Meg kell látnunk azt, hogy a közelebbi és távolabbi határokon túli magyarságnak mennyi munkát jelent a megmaradás. Hol a gyűlölet, hol a jólét nehezíti a magyar nyelv megmaradását. Ha a kölcsönös tisztelet és szeretet működteti munkánkat, életre szóló eredményeket érhetünk el.
Több mint 20 éve foglalkozom néptánccal. Gyermekkoromtól végigkísér a tánc szeretete, tanulása, átadása, valamint a valahová tartozás élménye, ami ma is alapvető emberi igényem. A néptánc segítségével egyszerre fejlődött zenei-és mozgáskészségem, valamint nemzeti öntudatom. Rejtett célként ezeket tűzöm ki magam és tanítványaim elé is, mert hiszem, hogy az autentikus magyar néptánc képes megadni ezt a fajta komplexitást. A tánc mellett volt alkalmam kipróbálni magam más művészeti ágakban is és ezeket is életem szerves részeinek tekintem. A képzőművészet és a színház mellett jelenleg a népzene áll érdeklődésem középpontjában. A koncertek, fellépések szerkesztésekor a polihisztori erősségeket igyekszem kidomborítani.
Ma már jól tudom mit is jelent ösztöndíjasnak lenni, mivel 2014-ben Ausztráliában töltöttem hat hónapos szolgálatomat a Sydney-i Magyar Református Egyháznál. Hálás vagyok fogadószervezetemnek és mentoromnak, mivel az egyház körüli feladatok mellett lehetőséget adtak számos közösség életében való részvételhez is, ezáltal átfogó képet kaphattam a diaszpórában élő magyar családok életéről. Ismerem a Programot, a háttérfeladatok nehézségeit és fontosságát, valamint a diaszpórában élők igényeit. Svédországi fogadószervezetemnél is lelkiismeretes munkát szeretnék végezni, felhasználva a Kőrösi Csoma Sándor Programban szerzett tapasztalataimat.
