Március 15-i ünnepség Frankfurtban

Avagy kibontakoznak az ösztöndíjas barátságok

/ Mártonffy Réka Julianna /
martonffy.reka.julia képe
A történet még a KCSP-s életem kezdetére nyúlik vissza, a szeptemberi BUOD konferenciára, amire nagy szeretettel várták az ösztöndíjasokat is. Ennek azért van fontos szerepe, mert különben nem köthettem volna barátságokat több ösztöndíjassal, illetve nem szerepelhettem volna az idei március 15-i megemlékezésükön.

Február elején kaptam egy levelet Manninger Katica, frankfurti KCSP ösztöndíjastól, hogy lenne-e kedvem szerepelni az ünnepségen március 8-án. Természetesen örömmel vállaltam el a feladatot. Klasszikus énekes lévén az első gondolatom egy mini koncert volt, Kodály népdalfeldolgozásaiból. Azonban egy kicsit tovább ötletelve rájöttem, hogy más irányból lenne célszerű megközelíteni a megemlékezést. Habár klasszikus vonalon végeztem a tanulmányaimat, közel áll a szívemhez a népzene, a népdalok, illetve a hagyományőrzés, amit aktívan űzök immáron 13 éve. A Wysocki Légió Hagyományőrző Egyesület tagjaként (ami tagja a Magyar Hagyományőr Világszövetségnek) 10 éve járjuk az országot rendezvényről rendezvényre. Ezen a vonalon elindulva állítottam össze előadásomat a Tavaszi Emlékhadjáratról, hogy hogyan is indult el ki/kik által és hol tartunk most.

Az ünnepség előtt magyar misét celebrált Wetzstein József claretinus szerzetes, majd a bevezetést Dr. Klement Kornél, a BUOD elnöke mondta, illetve Fogarasi Sarolta, frankfurti KCSP ösztöndíjas osztotta meg velünk az 1848. március 15-i események fontos momentumait. Ezután az általam összeállított interaktív műsoron a képek mellett a népdaloké volt a főszerep, amiket közösen énekeltünk a nézőkkel, kivetítve nekik a szöveget. A Tavaszi Emlékhadjárat első gondolatától indultunk el, amely Katona Tamás hadtörténész segítségével Fülöp Tibor Zoltánban fogalmazódott meg (ennek eredményeképpen 1989-ben kilenc huszár lovagolt végig a Jászberény-Vác útvonalon). Majd a helyszínek után áttanulmányoztunk egy-két fegyvert, huszárrendet, valamint több huszárcsapat ruháit, felszereléseit is szemügyre vettük. Az előadás végén a mindenki által jól ismert „Erdő mellett estvéledtem…” kezdetű népdalt énekeltük közösen. A műsor záróakkordjaként az 1981-es Illés koncertfelvételből láthattunk, hallhattunk három ikonikus dalt.