Családi nap 2018 - Hollandia, Wassenaar

/ Szvák Anna /
szvak.anna képe

2018 a külhoni magyar családok éve. Méltó módon ünnepeltük ezt 2018. május 26-án, a wassenaari családi napon. Az esemény a Hollandiai Magyar Szövetség szervezésében, a Hollandiai Magyarok Facebook Csoportja közreműködésével valósult meg. Mintegy 500 vendég, 65 fellépő művész és előadó, önkéntes segítők, hollandiai magyar iskolák, cserkészet, magyar boltok és éttermek színesítették a programot. Megtiszteltetés és nagy kihívás volt KCSP ösztöndíjasként az esemény főszervezőjének lenni. Megtapasztalni a közös összefogást és összetartást.

A rendezvény célja elsősorban az volt, hogy legyen lehetősége a gyerekeknek, családoknak, iskolák képviselőinek egy szép délutánt eltölteni együtt, ismerkedni, népszerűsíteni az iskolákat, cserkészetet és sok közös élményt szerezni, továbbá, hogy bemutassuk szélesebb közönség számára is, hogy milyen pezsgő, magyar kulturális élet zajlik Hollandiában. Szerettük volna úgy kialakítani a programokat, hogy minden korosztály számára nyújtsunk szórakozási lehetőséget. A gyermek és felnőtt programok a wassenaari Adelbert College Gimnázium 4 különböző helyszínén zajlottak párhuzamosan, délután 1-től egészen este 8-ig.

Az érkezés ideje alatt Farkas Flórián gitárzenéje köszöntötte a vendégeket. Regisztrációkor a gyermekek menetlevelet kaptak, amivel az esemény során különböző játékokon való részvétellel gyűjthették a pontokat. A kültéri játékok a magyaros finomságok és az ugrálóvár már ekkor is várta a vendégeket az iskola udvarán.

Az esemény megnyitóján köszöntőt mondott Urbán Ákos, a Hollandiai Magyar Szövetség elnöke, őt követte dr. Varga Krisztina nagykövet-helyettes, majd Kovács Kata vezetésével a Hágai Magyar Énekkar és gyermekkar énekelt, amibe még a közönséget is bevonták, így egy nagy közös énekléssel nyitottuk meg az eseményt. A megnyitón fellépett Kirkósa Orsolya, operaénekes, a Kecskeméti Lakó Sándor kamarazenekar közreműködésével, akik Róbert Gábor vezetésével még egy további darabot is előadtak a közönségnek. Ezután köszöntőt mondott Balogh Gábor, a Hollandiai Magyarok Facebook Csoportjának (hollandiaimagyarok.nl) alapítója, aki külön megköszönte az önkéntesek munkáját, akik nélkül nem tudtunk volna ilyen sok programot egy időben megvalósítani. Majd pár szóban jómagam is üdvözöltem a vendégeket. A megnyitót rövid szünet követte, majd folytatódtak a programok, amelyekbe beillesztettük a Mátyás király tematikát, hiszen 2018 az ő emlékéve is.

Milyen élményeket élhetett át, aki ellátogatott hozzánk? Horváth Márta bábelőadás premierjét (a Mese címe legyen: Aranyulipán) élvezhette a közönség. Az Amstelveeni Ovisuli ’reneszánsz udvari baba-mama foglalkozását’ ésKalandozz a betűkkel! Milyen kincseket rejt Mátyás király könyvtára?’ című kisiskolás foglalkozását.

A Hágai Magyar Óvoda és Iskola kézműves asztalait, ahol „Mint ahogy a mesében, mi is három asztalnál fogunk tevékenykedni: Az első asztalt a délután folyamán Mátyás király reneszánsz udvarába látogató (Rapai Judit által tartott drámapedagógiai foglalkozás) gyerekek figyelmébe ajánljuk, ugyanis itt készíthetik el korhoz illő jelmezeiket, fejdíszeket és pajzsokat. A második asztalnál különleges technikával Mátyás király pecsétjének hasonmását faraghatják ki a gyerekek és lenyomatokat készíthetnek vele. A harmadik asztalhoz pedig azokat a gyerekeket invitáljuk, akik szeretnek sárkányt eregetni. Itt elkészíthetik és ki is próbálhatják saját díszítésű papírsárkányukat!”

Klimaj Jánossal derelyét, Tápai Katalinnal csipetke tésztát készíthettek az érdeklődők.

Közben egész nap zajlottak az iskola udvarán az önkéntes csapat által kitalált és levezényelt kültéri ügyességi játékok, minden állomásnál egy jelmezbe öltözött ’úrhölgy’ várta a kis kalandorokat a feladatok teljesítésére. A 70. sz. Attila Cserkészcsapat is bekapcsolódott a kültéri programokba.

Az újdonsült anyukák babáikkal kanga tréninget próbálhattak ki a szabadban Fülöpné Nikoletta vezetésével.

A felnőtteknek készültünk még Business Speed Date-tel, amit Jurányi Lilla a Hungarian Business Network egyik alapítója koordinált. Itt az egymást segítő szakmai kapcsolatok kialakítására biztattuk a résztvevőket.

Illetve az úgynevezett ’10-perc Hírnév’ előadás sorozattal, ahol előadóink érdekes inspiráló témákban tartották meg előadásaikat. Edwin van Schie: Hangsúly, dallam és ritmus: a megértés fontos jellemzői, Janecskó Ferenc motivációs előadó gondolatai a pozitív pszichológia előnyeiről, Márkus Imre: A mesterséges intelligencia, van (!) félnivalónk tőle?, Pálfalvi Ivett: A tanulási nehézségek megelőzése és oldása a gyerekek és a felnőttek életében.

A ’Meghollandulok’ vlog készítője, Körtélyesi Péter, mobil fotó/video stúdiójával volt jelen a helyszínen.

A rendezvény előkommunikációja során megkértük az érdeklődőket, hogy hozzanak magukkal egy plédet és egy kis napfényt. Mindkettőt sikerült! A nap folyamán családias piknik hangulat alakult ki, magyaros finomságokat a Monarchia Vendéglő, Fülöp Tamás Hágai Magyar Boltja és a Smaak van Hongarije csapata biztosította. Muzsika felelős a Marcsi banda volt, a magyar néptánc bemutató és táncház során ők húzták a talpalávalót a Het Karpaten Ensemble táncosainak és a vendégeknek.

A nap tombolahúzással és egy kis búcsú-tánccal zárult. Sok szép emlékkel és ajándékkal térhettek haza a családok.

Köszönjük a fotókat Pathó Györgynek és önkéntes fotósainknak.

Családi nap, piknikFarkasFlóriánRegisztrációMegnyitóLakó  SándorKamarazenekarHágai Magyar ÉnekkarHágai Magyar GyermekkarKirkósa OrsolyaHorváth MártaGyerekseregInteraktív bábszínházKészül Mátyás pecsétjeReneszánsz vár - ugrálóvárSzilvalekváros derelye készítésLángos a piknikenMagyaros finomságokRétesSmaak van hongarijeKültéri játékokKültéri játékokKültéri játékokBaba-mama kangatréningCserkész bemutatóCserkészetEdwin van SchieAz előadás közönségeMarcsi BandaNéptánc bemutatóTáncház