Óriási siker volt a Pontozó Néptáncverseny Torontóban

/ Csibi Balázs /
csibi.balazs képe

Április elején ismét megrendezték Torontóban a már több évtizedes múltra visszatekintő, nagy rangú néptáncversenyt, a Pontozót a Kodály Ensemble szervezésében. A versenyen több kategóriában, több korcsoportban lehetett indulni. A résztvevők egész Észak-Amerikából érkeztek: Montreálból, Hamiltonból, Kitchenerből, New Yorkból, Clevelandből és Detroit-ból is. A produkciókat háromtagú zsűri értékelte: Lévai Péter, Lévai Anita és Szűcs János. A verseny után Felvidéki bált tartottak, ahol közösen ünnepeltek. A hétvége során fellépett a helyi szlovák táncegyüttes is, akik jó hangulatú táncházat tartottak. A muzsikáról Puskó Márton és Nyitrai Tamás gondoskodtak, kiegészülve a kanadai folk-sztárokkal: a Gyanta Bandával. A kitűnő szervezés a Kodály Néptáncegyüttes mellett a szervezet KCSP ösztöndíjasa, Lukács László munkáját is dicséri.

A nyertesek: Legjobb legényes - felnőtt: Gáspár Tamás (Bonchidai)

Legjobb legényes - ifjúsági: Kosbor Hunor (Mezőségi korcsos)

Legjobb páros - gyermek: Kemecsei Stella - Varga Zalán (Bodrogközi lassú, friss csárdás)

Legjobb páros - ifjúsági: Pigniczky Enese - Toldy Máté (Gömöri)

Legjobb páros - felnőtt: Marie-Pier Lafond - Bocz Árpád Xavier (Mezőföldi)

Legjobb tánccsoport - gyermek: Mákvirág Néptánccsoport (Somogyi)

Legjobb tánccsoport - ifjúsági: Detroiti Betyárok (Vajdaszentiványi)

Legjobb tánccsoport - felnőtt: Kodály Táncegyüttes (Bonchidai)

 

A felvételeket Csibi Balázs és Szakály Anna készítették. 

Pontozó Néptáncverseny Toronto 2019