Mindszenty-könyvbemutató-sorozat Augsburgban, Münchenben és Bécsben

/ Taczman Andrea /
taczman.andrea képe

Május 17-én az augsburgi Szent László Magyar Katolikus Misszión, majd az ezt követő napokon a müncheni Magyar Katolikus Egyházközségben és a bécsi Collegium Pázmáneumban ismerhették meg a külhoni magyarok a Dr. Vecsey József által szerkesztett Mindszenty József - Írások hetvenedik születésnapjára - című kötetet. Az eredetileg német nyelven íródott tanulmánykötetet 1962-ben adták ki Münchenben. A 2017 novemberében Magyarországon először megjelent magyar nyelvű fordítást Dr. Soós Viktor Attila egyháztörténész, a kötet egyik lektora, Szalai Viktor, a kötet kiadója és Dr. Taczman Andrea fordító mutatta be. Az esteket Bágya Rita, a Mindszenty Társaság titkára és a magyar nyelvű kiadás előszavának szerzője moderálta. 

A könyvbemutató nagy öröm volt a külhoni magyar testvérek számára, mert az estek alkalmával egyrészt megismerhették a magyar nyelvű kötetet, másrészt pedig maguk is feleleveníthették a Mindszenty József bíborossal és Közi Horváth József atyával kapcsolatos személyes élményeiket. A bemutatókról, szentmisékről és találkozásokról beszéljenek a képek.

Fotók: Kóbor Mira
Könyvbemutató az Augsburgi Szent László Magyar Katolikus MissziónKönyvbemutató az Augsburgi Magyar Katolikus Misszión. KözönségElőadók (balról jobbra): Szalai Viktor, a magyar nyelvű kötet kiadója, Dr. Soós Viktor Attila, a kötet egyik lektora és Dr. Taczman Andrea, a kötet fordítója Taczman Andrea, a kötet fordítója élményeiről számol be a könyvbemutatónElőadók (balról jobbra): Bágya Rita, a magyar nyelvű kiadás előszavának szerzője, Szalai Viktor, a magyar nyelvű kötet kiadója és Dr. Soós Viktor Attila, a kötet egyik lektoraKönyvbemutató az Augsburgi Szent László Magyar Katolikus Misszión. CsoportképSzentmise a müncheni Magyar Katolikus Egyházközség kápolnájában I.Szentmise a müncheni Magyar Katolikus Egyházközség kápolnájában II.Szentmise a müncheni Magyar Katolikus Egyházközség kápolnájában. Merka János plébános atyaMerka János plébános atya köszönti az előadókat a müncheni Magyar Katolikus Egyházközség épületébenKönyvbemutató Münchenben. Előadók (balról jobbra): Bágya Rita, Szalai Viktor, Dr. Soós Viktor Attila és Dr. Taczman AndreaKönyvbemutató a müncheni Magyar Katolikus Egyházközségben. Közönség I.Könyvbemutató a müncheni Magyar Katolikus Egyházközségben. Közönség II.Könyvbemutató a müncheni Magyar Katolikus Egyházközségben. Közönség III.Könyvbemutató a müncheni Magyar Katolikus Egyházközségben. Közönség IV.Találkozások I.Találkozások II.Könyvbemutató a müncheni Magyar Katolikus Egyházközségben. CsoportképSzentmise a Pázmáneum kápolnájában I.Szentmise a Pázmáneum kápolnájában. Varga János rektor atyaSzentmise a Pázmáneum kápolnájában II.Könyvbemutató a Pázmáneumban. CsoportképA bemutató után könyvvásárlásra is volt lehetőségKönyvbemutató a Pázmáneumban. Előadók (balról jobbra): Dr. Soós Viktor Attila, Szalai Viktor, Dr. Taczman Andrea és Bágya RitaKönyvbemutató a Pázmáneumban. Közönség