2013-ban készült egy 4 részes videósorozat „100 év vagány” címmel, a 100 éves Magyar Cserkészszövetség emlékére. Az egyik videóban a diaszpórában élő magyar cserkészek szólaltak meg és az egyik fiú szavai egy életre belém égtek, ahogy azt mondta, sosem járt Magyarországon, de neki ez a hazája. Akkor még nem tudtam, hogy többször lehetőséget kapok majd arra, hogy visszaadjak nekik egy keveset abból, amit ők őriztek meg nekünk, hogy aztán hazahozzák, hogy sok ezer magyar gyerek lehessen itthon újra cserkész.

4 éve kaptam először lehetőséget ösztöndíjasként segíteni és már akkor tudtam, hogy 9 hónap semmire nem lesz elég, ide vissza kell jönni. A Covid világjárvány a 9 hónapból is elvett, így még erősebbé vált az érzés, hogy vissza kell jönni és befejezni, amit elkezdtünk közösen az itteni magyarokkal.

Elcsépelt szlogenné vált, hogy „A cserkészet nem hobby, hanem egy életforma”, de az én életemre ez maximálisan igaz. A pályaválasztásomtól kezdve, az emberi kapcsolataimon át a munkahelyemig mindent a cserkészet befolyásolt, és befolyásol a háttérből a mai napig. Láttam itthon kiscsapatból duzzadt mamut csapatot, láttam újonnan alakult kis csapatot, láttam vidékit és fővárosit, és láttam, hogy a külhoni cserkészet egyikhez sem hasonlítható.

Tudom, hogy én most is legalább annyit fogok kapni tőlük az elkövetkezendő 9 hónapban, mint amennyit 4 évvel ezelőtt.