Aki csak a lényegre kíváncsi, az itt találja a Chacoi magyar egyesület könyvtári katalógusát.
A Chacói, Villa Ángela-beli Magyar Egyesület három feladatot határozott meg a leendő ösztöndíjas számára. Az oktatás és egy cserkészcsapat szervezésén túl a harmadik pont az Egyesület archív anyagainak, dokumentumainak rendszerezése volt:
„Ösztöndíjasunk feladatot vállalhatna egyesületi életünk szervezésében, aktáink rendszerezésében, dokumentumaink digitalizálásában is. Szép múltra visszatekintő intézményünk immár 92 éves, ám eddig még nem történt történelmünket feltáró adminisztratív munka. Az ösztöndíjas akár egy, a magyar bevándorlók történetét bemutató múzeum létrehozását is elősegíthetné. A fenti feladatok megkövetelik, ezért fontos lenne számunkra, hogy folyékony spanyol nyelvtudással rendelkező jelentkező érkezzen hozzánk. Hálás szeretettel fogadjuk leendő ösztöndíjasunkat.”
A feladat ellátásának azonnal nagy lelkesedéssel kezdtem volna neki. Olyan váratlan nehézségek merültek azonban fel, amikre igazán nem számítottam. Az első nehézség inkább bosszantó apróság volt: nem kaptam kulcsot az egyesület irodahelységéhez. A feladat ott volt előttem, de egy zárt ajtó mögött. Állítólag az argentin egyesületek szabályozása nem teszi lehetővé az irattárba való betekintést külsősöknek. Végül az egyesület elnöke nekem adta a saját kulcsát, és bejutottam. Ekkor szembesültem azzal, hogy az irodában jószerivel semmi sincs a keresett anyagokból. Hol lehetnek? Ekkor egy másik egyesületi tag, Claudia sietett a segítségemre, és elvezetett egy raktárba, ahol sok régi emlék porosodott: az egykori tekepálya kugli-figurái és sörpadok mellett jópár kartondoboz. Ezekben voltak az iratok. A dobozok külseje helyenként salétromos volt, tartalma pedig penészes: arról árulkodott, hogy többször átáztak majd kiszáradtak. Vakolatport is találtam: valószínűleg helyben vészelték át a legutóbbi felújítást.
Májusban álltam neki a dokumentumok megszárításának és portalanításának, amihez magyarországi muzeológus barátaimtól kértem tanácsot. Júniustól kezdtem az anyagok tartalmi feldolgozását. A papír alapú dokumentumok három nagy csoportba sorolhatók: könyvek (ebből volt a legtöbb), újságok, folyóiratok (ebből kevesebb) és dokumentumok, akták, mérlegek (ebből a legkevesebb).
A dokumentumok áttekintését közösségi munkának szántam. Mi értelme, ha csak én tudom, hogy mi mindene van az Egyesületnek, és ők maguk nem? A munkába elsősorban 16-18 éves, magyar származású fiatalokat vontam be, arra számítva, hogy így évtizedekre biztosított a kötődés a fiatalok, az Egyesület és a régi írások között. Egyikük, Valentín Tomadín annyira lelkes segítőm lett, hogy felajánlottam neki, hogy önkéntes munkáján túl pénzbeni kompenzációt is kap. Ezt nem fogadta el, viszont beleegyezett, hogy kifizessem az utazását a következő, buenos aires-i cserkész táborba. Ez épp egybeesett a 19. születésnapjával, amit egy rendkívüli élménnyel ünnepelt meg. Ráadásul – ő lett az én kiskorú fiaim felnőtt kísérője az ezer kilométeres busz-úton. Mindenki nyert: a közösség, az ösztöndíjas, annak családja, a helyi fiatal, és a cserkészek. Win-win-win-win-win szituáció!
A nyelvóráimon mindig elővettem valami frissen fellelt érdekességet. Egyszer az Érdekes Újság 1914. évi lapszámában olvasgattuk, hogy József főherceg látogatta meg csapatainkat a boszniai fronton. A lapszám belőlem mély érzéseket váltott ki: itt esett el, a világháború első évében dédnagyapám, Simon Salamon, cecei kalaposmester. Az utolsó tábori levelezőlapján még arról írt a feleségének, hogy mégis inkább adják el a borjút, hadd vegyenek a Gáborkának egy meleg bundácskát, mert olyan fázós. Gáborka, a kisebbik fiú lett később az én nagyapám.
Mészáros M. Lőrincz neve nem lehet túl ismerős a magyar olvasónak: az újságíró fiatalon emigrált 1956-ban, riportkönyvei később Argentínában jelentek meg magyarul. A Chacói Kis-Magyarországról szóló rövid szociográfiája az első érdemleges tudósítás erről a messze vetődött magyar közösségről. A szöveg valóban érdekelte a helyieket, és ennek a szövegnek a kedvéért hajlandóak voltak (végre) érdemben használni a mobiltelefonjuk fordítási kapacitásait.
Ami a dokumentumokat illeti, a számbavétel után egy fájó hiánnyal szembesültem. Épp az alapítás és az azt követő évek iratai hiányoznak. A jegyzőkönyvek, mérlegek csak 1939. évtől állnak rendelkezésre, holott (legalábbis a szájhagyomány szerint) az egyesületet 1932-ben alapították. Jó lenne megtalálni az alapító dokumentumokat még a centenárium előtt! Ilyen fontos iratok nem szoktak csak úgy elveszni. Talán az Egyesület valamelyik korábbi vezetője vihette haza, és most nála vagy az örököseinél található. Bízzunk benne, hogy egy felhívás a tagsághoz eredménnyel jár, és mielőbb meglesznek az iratok!
Addig is, aki távolról tanulmányozni szeretné, hogy milyen régi könyvek, folyóiratok és iratok vannak az Egyesület birtokában, az ide kattintva megtekintheti az elektronikus katalógust.
Munkám az Egyesület vezetőségének is elnyerte elismerését, ezt írták:
„Az ösztöndíjas rendszerezte az Egyesület archívumát, elkészítette a dokumentumok elektronikus katalógusát. Az újság- és könyvtári állományt áttekintette, katalogizálta, és nyilvántartást készített, amely lehetővé teszi a további kutatási és közösségi célú felhasználást.”
