Magyarként Argentínában

Czinger Valéria Magyarországon, Budakeszin született 1955-ben. Szülei az 1956-os forradalom, és szabadságharc idején hagyták el Magyarországot, a kis Valika pedig anyai nagyszüleivel maradt Budakeszin. Édesanyja, és édesapja útjai Valéria babakorában elváltak, így édesanyja osztrák, olasz, svájci és török kitérőt követően Argentínában, édesapja pedig Kanadában telepedett le. Valéria édesapját Magyarországon látta utoljára, ezt követően levélben és telefonon tudták a kapcsolatot tartani, de soha többé nem találkoztak.

A kisgyermeket évekig nagyszülei nevelték Magyarországon. Halála előtt Valéria nagypapája arra kérte feleségét, hogy engedje el a gyermeket édesanyjához Argentínába. A nagyszülők nagyon ragaszkodtak a kislányhoz, de a nagypapa félt attól, hogy felesége esetleges halála esetén nem lesz olyan személy, aki Valériáról gondoskodna, valamint belátta, hogy unokájának az édesanyja mellett van a helye. Hosszas papírmunkát, és a nagymama jóváhagyását követően Valéria 1970-ben hagyta el Magyarországot, és indult el egyedül az általa nem ismert édesanyjához Argentínába.

Valéria édesanyja Argentínában történő letelepedése után egy ideig Buenos Airesben élt, de lánya megérkezésekor már Córdobában tartózkodott. Argentínában ismételten férjhez ment, két gyermeke született, és a harmadik gyermekkel volt várandós, amikor Valéria 1970. január 23-án megérkezett hozzá.

Valéria úgy emlékszik vissza Magyarországról történő távozására, hogy kalandként, játékként élte meg az Argentínába történő utazást. Az akkor 14 éves kamaszlányban nem tudatosult még az, hogy valójában mit is jelent ez az utazás. Gyermekkorát abban a tudatban töltötte, hogy valahol nagyon messze, egy másik kontinensen, és országban él az édesanyja, aki őt nagyon szereti, és egyszer majd biztosan találkoznak. A mai napig élénken él benne az a kép, ahogy barátai és családtagjai zokogtak a budapesti repülőtéren, amikor elköszöntek tőle. Néhányan már sejtették, amit a fiatal lány még nem tudhatott, hogy nagy valószínűséggel akkor találkoznak utoljára. Valéria ekkor látta utoljára nagymamáját.

Valéria elmondása alapján Argentínába érkezését követően félt, megdöbbentette, hogy milyen nagy az ország. Miután átrepülte a fél világot Buenos Airestől Córdobáig még hosszú, órákig tartó utat kellett autóval megtennie. Szintén meglepte, hogy milyen meleg van Argentínában. Ő a télből, a hideg januárból érkezett a forró córdobai nyárba.

Édesanyjával történő találkozását Valéria úgy írja le, hogy amikor meglátta a számára ismeretlen asszonyt, egyből tudta róla, hogy ő az édesanyja. Nagyon hamar szeretetteljes kapcsolat alakult ki közöttük, nem okozott gondot számukra, hogy olyan hosszú időt töltöttek egymástól távol. Valéria nevelőapja szintén szeretettel viszonyult a gyermekhez, az akkor 10-11 éves féltestvérei azonban nem fogadták őt kitörő örömmel. Furcsa volt számukra a helyzet, nem értették ki ez az idegen, akit az édesanyjuk annyira szeret. Úgy tekintettek Valériára, mint aki elvette tőlük az édesanyjukat.

Valéria 53 éve él Argentínában, Magyarországra az elmúlt 53 év alatt csak egyszer tudott visszamenni. 2004-ben szándékában állt hazaköltözni, de a munkavállalás nehézségei, valamint az Argentínában élő 4 gyermeke miatt visszajött Argentínába.

Valéria igyekszik a magyar kultúrát, a magyar szokásokat az Argentínában zajló életében is megőrizni. Rendszeresen néz magyar filmeket, sokszor főz magyar ételeket, kertjében kapor is található, amely az argentinok számára ismeretlen növény. Magyarul sajnos csak kevesekkel tud beszélni, de a szintén magyarként Argentínában élő jó barátjával, Kovács Andrással lehetősége nyílik arra, hogy napi szinten beszélhessen anyanyelvén.

Valéria történetét hallgatva többször is vissza kellett nyelnem a könnyeimet. Regénybe illő életútja során rengeteg nehézséggel kellett szembenéznie, ennek ellenére egy derűs, vidám, jó humorú embert ismerhettem meg személyében. Valakit, aki végtelenül bölcs és erős, aki elé hiába állított az élet leküzdhetetlennek tűnő akadályokat, megtörni sohasem tudta.