Idén életemben először, otthonomtól messze, egy másik országban emlékezhettem meg egyik legfontosabb nemzeti ünnepünkről, március 15-éről. Mégsem éreztem, milyen messze vagyok, hiszen a melbourne-i magyar közösséggel együtt, páratlan programokkal emlékeztünk meg az 1848–49-es szabadságharcról.
Március 15-én, vasárnap ünneplőben, szívünkön kokárdával útra keltünk a Carlton-i temetőbe, ahol a helyi magyar közösség rótta le tiszteletét egy nagyszabású koszorúzás keretein belül. Koszorú került egy erdélyi származású, később Melbourne-ben letelepedett magyar honvéd, Farkas Márton síremlékére is, és mellette tiszta szívből csendült fel a Székely himnusz - tiszteletünk jeléül.
A koszorúzás után a Wantirna-i Magyar Házba indultunk, ahol az ebéd előkészületeiben segédkeztünk. Kokárdaosztás közben nekem is lehetőségem nyílt még jobban megismerkedni a helyi magyarsággal és mint mindig, most is szívélyes fogadtatásban volt részünk Kőrösi Csoma Sándor Programosként.
Az ebéd után újabb koszorúzás következett, immár a Magyar Ház emlékművénél. Itt ismét valamennyi magyar szervezet tiszteletét tette, és jómagam is a Melbourne-i Magyar Iskola diákjaival együtt tettem virágot őseink emlékére.
A koszorúzást egy színes, csodás műsor követte. Farkas Márton élete mesés módon elevenedett meg a színpadon. Tánc, zene és ének segítségével idéztük fel az egykori honvéd történetét. A műsort a Melbourne-i Magyar Iskolával, a diákjaimmal közösen zártuk, néhány gyönyörű szavalattal és egy huszárdallal, és bár nem minden diák szerepelt a műsorban, mindannyian együtt készültünk és emlékeztünk erre a jeles napra. A közös felkészülés során mindenki kivette a részét a munkából: segítettük egymást, bátorítottuk a fellépőket, és együtt éltük át az ünnep jelentőségét.
Szívemben elképesztő büszkeséggel és hálával hagytam el aznap a magyar házat, hiszen egy nem mindennapi élmény részese lehettem.
