Május már igazi őszi hónapnak számít itt, Aucklandben. A reggelek egyre hűvösebbek, különösen a lakásokban, hiszen Új-Zélandon sok ház nincs megfelelően szigetelve. Gyakran előfordul, hogy napközben, amikor kisüt a nap, kellemesebb idő van odakint, mint bent a házban. Szerencsére az idei május a megszokottnál szárazabb volt, így az esős napokból kevesebbet kaptunk.
A hónapot ezúttal is az Auskolával kezdtük. Jó látni, hogy a gyerekek egyre jobban összeszoknak, és lassan valódi kis közösséggé formálódnak. Mindig érdekes megtapasztalni, hogy ezek a gyerekek mennyire különleges módon gondolkodnak: egyszerre kapcsolódnak a magyar kultúrához és az új-zélandi mindennapokhoz, két világ között nőnek fel. A mostani alkalom témája a foglalkozás volt. Beszélgettünk múltbeli és jövőbeli hivatásokról, arról, ki mivel szeretne foglalkozni felnőttként. A délután további részében meseolvasás és közös játék kapta a főszerepet.
Májusban heti rendszerességgel első osztályos gyerekeknek tanítottam magyar néptáncot egy új-zélandi iskolában. Jelenleg az „Ördög útja” lépéseit tanuljuk, és az órák mindig nagyon jó hangulatban telnek. Számomra az egyik legkülönlegesebb élmény az volt, hogy a csoport tanára egy új-zélandi hölgy, aki korábban több évet élt Magyarországon, és annyira megszerette a magyar kultúrát, hogy néhány népdalt magyarul is megtanult. Ezeket továbbadta a gyerekeknek is. Megható élmény volt hallgatni azt a húsz, különböző nemzetiségű kisgyermeket, akik Új-Zélandon élnek, ahogy magyar népdalokat énekelnek tiszta kiejtéssel és lelkesedéssel. Ezek azok a pillanatok, amelyek igazán megmutatják, milyen messzire elérhet a magyar kultúra.
A május egy különösen érdekes találkozást is hozott számomra, ami ismét megmutatta, milyen váratlan helyeken sodorhatja össze az élet a magyarokat. Egy hétvégi futóklub eseményre mentem el, ahol az egyik pékségből a másikba futottunk végig Auckland utcáin. A program végén, amikor már éppen indultam volna haza, odalépett hozzám egy futó, hogy bemutatkozzon. Amikor én is elmondtam a nevemet, kissé furcsán nézett rám, mert nem tudta pontosan kiejteni. Megkérdezte, honnan származom, én pedig mondtam, hogy magyar vagyok. Erre rögtön felcsillant a szeme, és mondta, hogy nemrég találkozott itt egy másik magyarral is a futóklubban. Meglepődtem, mert régóta járok ebbe a közösségbe, és nem tudtam róla, hogy más magyar is részt vesz rajta. Néhány pillanattal később bemutatott Ibolyának, akivel mindketten nagyon megörültünk egymásnak. Kiderült, hogy Ibolya néhány hete költözött fel Aucklandbe a Déli-szigetről, és éppen kereste a magyar közösséget, programokat és társaságot. Jó érzés volt számára is, hogy ilyen véletlen módon találkozott valakivel, aki aktívan részt vesz az aucklandi magyar élet szervezésében. Gyorsan elérhetőséget cseréltünk, és mindketten örültünk ennek a váratlan találkozásnak. Ezek a pillanatok is jól mutatják, hogy a világ bármely pontján éljenek is magyarok, valahogy mindig megtalálják egymást.
A közösségi életből sem volt hiány. A hónap során összeültünk az aucklandi magyar hölgyekkel egy kötetlen, beszélgetős estére. Jó volt kicsit megállni a rohanásban, jobban megismerni egymást, nevetni és közösen eltölteni egy estét.
Május utolsó napjára pedig már javában készülünk a következő klubnapra, amely ezúttal gyerekzsibvásárral egészül ki. A gyerekek árusként próbálhatják ki magukat, saját portékáikat árulhatják majd, így játékos formában tapasztalhatják meg a vásározás és a felelősség élményét. Nagyon izgatottan várjuk ezt a különleges vasárnapot.
