Portugál – magyar kapcsolódási pontok
1. Földrajzi kiterjedés: Budapestet és Lisszabont 3072 km választja el egymástól, ami repülővel három és fél óra, autóval 30, gyalogszerrel pedig 600 óra alatt tehető meg a Google Maps szerint. Összeköti azonban a két országot a hasonlóság a méretüket illetően, ami szinte hajszálnyira megegyező, egy kevéssel Magyarország javára (92,256 km2 illetve 93,036 km2).
2. Népességszám: A fentiek tükrében nem meglepő, hogy a luzitán és a magyar lakosságszám sem tér el nagyban egymástól. Mindkettő mintegy 10 millió főt számlál, a csipetnyi portugál előnnyel (10 374 822, illetve 9 778 371 fő).
3. Víz: Akár sós, akár édes, a víz mindkét ország történelmének és gazdaságának alapvető pillére, legyen szó az Atlanti-óceánról, vagy a honfoglaló magyarokat lenyűgöző Balatonról, a hajózható nagy magyar folyókról, vagy már a rómaiak által is nagy becsben tartott "pannóniai" termálvizekről. A Hévízi-tó csodatevő erejéről legendák maradtak fenn, ezeknek egyike szerint a tó vizének köszönhetően gyógyult ki a gyermekbénulásból Theodosius Flavius császár – talán ezért létesítettek itt a római korban veterán gyógyközpontot? Ezzel szemben. az európai kontinentális lemez peremén fekvő "nagy víz" utat nyitott a nagy földrajzi felfedezéseknek és a "navigare necesse est, vivere non est necesse", azaz "hajózni muszáj, élni nem" elvet követve a portugálok a világ legeredményesebb hajós felfedezőivé váltak.
4. Lovaskultúra: Mindkét ország lovas nemzet. Portugália a luzitán lófajtáról, a klasszikus díjlovaglásról és a bikaviadalok lovas bravúrjáról ismert, míg Magyarország többek közt a gidrán, kisbéri, nóniusz lófajtákról, a huszárokról és a kocsihajtársól. Képzeljék, Lisszabonban a "kocsi" szó ugyanazt jelenti, mint Budapesten! Mindez azért, mert a könnyű, finom kidolgozású magyar lovaskocsi, amit Kocs községben kifejlesztettek ki a 15. században, Európa-szerte elterjedt, s még Portugáliában is bevezették a használatát. A lovaskocsi aztán új értelmezést nyert a nagy földrajzi felfedezések korában, az alábbi képen látható, hogy a kocsi maga is a gazdagság és hatalom négykerekű szimbólumává vált.
5. Bor. Egyik ország sem szűkölködik kiváló borokban, míg a Tokaji Aszú "a királyok bora és a borok királya", addig a Portói bor maga is megér egy misét. Érdekes módon, a borokkal kapcsolatban volt is egy kis félreértés a két ország között, pontosan az "oportó" név használatát illetően. Először, Oporto Porto városának a nemzetközi neve. A kékoportó vagy oportó elnevezés "földrajzi helyre utal, a fajta hivatalos megnevezése az EU-szabályok értelmében portugieser vagy blauer portugieser, jellemzően Magyarországon, Ausztriában és Németországban – elterjedt kék, vörösborszőlő-fajta. Az Európai Unió eredetvédelmi szabályai alapján – a csatlakozás után – a borospalackok címkéjén feltüntetett kékoportó nevet Magyarországnak ki kellett vezetnie a piacról (mert a szőlőfajta eredeti neve földrajzi helyre, Porto városra utal), helyette a külföldön elterjedt portugieser nevet használják" (Wikipédia).
6. Szentek és rózsák. Aki ellátogat a coimbrai Mosteiro de Santa Clara-a-Nova templomba, megláthatja Santa Isabel nagy becsben tartott sírját. Ő ma is népszerű szent királynő, a nagy felfedezések elindításáról és az első portugál egyetem megalapításáról híres Dénes király özvegye, "Árpádházi lány" volt. II. Endre magyar király dédunokája, Árpádházi Szent Erzsébet másodfokú unokahúga. Tizenkét éves volt, amikor férjhez adták Déneshez, Portugália királyához. Két gyermekük született, Alfonz, aki később maga is király lett és Konstanza. Mindkét hölgyet a rózsák szentjeiként ismerik. Santa Isabel (magyarul Erzsébet) gyakorta adakozott a szegényeknek, amelyet férje, Dénes király nem mindig hagyott jóvá. Egy alkalommal, amikor Isabel királynő tél idején a kenyeret osztogatott a népnek, a király "adakozáson kapta". Arra kényszerítette feleségét, hogy mutassa meg mit rejteget a köpenyében. Ekkor csodák csodájára a kenyerek rózsákká váltak a köpenyében. A magyar Szent Erzsébet nevéhez ugyanez a legenda kapcsolódik. Úgy tűnik, ez a csoda családban marad.
