vagasi.kovacs.anna

2020.11.10.
A presbitérium
Benedek Lászlóné Micsinay Máriát, az Argentínai Magyar Református Egyház főgondnokát kértem, ossza meg velünk az egyház történetét. Marika a cikk elkészüléséhez is olyan odaadással, szeretettel állt, mint ami mindennapi tevékenységét jellemzi mind...
2020.11.10.
Redl Isabel beszédet mond 2020. október 23-án a Plaza Hungríán
Redl Erzsébet Annát (Isabel Ana Redl) először a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében, mentorhelyettesemként ismertem meg. Az Argentínai Magyar Intézmények Szövetségének (AMISZ) elnöke, a Szent László Iskola pártfogója, és a Zrínyi Ifjúsági Kör...
2020.11.10.
Dr. Haller Mihály
Méltán büszke a magyar közösség Haller Mihályra, akit ez év szeptemberében az argentin Nemzeti Tudományos Akadémia levelező tagjává választottak, elismerve munkásságát. Ez alkalomból kérdeztem Mihályt.
2020.09.17.
Marika az első cserkésztáborában
"Magyarnak érzem magam, hiszen magyar vagyok, Magyarországon születtem, szüleim magyar légkörben neveltek, szinte egész életemet mostanáig magyar környezetben éltem le." – Marikát, az Argentínai Magyar Református Egyház főgondnokát, a...
2020.09.16.
Zólyomi Kati és Jeszenszky-Böhm Zsuzsanna
Az interjú előtt Zsuról csak nagyon keveset tudtam. Láttam Regös próbákon még márciusban, tudtam, hogy foglalkozik tilinkós gyerekekkel, táncol Zóka (Zólyomi Kati) ZSÉJE néptáncegyüttesében és a közösségi médiában megosztott csodás gyöngy alkotásai...
2020.09.15.
Benedek Zsuzsi
Benedek Zsuzsi egy életvidám, életigenlő nő, óriási kreatív energiákkal, amit Istennek hála a magyar nyelv szeretetének továbbadására is fordít.
2020.08.19.
Kodály Szeminárium San Juanban, 2019.
A júniusban és júliusban közzétett cikkeimben olvashattak az Argentin Kodály Egyesület küldetéséről, továbbá arról, miből ered három oktatójának – Carolina Wagner, Guadalupe Cicardo, és Sergio Bertagni – elkötelezettsége a módszer iránt, mi volt a...
2020.06.21.
Kodály szeminárium San Juanban, 2017.
A Kodály-módszerre méltán büszke Magyarország; és 2016 óta méltán értékelheti nagyra az egész világ, hiszen a népzenei örökség Kodály koncepció szerinti megőrzése hivatalosan is felkerült az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Jó Megőrzési...