Tövisháti gyökerekkel rendelkező, „székely leányként” — a szőlő és szilva mesteri feldolgozása mellett — nem csupán a szilágysági vendégszeretetet tanultam meg, hanem a háromszéki ember találékony — és néha bizalmatlan — gondolkodását is.

Ha egy „perpence” szilvához hasonlítanám magam, akkor a magja az édesapámra jellemző felelősség, elkötelezettség és az önmagammal szembeni szigorúság lenne, lágy része pedig a rugalmasság, játékosság és kreativitás, amit óvópedagógus édesanyámtól igyekeztem már gyermekként ellesni.

A néptáncban, népzenében és versmondásban találtam magamra kamaszként, s bár nem az alkotás lett a szakmám, mindig vonzást éreztem a művészeti és kulturális közeg formálása iránt. Így lettem műemléki restaurátor növendékből a Háromszék Táncegyüttes turnészervezője, majd jelentős erdélyi rendezvények kommunikációs munkatársa és szervezője, mely az egyetemi éveim önkéntes-tapasztalataihoz is szervesen kapcsolódik. Az épített örökségben gazdag Szeben megye szórványvidékén eltöltött idő ugyanúgy a legszebb emlékeim közé tartozik, mint a hivatásos táncegyüttes Kárpát-medencei kiszállásai. A Kőrösi Csoma Sándor Program értékrendszerében úgy érzem, magamra találtam, hiszen az értékek közvetítésére mára már hivatásként tekintek!

Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen a családom támogatása mellett olyan civil szervezeti vezetőktől és vállalkozóktól tanulhattam, akik példaértékű eredményeket tudnak felmutatni a magyar közösségek szervezése terén, e mögött pedig nem kevés munka és áldozat húzódik meg. A programba való jelentkezésben egyszerre motivált a felelősség, melyet a diaszpóra-közösségben való munka jelent, valamint a kaland és kihívás, melyben az eddigi tapasztalatokat egy idegen környezetben tehetem próbára.

Ezeket a tapasztalatokat, lendületet és kitartást szeretném egy batyuba csomagolva Dániába vinni, hogy aktív tagjaként a koppenhágai magyar közösséget segíthessem a munkámmal.