtt vannak az idősebb generációkkal és együtt táncolnak. Ez leírhatatlan lendületet adott. Volt egy ilyen táncházi este is: az egyik táncházban a kisfiú kiállt a kalotaszegi legényest táncolni. Nagyon bátran, hiszen itt a táborban kezdték el tanulni. Kalotaszegről érkeztek táncoktatók, Varga Zoli és a felesége, Varga-András Kata, és ők is nagyon jól megtalálták a közös hangot a gyerekekkel. Ez nagyon nagy nyomot hagyott, hiszen tényleg ott álltak a gyerekek az első sorban és kiálltak teljes lendülettel legényest táncolni. Úgyhogy ezek voltak azok a pillanatok, amik miatt tényleg megérte ezt megszervezni.
- Azt hiszem, ezzel mindent elmondtál. Gratulálok ehhez a hatalmas munkához és élményhez, és köszönöm szépen!
A galériában látható képeket Pedro Rogosic készítette.
