Április 24. a népviselet napja, egy alkalom arra, hogy ne csak ránézzünk viseleteinkre, hanem valóban meglássuk őket.
Népviseleteink évszázadok óta mesélnek rólunk. Megmutatják, hová tartozunk a világban legyen szó Magyarországról vagy bármely más népről. A magyar népviselet különösen gazdag és sokszínű; olyan érték, amely mellett nehéz szó nélkül elmenni. Nem csupán ruhadarabokról beszélünk: társadalmi rangot, életkort, családi állapotot, kapcsolatokat is tükröztek.
Az apró minták, hímzések, díszítések teszik igazán különlegessé ezeket a viseleteket. Sokszor természetesnek vesszük ezeket a részleteket, pedig éppen ezek azok a jegyek, amelyek egyedivé, felismerhetővé tesznek egy-egy tájegységet vagy akár egy falut. Egy szoknya ráncolása, egy kötény mintája, egy párta formája mind-mind történetet hordoz.
A mai napon a torontói Kodály Együttes évek alatt összegyűjtött viseletei között kutattam. Adományokból és gondosan válogatott forrásokból származó darabok sorakoztak előttem. Egy néptáncos lánynak ez felér egy kincsesládával. Olyan lelkesedéssel és kíváncsisággal vetettem bele magam, amire már rég volt példa. Szebbnél szebb viseletek kerültek a kezembe: régebbiek és újabbak, fiatalabb és idősebb korosztályhoz tartozók. Nemcsak megfigyelhettem őket, hanem fel is próbálhattam és ez egészen különleges élmény.Az együttes nagy hangsúlyt fektet arra, hogy ne csak a táncanyag legyen hiteles, hanem a viselet is. Fontos, hogy a táncosok ne csupán hordják ezeket a darabokat, hanem meg is ismerjék őket. Talán sok fiatal még nem is érzi, milyen értékeket visel magán egy-egy fellépés alkalmával. Éppen ezért minden alkalommal igyekszünk úgy felkészíteni őket, hogy tisztelettel és értő módon viszonyuljanak a viselethez, bízva abban, hogy ez a tudás nem vész el, hanem tovább él majd a következő generációkban is.
Külön öröm látni, hogy a fiatalok nemcsak megtanulják viselni ezeket a ruhákat, hanem valóban örömmel is öltik magukra. Egy-egy fellépés előtt figyelmesen készülődnek: összeválogatják a kiegészítőket, keresik a viselethez illő fülbevalót, kalárist, hajdíszt, szalagot. Szépen „csinosítják” magukat, ahogyan egykor is tették és ebben a gondosságban, ebben az odafigyelésben valami nagyon szép és reményteli rejlik. Mert ilyenkor nemcsak felöltöznek, hanem kapcsolódnak is valamihez, ami régebbről jön, és rajtuk keresztül él tovább.
A cikkhez készített fotóimon sem a teljes viseletek láthatók. Inkább részleteket kerestem: egy hímzés vonalát, egy anyag redőzését, egy gyöngysor csillanását. Ezek az apró momentumok ragadtak meg igazán. Elbűvölnek ezek a kézzel készült díszítések, az a gondosság és idő, amely minden egyes darabba bele van dolgozva. Talán ezekben a részletekben rejlik leginkább a viseletek lelke.
És közben újra és újra rácsodálkozom arra, milyen hihetetlen gazdagság rejlik a magyar népviseletek világában. Tájegységenként teljesen eltérő formák, színek és stílusok jelennek meg: a Dunántúl eleganciája, a Tiszántúl gazdag fodrozottsága, Erdély sokrétű öröksége, a székely viseletek karakteres formái vagy a moldvai csángók egyszerűbb, mégis mélyen kifejező darabjai. Rövid, rakott szoknyák, hosszabb brokát anyagok, párták, kendők, kalárisok mind egy-egy világot képviselnek.
Nőként különösen közel érzem magamhoz ezt a sokszínűséget. A viseletek nemcsak díszítenek, hanem tartást adnak, történetet mesélnek, és összekapcsolnak minket azokkal, akik előttünk jártak.
A népviselet tehát nem a múlt egy darabja, hanem élő örökség. Rajtunk múlik, hogy észrevesszük-e, értjük-e, és tovább tudjuk-e adni.
Távol az otthontól ezek a viseletek többek lesznek, mint díszek: kapaszkodók egy láthatatlan fonalon. Bennük őrizzük, honnan jöttünk és amíg magunkra öltjük őket, a hagyomány csendesen tovább él bennünk, itt, Kanadában is.
