Hungrish

/ Garamhegyi Edit Rita /
garamhegyi.edit.rita képe
Nem hiszem, hogy én vagyok az első, aki megénekli ezt a keveréknyelvet, amit eddig inkább csak elképzeltünk Rejtő regényei alapján. A keveréknyelvet, aminek beszélője az általa ismert két nyelvből válogatja a szavakat a mondandójához, a használat logikájának egy vezérfonala van, mégpedig az, hogy a megfelelő szó éppen melyik nyelven jut hamarabb eszébe.

Ezt beszéli a család, aki melbourne-i otthonába fogadott engem az előttünk álló nyolc hónapra, és ezt beszélik mindkét iskola tanulói is, akik fogadószervezetként igénybe veszik a tapasztalataimat. Mindkét helyről hoztam példákat, gyönyörűek, vagy éppen nem azok, de egyrészt tanulságosak, másrészt sajnálatos módon egyirányúak. Ez utóbbit úgy kell érteni, hogy a második, és a harmadik generációs magyarok itt, Ausztráliában, tehát az itt született generáció csak akkor keveri a két nyelvet, ha valamiért magyarul kell beszélnie. Akkor megjelennek benne angol kifejezések, igék, főnevek vegyesen, viszont magyar képzőkkel, ragokkal, vagy épp jelekkel, ami mutatja, hogy nyelvünk logikája belefészkelte magát már a fejükbe, reméljük, hogy kitörölhetetlenül. Ennek a logikának mentén született meg a kamaszgyerek fejében a "rentigeltünk" egy csónakot szószerkezet, mégpedig magyar nyelvtani logikával, és angol szavak segítségével. És ennek fordítottjaként ezért kérdezi tőlem a hároméves gyerek, amikor lihegve megjelenek reggel az ajtóban, hogy "elmentél egy futra?" a "take a walk, take a run" kifejezések mintájára.

És hogy miért kell magyarul beszélni, ez sajnos nem elírás volt tőlem, vagy indokolatlanul erős szóhasználat, hanem a valóság. Iskolába kerülésig használják otthoni mintára első nyelvként a magyart. Aztán követhetetlen sebességű visszaesés tapasztalható. Ahogy a korosztályi dominancia érezteti a hatását, a gyerekben szinte feltörhetetlen ellenállás születik meg az anyanyelvével kapcsolatban, hiába beszél rajta kívül mindenki magyarul a családban, ő akkor is csak angolul kommunikál. Ezt a második generáció már végigcsinálta, és csak remélni tudjuk, hogy a harmadik is követi majd őket. Náluk ugyanis az ellenállás a kamaszkor végeztével megszűnt, és újra érdeklődni kezdtek származási nyelvük iránt, ellátogatnak Magyarországra, és keresik a gyökereiket.

Addig pedig marad a remény, hogy a tánccal, a műsorokkal, a filmekkel, vagy épp játékokkal, amiket hoztunk magunkkal, sikerül megőrizni bennük egy kis büszkeséget a magyarságukkal kapcsolatban, ami majd megszólal bennük, mint kamaszkori lázadás után egy karácsonyi dallam a vallásosan nevelt, de azóta a hitélettől eltávolodott fiatalban.