Újra becsengettek a torontói Arany János Magyar Iskolában

/ Kapusi Orsolya /
kapusi.orsolya képe
Az Arany János Hétvégi Magyar Iskolában a gyerekekkel öt csoportban foglalkoznak a pedagógusok. Az oktatás nehézségéhez hozzájárul, hogy a gyerekek a hétköznapokat a saját iskolájukban való tanulással töltik, hétvégén pedig, amikor az osztálytársaik pihennek, ők újra korán kelnek, bepakolnak az iskolatáskába és iskolába indulnak.
Levezető játék a nap végén

Ebben a tanévben eddig két iskolai nap volt, ahol megfigyelhettem, hogy a tanárok milyen változatos módszereket alkalmaznak annak érdekében, hogy a gyerekek ne teherként éljék meg a hétvégi iskolát, ezek közé tartozik például a játék, az interaktív beszélgetés, illetve az online feladatok is.

Az igazi nehézség azonban abból fakad, hogy bár azonos korosztályú, de eltérő nyelvtudású gyerekek alkotnak egy-egy osztályközösséget. A pedagógusok legfőképpen olyan tantárgyak tanítására törekszenek, mint a történelem, a magyar nyelv és irodalom, valamint a földrajz, amellett, hogy vannak gyerekek, akiknél annyi az elsődleges cél, hogy egyáltalán megszólaljanak magyar nyelven. Előfordulnak olyan családok, ahol otthon nem beszélnek a szülők magyarul, így csak az iskolában kezdik el a gyerekek megismerni a nyelvet, sokan pedig már kiválóan írnak és olvasnak magyar nyelven is.

A gyerekek a segítségünkkel Kodály Zoltánról és Bartók Béláról tanulhattak az első két alkalommal. Az órákon néhány ismertebb népdalfeldolgozást is elsajátítottunk a zeneszerzőktől, majd mi is dalra fakadtunk és táncra perdültünk közösen. Az óvodások és a kicsik se maradtak ki a játékból, ők napközben különböző népi gyermekjátékokkal ismerkedhettek meg.

Öröm volt számunkra, hogy ennyire nyitottak voltak erre a foglalkozásra az iskola dolgozói és tanulói egyaránt.

Október elsején a szombati iskola után, mindenkinek lehetősége nyílik részt venni az első kanadai magyar hónap nyitó rendezvényén is, aminek eseményeiről a következő cikkemben fogok beszámolni.