Gondolatok Les Murray búcsúztatása kapcsán
Les Murray nevével egy dokumentumfilmben találkoztam először. A filmben Ürge László felkereste magyarországi éveinek fontosabb állomásait, majd megidézte, hogyan sikerült elmenekülnie 1956-ban a zöld határon át az ismeretlenbe, hogy később Les Murray néven Ausztrália egyik leghíresebb TV-s személyiségévé váljon. Ő szerettette meg az ausztrálokkal a labdarúgást, neki köszönhető, hogy ma már nem csak a tojáslabdával játszanak az itteni gyerekek. A növekvő népszerűség következtében – egyre több gyerek focizik – ma már a Socceroos állandó résztvevője a labdarúgó világbajnokságoknak.
Ahogy megérkeztem Sydneybe, fel is vettem vele a kapcsolatot – telefonon – és szerencsére ő is örömmel fogadta, hogy hamarosan találkozik egy labdarúgásban tevékenykedő honfitársával. A találkozást augusztus közepére gondoltuk, de végül más formában valósult meg, július 31-én az Úr magához szólította őt.
Ürge Lacit – ahogy a sydney-i magyarok hívták – állami temetésen búcsúztattuk augusztus 14-én. Eljöttek New South Wales állam legfelsőbb vezetői, magas rangú katonatisztek, a SBS televízió prominensei, valamint egykori és jelenlegi labdarúgók és edzők. Aki pedig nem tudott megjelenni, video üzenetben méltatta Mr. Footballt – köztük Gianni Infantino FIFA elnök és Tim Cahill az Everton egykori sztárja. A koporsószállító autó rendőri díszkíséret mellett hagyta el a St Mary’s katedrálist.
A szertartáson hallgatva a magasztos gondolatokat, amit Ürge Lászlóról, Magyarországról és a magyarokról mondtak, az jutott eszembe, hogy már sokakban, sokszor felvetődött, hogy milyen a jó országimázs? Mi az, amit meg akarunk mutatni magunkból, mi az, ami magyar és mi az, ami miatt az emberek elismerően szólnak rólunk? A válasz – úgy tűnik – egyszerű: mindegy, mit csinálsz, de azt csináld szeretettel és jól – amennyire tőled telik – a legjobban. Les Murray a tehetségét jól használta, szakmailag a legjobb volt, a futball, a „world game” és az emberek iránti szeretete mindenkit magával ragadott. A világbajnokságon nem a foci, vagy a játékosok, hanem az emberek a legfontosabbak, akik ott vannak – mondogatta, és közben élte és élvezte az életet, szerette a jó zenét, a bulit – ő maga is zenélt –, a jó ételeket (főleg a paprikás csirkét sok tejföllel). Erre az életigenlésre utalt a brazil dobosok vidám zenéje a templom kijáratától az autóig.
Ő a „világ legelterjedtebb nyelvét” beszélte, a futballt, róla angolul emlékeztek meg. Felemelő érzés volt hallani, amint tizenhatezer kilométerre Magyarországtól, idegen emberek, bármilyen magyar gyökerek nélkül ilyen szeretettel szóljanak rólunk és a hazánkról.
Köszönjük Ürge Laci, nyugodj békében!