Szép jó napot. Azt már leírtam a kedves olvasóknak, hogy ön egy kis református közösség lelkipásztora itt Windsorban. Mindenek elött szeretném megkérdezni, hogy Önnek mi a legfontosabb a közösség hitéletében és a mindennapjaiban?
Az, hogy az alapvető dolgok működjenek fennakadás nélkül. A napi rutin, gondoskodás a családról és a gyülekezet tagjairól, a szolgálatok maradéktalan elvégzése. Szeretem a rendet, a jó gazda gondosságával igyekszem elvégezni a feladataimat, de ezen túlmenően az örökkévaló dolgok keresése, kutatása is legalább ilyen fontos, hiszen lelkipásztor vagyok, elsősorban is ezzel kell foglalkoznom, bibliaolvasással, imádkozással. Nagyon szeretem hivatásomat, 44 éve csinálom és nem tudom megunni. Még mindig lelkesít, éltet, eltölt sok-sok reménnyel, minden reménytelenség ellenére is. Tudom, hogy a magyarság és az egyház egyik végvára itt ez a város, így roppant fontosnak tartom az itteni szolgálatomat. Hihetetlen érdekes életű emberekkel sikerült itt megismerkednem. Nagyon szeretem és becsülöm őket.
Van nagyobb felelőssége is, ha jól tudom, hiszen Észak-Amerika magyar református püspöke is. Mit jelent ez pontosan?
Hála Istennek jó kollégáim vannak, akik ezt a munkát szintén nagy odaadással, igyekezettel végzik. Büszke vagyok rájuk, sok-sok szép, kedves, hangulatos összejövetelt szerveznek, hogy összetartsák a híveket és a magyarságot, ebben a rohanó, túlzsúfolt világban. Sok helyen van modernizálás, felújítás, ezek örömteli, bátorító dolgok, az élet jelei. A magyarság él és élni akar idegen földön, idegen környezetben is. Persze a vágyaink, igényeink nagyobbak, mint amiket jelen pillanatban el tudunk érni, de ez mindig így volt, ez természetes is, hiszen a fejlődéshez, a változásokhoz való igazodás ezt kívánja. A gyülekezetek meg is értik ezt, különösen a COVID után, amely nagyon megpróbálta egyházainkat. Nincs tovább tétlenkedés, csinálni kell, mert látjuk eljöhet az az idő, amikor majd ismét nem lehet.
Fontos nekem a békességre való törekvés, a szeretetben, kölcsönös tiszteletben való élés, az egymásra való odafigyelés és tanulás egymástól. Nem vagyunk mindentudók, sokszor szégyelljük is magunkat, de sok mindent nem tudunk még. Pedig a jó pap holtig tanul, így ránk fér az állandó tanulás és képzés. Szeretünk egymástól tanulni.
Milyen a kapcsolata az anyaországgal?
Mindig szerettem politizálni, tenni valamit a magyarságért. Odahaza is ezt csináltam, az aktív rendszerváltók közé tartoztam, az egyházban is és a közéletben is. Ilyen gyülekezetben szolgáltam Cegléden. Itt is figyelemmel kisérem az otthoni helyzetet és az összmagyarság helyzetét szerte e világon. Ezt ma már technikailag percre készen meg lehet tenni. Érzem a magyarság lüktetését, vágyát a jóra, a teljesebb életre, amit meg is érdemlünk. Úgy érzem jó úton haladunk, hihetetlen fejlődés, gazdagodás, gyarapodás történik minden téren. Évszázados lemaradásokat tudunk behozni minden téren, úgy a tudományban, a gazdaságban, a kultúrában, mint a politikában. Most még ezeket nem értékeljük eléggé, de később ezeknek nagy haszna lesz. A fejlődés, az erősödése a nemzetnek sokat segít az öntudatunk, szemléletünk javulásában, ami 100 év után természetes is kell, hogy legyen. Mintha már nem sárba tiporhatók, sőt lenézhetők, leszólhatók lennénk, hanem meg merünk szólalni, vissza tudunk szólni, sőt úgy érzem példák vagyunk már másoknak sok mindenben. Követendő példák. Nem volt ez mindig így! Hitben, keresztyénségben, a külföldön élők megsegítésében, a gazdasági életben, a sportban, a mezőgazdaságban épült és szépült nemcsak kis hazánk, de a leszakított területek is, sőt itt is. Már közös kenyeret is tudunk sütni augusztus 20-án, a magyarok kenyerét, akkor az a 15 milliónyi búzaszem, több is, mint gondolnánk, éltető kenyér és éltető, megtartó üzenet. Egy kenyeret eszünk, nem feledkezünk el senkiről. Egyek vagyunk! Jó érzés!
Ne elégedetlenkedjünk, adjunk hálát Istennek, legyünk büszkék arra, hogy ezeket mi értük el, mi valósítottuk meg, senki nem segített rajtunk, sőt inkább folyamatosan akadályoztak, még azok is, akiknek nem ez lett volna a kötelességük. A hazaárulás a legnagyobb bűn. Ezek nagyon nagy jellembeli hibák! Ki kell dolgoznunk magunk közül ezt a fajta magatartást. „El lehet menni!” mondta egyik elhíresült beszédében egyszer egy magyar miniszerelnök, bárcsak magának mondta volna és nem másoknak! Nem lehet elmenni, nem lehet elküldeni senkit, mert mindenkire szükség van, de aki másképp érzi, az menjen.
Az idővel tudni kell élni, gazdálkodni, a lehetőséget tudni kell kihasználni, ez ma a leghatásosabb fegyver. Azt hiszem erre törekszik mindenki itt is és otthon is. Most van itt ennek az ideje.
Nincs minden jól, koránt sem! De több a pozitívum, mint a negatívum. Még jobban össze kellene zárni, még inkább akarni kellene a jót! Az életet kellene választani, a szaporodást, a gyerekeket, a családot, az oktatást, az otthonhoz jutást, a munka mellett pedig a kikapcsolódást, a pihenést, hiszen egészség nélkül nem ér egyik sem semmit. Gyarapodó, gazdagodó, egészséges életet élő, erkölcsös (istenfélő) magyar családok. Légy jobb ember, légy jobb magyar, légy jobb családtag és munkatárs, légy jobb egyháztag, ezt kívánom mindenkinek 2024-re.
Lizik Zoltán az AMRE püspöke
Nagyon hálás vagyok Püspök úrnak, hogy elkészíthettem vele ezt az interjút és ezáltal még jobban megismerhettem őt. Remélem a kedves olvasók is ugyanígy gondolják ezt miután végigolvasták az interjút.
Egészségben gazdag boldog új évet kívánok mindenkinek innen Kanadából!
