Az új kenyér ünnepe a Magyar Iskola Sydney-ben

/ Varjaskéri Henriett /
varjaskeri.henriett képe

Augusztus 20.  Egy újabb nemzeti ünnep, amit március 15.-hez hasonlóan nem tudtunk személyesen, közösen megünnepelni, hanem az online felületeket felhasználva kellett, hogy megemlékezzünk róla, hiába készültünk rá már hónapok óta.

Öt hónappal a márciusi ifjak ünnepe után nem gondoltuk, hogy Szent István és az új kenyér ünnepét sem tudjuk egy nagyszabású műsor keretében közösen megünnepelni, főleg, miután 2 hónapnyi bezártság után újra kinyílt a világ. Néhány hete ismét megelőző korlátozásokat vezettek be, ami meghiúsította a nagy közös ünnepet. Így a magyar iskola tanári kara úgy határozott, hogy ismét a jól bevált kisfilm segítségével fogunk megemlékezni az államalapításról.

Természetesen az online megemlékezéshez szükség volt az iskola tanárainak és tanulóinak közreműködésére is. Miután a magyar iskola igazgatónőjével, Harasta Emőkével egy közös ötletelés után egyeztettünk a tanári karral is, akik lelkesen bekapcsolódtak a munkába. Örömmel álltam neki  én is a feladatnak. Sok munkaórát igényel egy ilyen néhány perces kisfilm összeállítása, de szerencsére  a technikai kivitelezésben segítségemre volt ösztöndíjas társam, Czifra Bálint. 

Nagy öröm, amikor a kész filmet végignézzük, és kézzelfogható a munkánk eredménye.

 

Az államalapítás ünnepe a Sydney-i Magyar Iskolában