Ismét csapattáborban járt a berlini cserkészcsapat

Családias hangulatú együttlét az Elbsandsteingebirge hegyei között

/ Dúcz Erzsébet /
ducz.erzsebet képe

A 2017-es csapattábor sikerén felbuzdulva a berlini 86. sz. Apáczai Csere János cserkészcsapat idén is a különleges Elbsandsteingebirge vidékét választotta éves kirándulásának helyszínéül. A csapattábor május 10. és 13. között került megrendezésre, és immár sokéves hagyománynak számít a berlini csapatban.

Közeledve az év végéhez, sok programon és izgalmakon túl a csapat magában töltött el néhány nyugalmas napot. Jó alkalom ez, hogy a csapattagok közti kapcsolatok megerősödjenek és felfrissüljenek. Ilyenkor az újonnan csatlakozó tagok is jobban megismerhetik, hogyan is működik a cserkészet, illetve beilleszkedhetnek a társaságba. Nem utolsósorban, az új csapattagok ilyenkor kerülnek felavatásra is, titkos ceremónia keretében.

Az idei kiránduláson mintegy 30 fő vett részt, így a családias hangulat szinte garantált volt. A táborban a cserkészek különböző izgalmas feladatok során eleveníthették föl cserkésztudományukat. Az örsök tudásvásáron vettek részt, ahol tudásukért értékes vacsora hozzávalók jártak. A hozzávalók összegyűjtése után minden örs a maga főzte ételt fogyasztotta.

A tábor minden napján tettünk kirándulást is, különböző nehézségű túrákon vehettek részt a fiatalabbak és az idősebbek. A túrázáshoz természetesen az eltévedés is hozzátartozik, aminek végére aztán csak még jobban összekovácsolódott a csapat.

Esténként az elmaradhatatlan tábortüzek során emlékezhettünk tavalyi kalandjainkra, ismerhettük meg a cserkészmozgalom alapítójaként ismert Robert Baden Powell életét, illetve egy cirkuszi bemutató kereteiben a cserkésztörvényeket is új fényben láthattuk. A családias hangulatot a közös főzések és mosogatás, a programok közös előkészítése és az egymásra való odafigyelés még inkább erősítette.

A négynapos együttlétet bensőséges hangulatú áhítat zárta, amelyen a tábor alatt minket ért örömökre koncentráltunk, és hálát adtunk értük.

A 86. sz. Apáczai Csere János cserkészcsapat ismét megmutatta, hogy igazi szív-csapat, ahova jó tartozni.

 

Köszönjük a fényképeket Krencz Lászlónak (Vadkan örs)!

nagycserkészeklenyűgöző tájon jártunkalternatív utakamit főzünk, meg is esszükSzarvas örsesti fények