Élménybeszámoló Dr. Imrei Andrea irodalomterápiás estjéről
Dr. Imrei Andrea hispanista és műfordító baráti meghívásra érkezett Spanyolországba, ahol sok tagunkat és ismerősünket már régi barátként üdvözölte. Kedves és magával ragadó személyisége számomra is ismerősnek tűnt – mintha már találkoztunk volna korábban.
Valószínűleg ez annak is köszönhető, hogy előzetesen utánanéztem a munkásságának, és az interneten fellelhető fotók alapján tűnt ismerősnek. Mindenesetre nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot – olyannyira, hogy az este végül csaknem éjjel kettőig tartó beszélgetésbe torkollott.
A rendhagyó olvasótalálkozón Andrea irodalomterápiás megközelítésben vezette fel Bartók Béla „A kékszakállú herceg vára” című darabját. Nem a mű keletkezéstörténetével vagy irodalomtörténeti szempontjaival foglalkoztunk, hanem azzal, hogyan lehet az ilyen művek segítségével mélyebb önismeretre szert tenni. Mivel egyikünk sem vett még részt korábban irodalomterápián, különösen izgalmas volt számunkra látni, mit is jelent ez a gyakorlatban.
A mű kapcsán sokat megtudtunk az emberi lélek működéséről, és már az elején leszögezte Andrea az első, íratlan szabályt: az est során elhangzottakat bizalmasan kezeljük. Ezt természetesen tiszteletben tartjuk, így most csak néhány érdekes részletet és véletlen egybeesést osztok meg.
A találkozó helyszíne a legendás vintage stílusú Café Ajenjo nevű kávézó volt (ajenjo magyarul ürömöt jelent, és ez a növény az egyik fő összetevője az abszintnak ), amelyet egyik kedves tagunk ajánlott – ő már ismerte, mert, mint fordító gyakran itt találkozott a fordítóklub tagjaival.
A hely hangulata rögtön a budapesti romkocsmák világát idézte, így már az első pillanattól kezdve otthonosan éreztük magunkat, kivéve, hogy spanyolul tudtunk beszélni az idős pincérekkel, akik csak készpénzt fogadtak el, így is kihangsúlyozva a hely régi értékekhez való ragaszkodását. Sőt dekorációként a falon még egy kiragasztott magyar 2000 forintos bankjegyet is felfedeztünk!
Az este egyik legszebb pillanata volt, amikor Andrea – miközben épp Kékszakállú lelki bugyraiba próbáltunk alámerülni – ironikusan megjegyezte: „Épp az egyik legnagyobb női életeket összetörő művész, Pablo Picasso portréjával ülök szemben.”
Ez valóban így volt – a bárban szinte hemzsegtek a festmények, tárgyak, ereklyék, tényleg hihetetlen véletlen volt. Annyira lelkesedni kezdtünk az irodalomterápia iránt, hogy felmerült az ötlet: mi lenne, ha jövő évtől kezdve szervezett keretek között rendszeresen nemcsak olvasóklubot, hanem irodalomterápiás klubot is tartanánk?
