Füstjelek Brazíliából

/ Molnár Orsolya Anna /
molnar.orsolya.anna képe
Brazíliába érkezésem, és az országról alkotott képem alakulása leginkább egy folthátán folt patchwork takaróhoz hasonlítható. Jelenleg két ösztöndíjas tartózkodik ebben az aprócskának éppen nem nevezhető (200 000 000 fős) országban: Kun Ágnes Sao Paulóban, jómagam pedig majd hatszáz kilométerrel délebbre Jaraguá do Sulban teljesítek szolgálatot.
Sao PauloÁgi, Andrea, OrsiZrínyi NéptánccsoportSao Paulo

 

Érkezésünkkor a Sao Paulo-i reptéren (Hegyi Ferenc) Ferkó már várt bennünket, hogy a 15 órás repülőút után, a helyi Magyar Segélyegylet híres-nevezetes Casa Húngara-jába vigyen minket, ahol a következő 10 napot töltöttük is. Ahogy autóztunk át a városon, és később, ahogy ismerkedtünk Sao Paulóval, folyamatosan az az érzés uralkodott el rajtam, hogy ez a város megfoghatatlanul hatalmas, és sokszínű. Igaz az, amit az útikönyvek írnak: egymás mellett megfér a mélyszegénység és a felhőkarcolók csillogó világa is.

Gyakorlatilag már másnap elkapott és elragadott bennünket a Casa Húngara „szociális forgószele”: péntektől vasárnapig a három aktívan működő néptánccsoport próbáiba, fellépésébe csatlakoztunk be lelkesen, s közben megismerkedtünk a néptáncosokkal. Szerencsénkre ezen a hétvégén az Európa Bajnokság magyar meccse is zajlott, így a közösség apraja-nagyja közös szurkolásra is összegyűlt.

Hét közben közös mentorunk Andrea segédkezett a város feltérképezésében, de a helyi cserkészek, fiatalok is mind szívesen kísértek el minket, és mutatták meg a főbb látnivalókat.

Bennem személy szerint mély nyomott hagyott a Sao Paulói közösség: hét közben, mikor leszaladtam egy-egy kávéért, az idős hölgyek invitáltak egy rövid beszélgetésre irodalomról, fiatalkori eseményekről; máskor esti sakk-partik (és természetesen politizálás) mellett ismerhettem meg a helyiek történeteit. Hétvégén sokan közös ebédre gyűltek össze a magyar étteremben… Jó volt látni és érezni, hogy milyen fontos nekik ez a közösség, fontos a magyar kultúra és annak átadása is. Egészen más érzés így a „magyarság”.

A tíz napos bevezető időszakom egy rövid főző kurzussal zárult, melyen már a Jaraguá-iak kérésére vettem részt, hogy a módszereket, recepteket majd ott is elsajátíthassák. Innen egy éjszakás buszút vezetett a ködös Jaraguá do Sul-ba. Hajnalban mentorom Dete várt az állomáson, elfoglaltam a szállásom, körbevezetett a városban, megismertetett minden fontosabb személlyel és dologgal.

Jaraguá ha lehet, ennél ellentétesebb nem is lehetne Sao Paulóval: kicsi, csendes, tiszta, rendezett városka. Lakosságának összetétele nagyrészt német és olasz származású, de a település alapítói magyarok voltak. Sokkal korábban érkeztek (a 19. sz. végén, 20. sz. elején), s így egészen más jellegű itt a magyar hagyományőrzés. Kezdve azzal, hogy nemigen beszélnek magyarul – ennek ellenére, a nyelvóráimra közel hetven ember jelentkezett , és lelkesen részt is vesznek. Programjaik nem heti szintűek, inkább havonta egy-egy nagyobb esemény a jellemző. A város igen hosszú, több részből áll, így a magyarok által alapított rész (Garibaldi) igen távol esik a központtól, tehát a helyi Magyar Ház sem tud olyan erőteljes funkciót betölteni. Leginkább a Dunántúl Néptánccsoport próbáinak ad helyszínt.

A légkör nagyon családias itt is. Feladataim nagyobb részt a nyelvórákból és programszervezésből, kisebb részt pedig a tánccsoport munkájának elősegítéséből fognak állni. Emellett felmerült a helyi magyar nyelvű írásos és fotóanyag feltárásának folytatása is. A Sao Paulói közösséggel egyeztetve az idén törekszünk a két kolónia közötti kapcsolat szorosabbra fűzésére is.

Munkás, izgalmas, eseményekkel teli félévnek nézünk elébe!