A jelentkezés a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjára már önmagában is izgalmas élmény volt. A gondolattal is csodás volt játszani, hogy talán hamarosan egy új országban élhetek, miközben egy magyar közösséget támogathatok. A pillanat érzését szinte lehetetlen szavakba önteni, amikor megtudtam, hogy beválogattak.
Nem ez volt az első alkalom, hogy egy hátizsákba csomagoltam az életemet és új országba költöztem, így a kezdeti izgalom mellé hamar társult a szervezkedés. Vízumigénylés, repülőjegy-vadászat, oltások, biztosítás, lakáskeresés, és persze kérdések sora: milyen ruhákat vigyek? Hogyan szállítsak magammal két citerát? Milyen ajándékot vigyek a magyar közösségnek? Ezek az előkészületek talán nem mindenkinek a kedvenc elfoglaltságai, de amikor végül minden összeáll, mindig kiderül, hogy megérte minden izgatott vagy éppen feszült perc.
A nagy bőrönd végül ajándékokkal, ruhákkal és két citerával telt meg. Általában egy kis hátizsákkal utazom csak, így most egészen szokatlan luxusnak tűnt ez a sok hely, még akkor is, ha a hangszerek foglalták el jelentős részét.
Az utazás egy gyors, egynapos lisszaboni megállóval kezdődött. Jó volt újra hallani és használni a portugál nyelvet, majd következett a hosszú, tízórás repülőút Brazíliába. A reptéren a Magyar Ház elnöke várt, aki elvitt az új otthonomba egy kellemes beszélgetés mellett. Otthon az egyik mentorom és a lánya, aki majdani lakótársam is egyben, fogadott meleg vacsorával. Egy hosszú utazás után ez a kedvesség mindennél többet jelentett.
Egy új közösségbe beilleszkedni sosem teljesen egyszerű, de a São Pauló-i közösség mindent megtett azért, hogy gördülékeny legyen a kezdet. Az első napokban a Magyar Ház menedzsere és aranyos kiskutyája, körbevezetett, segített eligazodni ebben a hatalmas, ismeretlen metropoliszban, és sok hasznos tanáccsal látott el arról is, hogyan lehet itt nemcsak otthonosan, de biztonságban is élni.
Az első héten már találkozhattam is a mentoraimmal, és egy közösen készített túrós csusza mellett beszéltük át a következő hónapok terveit. A találkozás nagyon motiváló volt, és hamar világossá vált, mennyi lehetőség és élmény vár rám itt. A munkám során többek között segítem majd a magyar iskola és a cserkészcsapat tevékenységét, segédkezni fogok a magyar vacsorák elkészítésében, emellett pedig a São Pauló-i magyar kórushoz is csatlakozhatok, illetve azóta már csatlakoztam is a citerámmal.
Izgatottan várom az előttem álló időszakot, és igyekszem a tudásom legjavát adni minden feladatban. Kilépni a komfortzónánkból sosem könnyű, de éppen ez az, ami igazán formál bennünket. Nemcsak azt tanuljuk meg, hogyan élnek mások a világ egy távoli pontján, hanem azt is, hogyan találhatunk közös ritmust velük. Ez a folyamat egyszerre kihívás és ajándék. Olyan élményekkel gazdagít, amelyekből életünk végéig töltekezhetünk majd.
