Borsi Péter | Kőrösi Csoma Sándor program
Ugrás a tartalomra

Kövessen minket:

 logó
  • Menu
  • Pályázat
  • Hírek
  • Rólunk
  • Munkatársak
  • Ösztöndíjasok
  • Partnereink
  • Galéria
  • Dokumentumok
  • GYIK

Analytics


Jelenlegi hely

  • Címlap
  • Ösztöndíjasok
  • borsi.peter

Legfrissebb tartalmak

borsi.peter képe
Borsi Péter
Aktivitás éve: 
2016
Fogadó szervezet
Hannoveri Magyar Egyesület ( Hannover )
Tevékenységi terület: 
programszervezés, teológia, hitoktatás
Teológiai tanulmányaim alatt számos gyakorlati lehetőségem is volt arra, hogy hitről, identitásról, múltról és a jövőt érintő reménységről gondolkodjam közösen - fiatalabbakkal és idősekkel egyaránt.
Bemutatkozás: 

Gimnáziumi tanulmányaimat a Bocskai István Református Oktatási Központban végeztem, jelenleg a Pápai Református Teológiai Akadémián folytatom tanulmányaimat. Az egyetemi évek alatt többféle szervezői, vezetői feladatot is elláttam. 2013-ban és 2014-ben a tutor csoport által megválasztott vezető voltam, ezt követően rövidebb ideig a hallgatói önkormányzat jegyzője, majd proseniora, tanulmányi felelőse és szociális bizottsági tagja lettem.

Több éve háttérmunkával segédkezem a Dunántúli Református Egyházkerület által szervezett konferenciákon (orvos, jogász, gazda rétegtalálkozók). A diákság körében a választott tisztségeken túl a különböző alkalmakon is (zsíros kenyér-est, teológus és egyéb találkozók, csendes hétvégék, gólyatáborok) aktívan részt veszek.​​

Eddigi, négy éves teológiai tanulmányaim alatt nem csak az Istennel, hanem az emberekkel kapcsolatos tudásom is fejlődött. Ez gyakorlati tudást is jelent. A különféle összejöveteleken nem csak diáktársaimat vagy barátaimat, hanem további, más korosztályokhoz tartozó személyeket is megfelelő módon meg kellett szólítanom. A képzés részeként tanult kommunikációs, pszichológiai, retorikai ismereteken kívül számos gyakorlati lehetőségem is volt arra, hogy kapcsolatot teremtsek, és az általam fontosnak tartott értékeket, üzeneteket átadjam. Istentiszteletek, gyülekezeti, közösségi, diakóniai és ifjúsági alkalmak tették lehetővé, hogy hitről, identitásról, múltról és a jövőt érintő reménységről gondolkodjam közösen - fiatalabbakkal és idősekkel egyaránt. 


Hírek

  • Nyugat-Európai Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetségének konferenciája
    2016.11.01
  • Beszéd az 1956-os forradalom és szabdaságharc 60. évfordulóján
    2016.11.01
Összes cikke

Tudástár

  • Sírok között, avagy ifjúsági délután Cellében
    2016.11.01
Összes cikke

Munkánkról

  • Észak-németországi karácsony
    2017.02.24
Összes cikke

Galériái

  • 1956-os megemlékezés Hannoverben
    1956-os forradalom és szabdaságharc 60. évfordulóján Hannoverben
    2016.11.08
Összes kép/videó

Partnereink

Kattintson, hogy megismerhesse őket!

London München Buenos Aires megemlékezés Ausztria farsang Chester népzene kirándulás Kanada Stuttgart Los Angeles koncert toronto KCSP Nürnberg karácsony Genf Márton Áron Montreál Táncház néptánc Regensburg 1956 '56-os megemlékezés magyar iskola Cserkészet Ottawa Bécs Mikulás
kormany.hu
Kapcsolat

Optimonk