"Nyelvépítész vagyok"

Márciusban volt alkalmam Zsuzsival személyesen is találkozni, azóta sajnos csak telefonon tartjuk a kapcsolatot. Minden alkalommal vele beszélgetve ugyanazt a lelkesítő érzést generálja az emberben azt sugallva, hogy semmi sem lehetetlen! Vajon miből táplálkozik Zsuzsi pozitív életszemlélete, rendíthetetlen magyar identitása, és elhivatottsága az oktatás iránt? Írásban válaszolt a kérdéseimre. Ismerjék meg közelebbről Benedek Zsuzsit!

Sokaknak a magyar nyelvtudásukon is érződik, ha távol Magyarországtól cseperedtek fel. Te kiválóan beszéled a magyart. Ez kinek, minek köszönhető?

Mit jelent az, hogy „távol lenni Magyarországtól”? És hogyan fogalmazod meg azt, hogy „Magyarország”?  Soha nem éreztem azt, hogy távol vagyok Magyarországtól, annak dacára, hogy 12.000 kilométerre vagyunk. Én Magyarországon nőttem fel, abban a Magyarországban amit nagyszüleim, szüleim alkottak, teremtettek, ápoltak és adtak át nekünk. Ahhoz, hogy magyarul beszélj, átérezd és éld a magyar kultúrát, nem fizikai közelség kell, hanem mély érzelem, hit, lélek. Ha a teljes mivoltod magyar, azt adod át az utódoknak. Nincsenek határok, nincsenek lehetetlenek, nincsen távolság. Az vagy amit érzel, amit a szíveden hordozol, azt adod át, bárhol vagy a világon. Ezt kaptam nagyszüleimtől, szüleimtől. Egyértelmű volt, hogy magyarul beszélünk, magyarok vagyunk. Nem az a lényeg hol vagyunk  a világon, hanem az, hogy kik vagyunk, és azt ápolni is kell, hiszen az a mi örökségünk.

Mindig büszke voltam arra, hogy a családom magyar és hogy őrizzük, őrzöm és ápolom ezt az óriási kincset. Ezt mind a családomnak köszönhetem, nagyszüleimnek, és szüleimnek, és magam is igyekszem helytállni, hogy ez így is menjen tovább. Magyarország tehát bennünk van. Kányádi Sándor is ezt mondta: „nekünk egyetlen hazánk van: ez a magyar nyelv. Mi ebbe a nyelvbe csomagolva jöttünk több évezreden át, és érkeztünk meg ide. Az anyanyelv a batyunk, melyet őseink hoztak magukkal, s mi visszük tovább.”

Tehát elsősorban szüleimnek, nagyszüleimnek köszönhetem. Másodsorban a Buenos Aires-i hétvégi magyar iskolának, a Zrínyi Ifjúsági Körnek, ahol történelmet, irodalmat, földrajzot tanultunk, ahol a jelszó Széchenyi István mondata a mai napig is „Kiművelt emberfők által tenni nagy nemzetté a magyart”, és a Külföldi Magyar Cserkész Szövetségnek, hiszen cserkészeten is az „emberebb ember, magyarabb magyar” volt mindig a jelszó, ma is az.

A magyar nyelvvel való foglalkozás a hivatásod. Honnan ered a magyar nyelv szeretete?

Nagyon szeretem a nyelveket. Több nyelven beszélek: spanyolul, magyarul és németül anyanyelvi szinten, angolul haladó szinten és portugálul is középfokon. Kimondottan izgatnak a nyelvek, és az emberi kommunikáció. Az egyetemen építészeti szakmán végeztem, de az életem olyan pillanatában, amikor épp családot is alapítottam. Örültem, hogy elvégeztem sikeresen a pályámat, de akkor a gyereknevelés volt a legfontosabb, hogy mi is úgy tudjuk átadni az értékeket, mint ahogyan velünk tették. Ehhez odaadás kell.

Amikor aztán úgy lassan akadt kis szabadidőm, elkezdtem magyart tanítani. Majd spanyolt is mint idegen nyelvet, elvégeztem különböző képzéseket és egyre jobban belemerültem a nyelvek világába. Elbűvölő világ.

A magyar nyelv egyre jobban megfogott engem. Lőrincze Lajos, Kiss Dénes írásait újra és újra elolvastam. Kányádi Sándor bácsi szintén minden szavával elámított. Egyszerűen a sok olvasással, kutatással rájöttem, hogy nemcsak azért szeretem ezt a nyelvet, mert az anyanyelvem, hanem azért, mert egy egyedi, csodás nyelv is. Magyarul olyan jól ki lehet fejezni minden apró érzést, minden rezgést, minden árnyalatát az érzelmeknek. A magyar szavak képzése, a magyar nyelvtan felépítése, a magyar nyelv hangzása, melódiája teljesen elkápráztatott.

Hogyan vált hivatásoddá a nyelvtanítás? Mi vezetett a nyelvtanári pályához, és mi tartott meg ebben a hivatásban?

Ahogyan említettem, építészmérnök vagyok. De az élet hullámai másfele vittek. Úgy végeztem el az egyetemet, hogy egy négy éves kislányom és újszülött ikreim voltak, 25 évesen.  Majd 2 évre rá már Márton fiam is megszületett. Hát, az ember nem azért hoz gyermekeket a világra, hogy más nevelje őket.  Úgy éreztem, most a család a legfontosabb, nem a pályafutás. Vagyis inkább más pályán futottam: a családépítés pályáján. Amit szüleimtől, nagyszüleimtől kaptam az aranybánya volt. Mi is ezt akartuk átadni gyermekeinknek. Férjem, Lajtaváry Endre brazil-magyar, teljesen hasonló körülmények között nőtt fel. Egy segédtisztképző táborban ismertük meg egymást. Tulajdonképpen a mi családunkat a magyarságnak köszönhetjük.

A hétvégi magyar iskolában tanár voltam fiatal koromban, cserkészvezető is voltam, a családunkban a pedagógia mindig jelen volt, így belenőttem ebbe a tanítási világba, ami a szenvedélyem, rettenetesen szeretem. Szeretem az anyanyelvemet, szeretek tanítani, kötelességemnek érzem anyanyelvemet ápolni és továbbadni. Ma úgy érzem a nyelvet építem fel a diákok agyában.  Nyelvépítész vagyok.

Kik járnak hozzád nyelvórára?

Nagyon sok évig tanítottam a Zrínyi Ifjúsági Körben, a hétvégi magyar iskolában. Minden korosztályt, minden szinten. Régen még jól beszélt mindenki magyarul, de az utóbbi években már át kellett állni a „magyar mint idegen nyelv” tanításra, ami nagy kihívást jelentett. Mintha a járda túlsó oldalára ülnél le, és próbálnád kintről figyelni, nézni a saját anyanyelvedet. Rendkívül élveztem. Szórakoztam. Mint ahogyan a szó is mondja: raktam a szavakat, szó-rak-, szórakoztam.

A hétvégi iskolában szinte minden diák magyar leszármazott.

Később beindult a felnőttoktatás, szintén mint idegen nyelv tanítása. Milyen korosztály? 18 évestől 90 évesig. Minden korosztály. Ma sok tanfolyam van. A Chilei Magyar Körben 6 kurzust tartunk (kb.​ 100 diák), a Buenos Aires-i Egyetemen is 2 kurzust, és vannak más kiscsoportok, vagy magántanítványok. Kik ezek a diákok? 80%-ban leszármazottak, a lehető legizgalmasabb élettörténetekkel. Unokák, dédunokák.

De vannak olyanok is, akik csupán érdeklődnek a furcsa nyelv iránt, sok olyan is akad, akit a szerelem sodor oda, hogy nekiálljon magyarul tanulni. Mondhatom, a szerelem egyik legmotiválóbb eleme a nyelvtanulásnak. Az is megható, amikor az egész család jár: szülő, gyerek, unoka, és egy családi projekt lesz belőle. Szintén megható, amikor sikerül kis közösségeket kialakítani, akik hasonló történeteken mentek át, bekapcsolódnak, egymásra találnak és közös utak indulnak el. Nemcsak nyelvet tanítunk, identitást oltunk, és közösséget építünk. Valahogyan Magyarországot tovább építjük.

Ők miért motiváltak a magyar tanulásában?

Sok esetben a családi kötelék, a gyökerek keresése, a gyökerek megtartása, identitás keresése és megőrzése. Sokszor nem tudnak semmit a családi múltról. Valamiért  a családban nem adták át a családi történeteket. Talán mert sok szenvedés, sok nehézség, sok fájó élményről volt szó. Nem tudom. De az utódok mindig akarják tudni, hogy kik voltak, mi a családi háttér. Ha megértem ki a családom, mit hordoz a családom, kik voltak szüleim, nagyszüleim, dédszüleim, csak akkor lehetek igazán én. Ez az identitás keresése nagyon motiválja a diákjaimat. Az is fontos tényező, hogy csakis az anyanyelvén lehet valaki igazán magyar. A nyelv felépítése, a szavak képzése, a kifejezési mód, kulcsfontosságú, hogy átérezzük igazán azt, hogy kik vagyunk. Ha érted hogyan látja, hogyan fogja fel a világot a magyar, akkor  azt is érzed, hogy milyen is a magyar. Ehhez pedig a nyelvet tudni kell.

Milyen sikereket éltél meg nyelvtanári pályafutásod során?

A legnagyobb siker az, amikor látom, hogy egy diák  megszólal magyarul, amikor látom, hogy tud kommunikálni, amikor üzenetet küld nekem, amelyben elmeséli, hogy Budapesten tudott bevásárolni, megértette amit mondtak neki, és megértették őt! Tudott beszélni, nem csak bólogatni. Siker az, amikor egy diák megérti nagyanyja levelét, amit az emlékek fiókjából vesz elő, amikor meghatódnak azért, mert kezdik érezni, érteni a múltjukat.

De óriási örömöt jelentett beindítani a magyar tanfolyamokat az UBA-ban (Buenos Aires-i Egyetemen) 2018-ban. Szintén óriási öröm volt számomra, hogy Chiléből is felkértek, hogy tartsam a magyar tanfolyamokat, immár 7 éve. Úgy éreztem igazi megtiszteltetés.

Nagy sikernek éreztem azt is, hogy a Zrínyi Ifjúsági Körnek kidolgoztam egy beszédfejlesztő anyagot a kisiskolások számára. Az igazi nagy öröm az volt, hogy láttuk, hogy működik és tényleg hasznos.

Brazíliában is bevált, és mindig nagy örömet jelent, amikor kapok visszajelzést, hogy ez a módszer jó. Ez nekem a legjobb ajándék.

Dél-Amerikában 2019-ben két Diaszpóratábor is létrejött. Ott is hozzá tudtam járulni a magyar tanítási tantervvel, tananyag tervezésével.

Talán ami a legjobban szívmelengető tényező az utolsó években az Kányádi Sándor bácsihoz fűződik, aki segített abban, hogy 2017-ben kiadtak Déván egy kis könyvemet, címe „Az Óperenciás tengeren is túl. Gondolatok a magyar nyelvről” (Corvin Kiadó). Ez volt életemnek az egyik legmeghatóbb pillanata a magyar nyelvvel kapcsolatban. Szintén nagyon meghatott, amikor 2013-ban a Magyar Köztársaság elnöke kitüntetett az argentínai magyarság identitásának megőrzésében és a magyar nyelv ápolása terén szerzett kiemelkedő érdemek elismeréseként. Bevallom, nagyon meghatott.

Idén, 2020-ban meg nagy örömmel mesélhetem, hogy a Széchenyi Egyetemen egy projektbe vontak be, egy szakértői tevékenységre a diaszpórában magyar nyelvet tanítók segítségére. Ezt is nagy elismerésnek éreztem! Most aztán neki kell látni a munkához!

Azt mondják, hogy a magyar az egyik legnehezebb nyelv a világon, és felnőtt fejjel nem lehet tökéletesen megtanulni. Tapasztalatod szerint, lehet-e, és ha igen, mennyi idő alatt lehet magabiztos magyar nyelvtudásra szert tenni?

Igen. Azt mondják, hogy az egyik legnehezebb nyelv a világon. Nagyon nehéz a kiejtése, és nagyon különbözik bármilyen más nyelvtől.

Itt, Buenos Airesben, ezeken a kurzusokon (egyszer hetente, vagy kétszer hetente) lassan haladunk. Muszáj súlyt fektetni a szép, helyes kiejtésre. Ha nem javítom eléggé, utána már késő, már nem lehet a megkövesedett hibákat helyrehozni. És az az igazság, hogy ha nem fektetünk elég hangsúlyt erre, utána baj van a kommunikációval, mert nem értik őket. E mellett azt sem szabad elfelejteni, hogy akik magyarul tanulnak nem karrier miatt teszik, vagy valamilyen fontos vizsga miatt, vagy előrelépés végett, hanem általában érzelmi okokért. A cél tehát közelebb hozni őket a nyelvhez, megszerettetni a nyelvet, kötődést fonni, nem pedig elriasztani. Úgy érzem dupla felelősség van rajtam: megtanítani, haladni, megszerettetni és ráadásul ha lehet, szórakoztatni  a nyelvvel. Ezért lassan haladunk, lassan, de biztosan.

Ha a diák szorgalmas, és megírja a házi feladatot, komolyan veszi a tanulást, akkor egy év alatt megtanul alapszinten beszélni: be tud mutatkozni, bemutatja a családját, el tud beszélgetni hétköznapi dolgokról, el tud igazodni a városban, tud bevásárolni, egy étteremben rendelni. Tud egyszerű kérdésekre felelni, tud kérdezni,  tehát tud párbeszédet tartani.  Egy év tanulás után eligazodik, és megoldja a dolgait Magyarországon. De ez még nagyon messze van a magabiztos nyelvtudástól.

Szerintem ahhoz, hogy egy diák azt elérje, Magyarországon kell éljen, belemerülve a nyelv világába, egyfolytában hallania kell a magyar nyelvet, és rá kell legyen szorulva, használnia kell bárhogyan is.

Amikor iskolás diákjaink 3 hónapra mennek Magyarországra, a tudásuk óriásit ugrik.

Itt elindítjuk a folyamatot, meggyújtjuk a lángot, fűtjük a motivációt, elérjük azt, hogy igenis beszél magyarul, majd küldjük Magyarországra.  És ott tovább csiszolja, egyre magasabb szinten!

Szóval, meg  lehet tanulni!  Érdemes! Nem az a lényeg mennyi időt vesz igénybe, hanem tenni kell, lépésről, lépésre, szórakozva, rendszeresen, szeretettel és egyszer csak észreveszed, hogy gyönyörűen beszélsz magyarul.

És legnagyobb örömöm, hogy a magyar nyelv tanítását együtt végezzük, családban, édesanyámmal Micsinay Máriával és lányommal Lajtaváry Zsuzsival, aki spanyol-német-magyar fordító. Három generáció a magyar nyelv megtartásáért! Ez számomra csodás!