Sokan emlékeznek még a Bóbita nevet viselő kis ovis közösségre, amely éveken át szolgálta az itt élő magyar családokat. Egy hely, ahol a legkisebbek játékosan ismerkedhettek meg a magyar nyelvvel, dalokkal, mesékkel és hagyományokkal, miközben barátságokat kötöttek, s a szülők is egymásra találtak. Ám az idő telt, a gyerekek megnőttek, a lendület elfogyott, és ahogy az gyakran előfordul, az élet új irányokat szabott. Az egykori ovisok közül többen ma már a helyi cserkészcsapat lelkes tagjai, s az ovi egy időre csendbe burkolózott.
De a közösség nem felejt. És ami fontos, az előbb-utóbb újra felüti a fejét.
Az elmúlt hónapokban egyre több család jelezte, hogy örömmel vennék, ha újraindulna a magyar nyelvű óvodai foglalkozás. Jelenleg 8–10 család állt össze azzal az elhatározással, hogy szeretnének aktívan részt venni gyermekeik magyar nyelvi és kulturális nevelésében. Ez a természetes igény hívta életre a kezdeményezést: újjászületik az oregoni magyar ovi, egyelőre név nélkül, de annál nagyobb lelkesedéssel.
Az első találkozót egy napsütéses szombaton rendeztük meg, méghozzá a cserkészcsapat családi napjához kapcsolódva. Ez az együttműködés nemcsak gyakorlati okokból volt ideális – hiszen a helyszín, az időpont és a résztvevők már adottak voltak –, hanem szimbolikus jelentőséggel is bír: a cserkészet és az ovi kéz a kézben járhat, egymást kiegészítve és támogatva.
A rendezvényen körülbelül hét család jelent meg, nagyjából tíz apró gyermekkel, akik kíváncsian és örömmel vetették bele magukat a közös játékba, éneklésbe, kézműveskedésbe. A nagyobb cserkészek örömmel segítettek – volt, aki mesét olvasott, mások játékokat vezettek, s mindannyian példát mutattak abból, hogyan lehet közösséget építeni, figyelemmel és szeretettel.
A nap hangulata magáért beszélt: kacagás, magyar szavak, gyermeki lelkesedés és szülői összemosolygás töltötte be a teret. A legszívmelengetőbb talán mégis az volt, amikor a búcsúzásnál a szülők egybehangzóan jelezték: már most kérik a következő alkalmat, lehetőleg két héten belül, mert ilyen élményt nem szabad sokáig félretenni.
A következő hetekre és hónapokra izgalmas tervek vannak kilátásban. Az ovi egyelőre a cserkészcsapat segítségével működik, de hosszútávon a Kőrösi Csoma Program ösztöndíjasának és a szülők aktív részvételének köszönhetően válhat majd önálló, rendszeres intézménnyé. A korosztály a 4–6 éves gyerekeket célozza meg – a nagyobbaknak ott van már a cserkészet –, és az első lépések alapján bátran kijelenthetjük: van értelme, van igény, és legfőképp: van szív, amely viszi előre az ügyet.
Sokszor halljuk, hogy a közösség az, ahol jó lenni. De az igazán jó közösség ott kezdődik, ahol a legkisebbek is otthon érezhetik magukat. Itt, Oregonban most újra megteremtjük ennek a lehetőségét.
És ez csak a kezdet.
