Egy bakancslistás álom megvalósulása
Mindig is különleges varázsa volt számomra a táncnak: a mozdulatok ritmusa, a test lendülete, a testek együttes mozgása, az a megfoghatatlan légkör, amit csak a tánc tud megteremteni, mindig ámulatba ejtett.
Már gyerekként is vonzott a néptánc, de különböző okokból sajnos sosem volt lehetőségem kipróbálni azt. Az egyetemi éveim alatt ismerkedtem meg közelebbről a táncházak világával, elsősorban a moldvai táncok révén. A bonyolultabb, technikásabb táncokat tanító alkalmakra azonban sosem volt elég bátorságom elmenni. Így nem is gondoltam volna, hogy épp külföldön fogok igazán elmerülni a magyar néptánc rejtelmeiben — sőt, egy néptánccsoport tagjaként még fel is lépek majd.
De pontosan ez történt velem. Miután megérkeztem Berlinbe, ahol a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjamat töltöm, egy véletlen folytán megtudtam, hogy az itt működő magyar néptánccsoport, a Berlini Fonó Néptáncegyüttes, szeretettel vár minden érdeklődőt a próbáira, tánctudástól függetlenül bárki csatlakozhat a csoporthoz. Nem is haboztam sokáig, már októberben csatlakoztam is az együtteshez.
Az elején volt bennem némi bizonytalanság, hiszen nem rendelkeztem komolyabb tánctudással, de szerencsére a csoport támogatása segített és én is rájöttem arra, ha rendszeresen járok próbákra, és otthon is gyakorlok egy kicsit, akkor szépen lehet fejlődni.
A próbák önmagukban is sokszor tartogatnak megpróbáltatásokat, de a közös fellépés lehetősége még nagyobb kihívást jelentett. 2025. március 22-én a müncheni táncháztalálkozón lépett fel a Fonó, ahol én is a táncosok között lehettem. Hatalmas élmény volt a közös munka, a koreográfia megtanulása, a sok próba, az utazás és maga a fellépés is. Olyan emlék ez, amit biztosan sokáig őrizni fogok.
A Berlini Fonóhoz való csatlakozás természetesen nem csak a táncra vonatkozott, hanem a közösségre is: a táncos közösség részévé váltam. A Fonó egy sokszínű, életkorban is vegyes csoport, de mindannyiunkat összeköt a néptánc szeretete. Fantasztikus látni, hogy a tánc mennyire össze tudja hozni az embereket, mekkora megtartó ereje van.
A próbák jó hangulatban telnek, én pedig általában elfáradva, ugyanakkor feltöltődve érek haza. Bár elsősorban a saját örömömre kezdtem el táncolni, mégis rengeteg mást is kaptam azzal, hogy csatlakoztam a csoporthoz. Segített mélyebben kapcsolódni a berlini magyar közösségekhez, más szervezetekhez, és sok új, izgalmas emberi történetet is megismertem. Mindez pedig a Brunszvik Teréz Társaságban végzett munkámat is segíti.
A Kőrösi Csoma Sándor Program minden ösztöndíjasnak más és más élményeket tartogat. Számomra az egyik legszebb ajándék az volt, hogy a Fonóhoz való csatlakozással egy régi, bakancslistás álmom vált valóra. Ez a különleges élmény pedig csak még emlékezetesebbé teszi számomra ezt a berlini időszakot.
