Új-Zéland új nagykövetével
Január 27-én érkezett Wellingtonba, és adta át megbízólevelét Cindy Kiro főkormányzónak. Már az első napokban részt vehetett több jelentős magyar vonatkozású, új-zélandi eseményen, köztük az Aucklandben megrendezett II. Magyar Fesztiválon és Piacon is. Azóta eltelt néhány hónap,lehetősége nyílt a beilleszkedésre és számos kapcsolat építésére. Milyen első benyomásokat szerzett Új-Zélandról, az itt élő sokszínű népességről, és természetesen a helyi magyar közösségekről?
A Waitangi ünnepségek előtt, január 31-én adtam át a megbízó levelet, tehát az első élményem a Waitangi szerződésnek az évfordulója és az ezzel kapcsolatos megemlékezés volt. A maori hagyományokkal való első találkozás nagyon megható volt, nagyon exotikus kultúra, aminek nagyon mély és spirituális tanítása van. Sok szempontból ez hasonlítható az ősi magyar hitvilághoz. Tehát az új-zélandi kultúrának az a meghatározó eleme, ami a maori őslakosoktól származik a magyarok számára egy példa is lehet, ugyanis az őshonos kisebbségnek a nyelvhasználata, illetve a széleskörű kulturális és gazdasági autonómiája az abszolút rokonítható. Ez nemzetközi szinten egy olyan hivatkozási alap lehet, amelyre Európában nem nagyon van példa. Egy minta lehet, arra vonatkozóan, hogy az őshonos lakossághoz így is lehet viszonyulni.
Ami a magyar közösséget illet, Új-Zéland a magyarok számára vonzó, de távoli célpont. Természetesen nagyon hálásak vagyunk, azért hogy az 1956-ban emigrált magyarokat Új-Zéland befogadta, akik így már másod, sőt harmad generációs magyarként őrzik ezt az identitást. Nagy élmény volt olyan idősekkel találkozni, akik arról meséltek, hogy miért kellett elhagyniuk Magyarországot, hogyan boldogultak Új-Zélandon, és hogyan alapítottak itt családot, és miért fontos nekik az, hogy a sok-sok évtized és kilométer távolságából megőrizzék a magyarságukat.
A magyar közösség azon tagjaival is nagyon érdekes volt találkozni, akik az elmúlt évtizedekben érkeztek azért, hogy munkát vállaljanak, szakmai karriert teljesítsenek be.
Ez egy nagyon összetett, érdekes, tagolt és sokszínű közösség. Fontos az itt élő magyaroknak, hogy megőrizzék az identitásukat és, hogy átadják a gyerekeiknek. A Nemzetpolitikai Államtitkárság külön figyelmet szentel a diaszpórában élő magyarokra. Érkezésem után nem sokkal Szilágyi Péter helyettes államtitkár úrral közösen látogattuk meg az új-zélandi magyar közösségeket Aucklandben, Christchurchben és Wellingtonban.
Kérjük, meséljen az Aucklevél olvasóinak arról, hogy mit jelent az Ön számára a diplomata hivatás, és milyen helyet foglal el életében ez a pálya. Eddigi karrierje során egyetemi oktatóként, polgármesterként, konzulként, valamint az Európa Tanács magyar delegációjának tagjaként is tevékenykedett. Hogyan formálták ezek a tapasztalatok személyes és szakmai fejlődését, és milyen útravalót adott mindez jelenlegi diplomáciai munkájához?
Én ahhoz a generációhoz tartozom, amelynek a politikai szerepvállalása a rendszerváltással kezdődött el. Rögtön éreztük, hogy meg kell fogalmazni azt, hogy mi milyen Magyarországot képzelünk el magunknak. A sok-sok évtized alatt, amit a politikai pályán töltöttem, mindig arra vitt, hogy hogyan tudjuk a magyar nemzeti ügyeket a leghatékonyabban képviselni, legyen szó kisközösségről, önkormányzatról vagy egy szélesebb nemzetközi összefüggésről. Diplomatának lenni egy mérhetetlen megtisztelő és nagy felelősséggel járó hivatás, ami annyit jelent, hogy az államfő kiküldöttjeként te vagy a magyar állam első számú képviselője diplomáciai, gazdasági vagy akár kulturális területen.
Ilyenkor persze azon gondolkozik az ember, ha egy ilyen feladatok kap, és azt elvállalja, hogy mivel tudja a legjobban szolgálni Magyarország érdekeit. Ez ma egyáltalán nem könnyű. Ez nem fogadásokat jelent, nem csak azt jelenti, hogy reprezentálsz valamit, hanem, hogy adott esetben megfogalmazzuk, hogyan látjuk a világ folyását. Amikor Új-Zélandról nézi az ember Magyarországot, akkor persze egy teljesen más perspektívát lát, mint korábban a Baltikumból vagy Strasbourgból vagy a budai várból. Ez egy békés, konfliktusoktól távoli világ, amely nagyon befogadó, nyitott és képes arra, hogy meghallgassa a sokszor nem többségi állásponttal egyező magyar álláspontot.
Milyen tervei, elképzelései vannak a magyar közösségek támogatására és összetartásának erősítésére Új-Zélandon nagykövetként? Hogyan kívánja segíteni a helyi magyar közösségek életét, és milyen új kezdeményezéseket tervez a diaszpóra számára a következő években? Mi az, amit határozottan szakmai és személyes szívügyének tekint az új-zélandi kiküldetés éveit illetően?
A már működő programokat szeretnénk megtartani és erősíteni, tartalommal megtölteni. A másik terv, hogy kulturális programokat szeretnénk idehozni. Legközelebb a Nemzeti Színház Déryné Társulata jön Ausztráliából Új-Zélandra és az augusztus 20-i nemzeti ünnepünkhöz kapcsolódó megemlékezésen részt vesznek Wellingtonban és aztán Aucklandben lesz egy Márai Sándort megidéző irodalmi est.
Éppen ma voltunk a városi tanácsnál - a polgármester helyettes asszony fogadott minket Lipóth Petrával közösen - és felvetettük azt a kérdést, hogy a magyar egyesület kaphatna-e valamilyen olyan ingatlant, amelyben a magyar közösség kulturális élete lebonyolítható, hogy ne csak mindig mástól bérelt ingatlanban jöhessünk össze. A felvetésünk nyitott fülekre talált, így egy otthonra lelhet a magyar közösség. Egy ilyen bázis katalizátora lehet a közösségi életnek. Christchurben van egy ilyen lehetőség. A legnagyobb számú magyar közösségnél, Aucklandben nincs, tehát ezért lenne fontos, hogy itt is legyen.
Az is a terveink között szerepel, mondjuk ez még távoli, hogy legyen egy magyar emlékhely Aucklandben. Az idei mindszenti emlékévet felhasználva azt tervezzük, hogy egy mindszenti portré szobrot állítsunk fel, a helyszínének megtalálása szintén most zajlik, úgyhogy ennél még többet nem tudok mondani. Terveink vannak, hogy aztán ebből mit sikerült megvalósítani, ez nem csak rajtunk múlik, de amit eddig én otthon felvetettem, azokban mindenhol támogató szavakat kaptam, egyelőre én úgy látom, hogy van egy nagyfokú nyitottság az itteni közösség támogatására.
Eddig három alkalommal szervezték meg azt a képzőművészeti kiállítást Új-Zélandon, ami Double Bond néven az új-zélandi magyar kötődésű művészeknek egy seregszemléje volt. Idén megpróbáljuk ezt megszervezni Wellingtonban és azt szeretném, ha a következő évben, az ’56-os forradalom 70. évfordulóján a legnagyobb magyar közösség, azaz a Aucklandi közösség szervezhetne egy ilyen Double Bond kiállítást. Ez azért nagyon izgalmas, mert akik Új-Zélandon élnek, alkotnak és ezt a világot látják, és ebben meg tudják fogalmazni azt, hogy számukra mit jelent a kettős identitás, az mindig egy nagyon szép és inspiráló kihívás. A művészek egy önálló alkotással vagy akár már egy elkészült mű bemutatásával részt tudnak venni ezen a seregszemlén.
A jelenleg is a világban zajló eseményei sokakban bizonytalanságot, félelmet keltenek. Ön szerint mennyire érezhetik magukat biztonságban az emberek itt, Új-Zélandon – ezen a távoli szigeten –, különösen úgy, hogy szeretteik, rokonaik, barátaik gyakran messze élnek tőlük? Hogyan befolyásolja mindezt a helyi közösségek összetartása és az ország sajátos, biztonságos légköre?
Hát most már nem egy olyan cikk jelent meg a világban, hogy Új-Zéland a legbiztonságosabb ország, de a viccet félretéve ez a régió a béke szigete még akkor is, hogyha látjuk a globális feszültségeknek az itteni leképeződését is. Ennek ellenére senkinek nincs szándékában Új-Zélanddal bármilyen konfliktusba keveredni, úgyhogy itt mindenki biztonságban érezheti magát. Én csak egyet tudok magam számára tanulságként megfogalmazni; aki teheti, a családjával, rokonaival, barátaival tartson szoros kapcsolatot.
