4. Diaszpóratábor Chesterben
Az idei évben is a magyar nyelv, kultúra és közösségi élmény került a középpontba, ahol 45 gyermek, 6-tól 17 éves korig, Anglia minden szegletéből érkezett, hogy együtt tanuljon, játsszon, nevessen – és magyarságát élje meg.
Délelőttönként a tanárok játékos, ám valódi iskolai foglalkozásokat tartottak – a tanulás öröme és a magyar nyelv használata itt kéz a kézben jártak. Minden nap egy-egy csoport drámaórán is részt vett. A délelőttök strukturáltak voltak, de sosem merevek – a hangsúly a motiváción, a kapcsolódáson és a nyitottságon volt. A délután mindig a szabad mozgás és az alkotás ideje volt. Táncház, hangszerbemutatók, túrák, szabadtéri játékok, közös éneklés – minden nap tartogatott valami újat. Esténként pedig, a már jól ismert tábortűz melege köré gyűlve, meséltünk, nevetettünk.
Az idei tábor tematikája "Barangolás Magyar tájakon" címet viselte. Mi idén Szaffi meséjét vettük kerettörténetnek, amely nem csupán egy ismert mesefilmre utalt, hanem egy izgalmas, játékos felfedezőútra hívta a gyerekeket a történelmi Magyarország területén. Szaffi kalandos története és a kuruc világ romantikája remek alapot adott arra, hogy a gyerekek ne csak befogadói, hanem részesei is legyenek a mesének. A drámaórákon a szereplők bőrébe bújhattak, a kézműves foglalkozásokon saját zászlót, térképet vagy amulettet készítettek, a csapatjátékokban pedig közösen keresték a „Szaffi-kincset”, ami végül – nem meglepő módon – a barátság, a közösség és az élmények formájában került elő.
Bár az angliai időjárás nem mindig volt kegyes hozzánk, mi továbbra is haladtunk a napok során – egy kis plusz meleg teával és néhány nedves sátorral kiegészítve az élményt.
A tábor megszervezésében részt vettek önkéntesek és tanárok nemcsak Anglia különböző városaiból, hanem Magyarországról és Szlovákiából is. Ez a nemzetközi összefogás példaértékű – hiszen a diaszpóra közösségek ereje épp ebben rejlik: összeköt, áthidal, épít.
Szombat délelőtt a tábor lassan elcsendesedett. A hálózsákok visszakerültek a zsákjaikba – némi küzdelem árán –, a sátrak kiürültek, de a gyerekek tekintetében még ott csillogott az elmúlt hét összes kalandja. Volt, aki még utoljára végigszaladt a réten, más a kedvenc tanárát ölelte meg – olyan őszintén, ahogy csak a gyerekek tudnak. A nevetés és a könnyek egyszerre voltak jelen.
Ez a természetes, élményszerű tanulás tette igazán különlegessé a tábort: a gyerekek magyar nyelvi önbizalommal tértek haza, és azzal az érzéssel, hogy a magyar nyelv az övék – élő, szerethető és közösséget teremtő.
Mert ez a tábor több volt, mint egy hét a naptárban. Ez egy közösség lett – ahol a magyar szó nemcsak tananyag, hanem közös dallam, közös játék, közös otthon lett. Még ha ez az otthon éppen egy angliai erdő közepén is volt.
