Kínai népdalok és klasszikus operák a Pázmáneumban

Interkulturális műsor - a sokféleség közösségépítő ereje

/ Cseh Csaba /
cseh.csaba képe

Manapság nagyon nagy hangsúllyal bír a kultúraközvetítés a befogadó országokban. Ma, amikor a multikulturalitás megközelítési prioritásait és azok kihívásait állítják mérlegre, érdekes tapasztalattal találja szembe magát az ember. Hiszen, ha részt veszünk egy számunkra kevésbé ismert, kultúraközvetítés céljából megrendezett rendezvényen, magával ragad az a varázslatos világ, amelyet tőlünk pár ezer kilométerre éreznek magukénak más népek és nemzetek. Viszont világviszonylatban megtapasztalható az is, hogy egy adott nemzet nemcsak a saját kultúráját közvetíti, hanem azt az európai kultúrát és művészetet, amelyet saját országukban fordítottan az európai kultúrközvetítés révén sajátítottak el mint értéket. 

Nagy öröm volt számomra, hogy egy tartalmas előadás keretében klasszikus európai operákat és kínai népdalok is hallhattam Xuyan Liu előadásában. A Bécsben tanuló kínai előadóművész társaival és ismerőseinek közreműködésével szóló koncertet adott a jelenlévőknek. Mindenki feltöltődött az elhangzott darabok során és hálás szívvel, nagy tapsözönnel búcsúztunk el az előadóktól. 

Témájuk szerint négy kategóriában hallhattunk klasszikus operákat és népdalokat, melyek a következők voltak: a reggel, a lány, a tragédia és a vidéki táj. Az előadott művek a következők voltak: Richard Strauss - Morgen, Jacques Offenbach - "Les Contes d'Hoffmann" - Les oiseuax dans la charmille, Vincenzo Bellini - "I Capuleti e i Montecchi" - Eccomi in lieta vesta... Oh, quante volte, Franz Schubert - Der Hirt auf dem Felsen. A kínai népdalok közt különböző népcsoportok népdalai hangzottak el: Hmong Volkslied - Hmong hills in the morning, Kazakh Volkslied - Mayila variations, Han Volkslied - Song of burial of flowers Chor: Chinese Philharmonic choir, Yunnan Volkslied - Rippling brook, Hunan Volkslied - Liuyang river. Az eseményt César Frank - Panis Angelicus zenei művével zártuk. 

Köszönjük az előadóművésznek Xuyan Liunak a nagyszerű estét, valamint közreműködő társaiknak: Yuko Itonak (zongora), Arcruvel Velasconak (klarinét) és a bécsi Kínai Filharmónia Kórusának. Kívánjuk, hogy további sok sikeres szóló és közös fellépésben legyen részük.

Joanna Lepis (zongora), Xuyan Liu opera énekesXuyan Liu szoprán énekes, Arcruvel Velasco (klarinét)Xuyan Liu szoprán énekes, Arcruvel Velasco (klarinét)Joanna Lepis (zongora), Xuyan Liu opera énekesXuyan Liu szoprán énekes, Arcruvel Velasco (klarinét)Xuyan Liu szoprán énekesXuyan Liu szoprán énekes barátnőjévelXuyan Liu szoprán énekes és jómagam Xuyan Liu szoprán énekes a vendégek köztA bécsi Kínai Filharmónia Kórusa A nagy csapat :)A nagy csapat :)Xuyan Liu szoprán énekes Csoportkép