Phoenixben járt a Kárpátok Néptáncegyüttes

Taste of Hungary Festival – 2019, Phoenix

/ Nagy Vivien Zsuzsanna /
nagy.vivien.zsuzsanna képe
2019. március 16-án immáron hatodik alkalommal rendezték meg a Taste of Hungary fesztivált Phoenixben.

A református templom kertje egy napra megtelt magyar illatokkal, számos, kifejezetten magyar fogást kóstolhatott meg a rendezvényre látogató több száz fős közönség. Az igazi vásári hangulat megteremtéséhez a kézműves kirakodók is hozzájárultak, a gyermekeket pedig ugrálóvárral várták a rendezvény szervezői. A színpadi program fél tizenegykor vette kezdetét, s egészen este hét óráig folyamatosan váltották egymást a fellépők a pódiumon. Baki Józsi és a Hurok Banda zenéjével, a Lajkonik Polish Folk Ensemble és a Kárpátok Néptáncegyüttes táncaival, Krajcso Bence pedig citerajátékával színesítette az előadást.

Taste of Hungary

 A Kárpátok Néptáncegyüttes évek óta rendszeres fellépője a rendezvénynek, azonban a megújult társaság fiatal táncosainak teljesen új élményt jelentett a fesztiválon való vendégszereplés, valamint a fellépésre való felkészüléssel töltött hónapok. A rengeteg próba, s gyakorlás azonban meghozta a gyümölcsét, hiszen a Kárpátok Néptáncegyüttes igazán színvonalas műsort adott Phoenixben.

 

A néptáncegyüttes a nap folyamán öt alkalommal lépett színpadra, s nagy sikerrel adta elő magyarbődi lánytáncát, a fiúk széki koreográfiáját, nagyecsedi cigánytáncokat, majd balázstelki és tyukodi koreográfiákat. A fellépés élőzenei kíséretét a Hurok Banda biztosította.

A két napos „miniturné” nem csupán egy táncos lehetőséget jelentett az együttesnek, hanem jó hangulatával, egy igazi csapat összekovácsoló eseményként, életre szóló élményt adott a Kárpátok Néptáncegyüttes tagjai számára.

Ezúton is köszönjük a rendezvény szervezőinek a lehetőséget, valamint a Csoóri Sándor Programnak, hogy támogatta az együttes rendezvényen való részvételét. Legfőképpen köszönet jár a Kárpátok Néptáncegyüttes táncosainak kitartó, alázatos munkájukért. A Los Angeles-i magyarság igazán büszke lehet Rátok! smiley

Az eseményről készült videók:

Tyukodi koreográfia

Táncház