1956-os megemlékezés a Magyar Iskola Sydney-ben

Megemlékező kisfilm

/ Varjaskéri Henriett /
varjaskeri.henriett képe

A márciusban kialakult új helyzethez a magyar iskolának nemcsak abban kellett alkalmazkodnia, hogy az oktatás átkerült az online térbe, hanem a nemzeti ünnepek megünnepléséhez is ki kellett találni valami új megoldást, miután azokat sem tudtuk személyesen megünnepelni. Azonban semmiképp nem szerettük volna, hogy ezek elmaradjanak. Így született meg Harasta Emőke igazgatónőben a kisfilmek ötlete, melyek elkészítésével engem bízott meg.

Március óta ugyan már több, mint fél év telt el, azonban a helyzet azóta sem változott. A személyes találkozások hiányában sokkal nehezebb megvalósítani, hogy az iskola tanulói közül minél többen szerepeljenek hangjukkal vagy egy otthon elkészített fényképpel, de szerencsére mindig van sok lelkes szülő és gyermek, akik hozzájárulnak a kisfilmeket széppé, kerekké tenni. Így volt ez az elmúlt hetekben is, hiszen szerettünk volna az 1956. október 23-i forradalomról is méltóképpen megemlékezni.

A kisfilm alapja ezúttal is hamar megszületett bennem, de rengeteg munkaórát igényelt, amíg a verseket és a fotókat kikerestem, a szövegeket megírtam, a zenéket kiválogattam, és természetesen minden másodpercét ezeknek összehangoltam. De hiábavaló lenne mindez önmagában, ha nem lenne Czifra Bálint volt ösztöndíjas társam, aki máig segíti a kisfilmek megvalósulását azzal, hogy kérésemnek megfelelően összeszerkeszti a kiválogatott és összeállított képeket és hanganyagot. Mindig nagy izgalom és öröm megkapni és végignézni az elkészült filmet. Az október 23-i megemlékezésnél azért volt ez az érzés még erőteljesebb, mert a Magyar Iskola Sydney ezzel vett részt a New South Wales-i Magyar Szövetség által rendezett megemlékező ünnepségen október 25-én, amin az itt élő magyarságból rengetegen vettek részt. A közönség meghatódottan nézte és hallgatta a megemlékező kisfilmet, rengeteg gratulációt és elismerő véleményt kaptunk érte, köztük dr. Mikola István nagykövet úr is személyesen mondta el nekem dicsérő szavait.

Köszönöm a filmben szereplő tanároknak, a gyerekeknek és Czifra Bálintnak, hogy ismét egy nagyon szép kisfilm lett a közös munkánk eredménye.

Megemlékezés az 1956-os forradalomra a Magyar Iskola Sydney-ben