Érkezésünkkor a Sao Paulo-i reptéren (Hegyi Ferenc) Ferkó már várt bennünket, hogy a 15 órás repülőút után, a helyi Magyar Segélyegylet híres-nevezetes Casa Húngara-jába vigyen minket, ahol a következő 10 napot töltöttük is. Ahogy autóztunk át a városon, és később, ahogy ismerkedtünk Sao Paulóval, folyamatosan az az érzés uralkodott el rajtam, hogy ez a város megfoghatatlanul hatalmas, és sokszínű. Igaz az, amit az útikönyvek írnak: egymás mellett megfér a mélyszegénység és a felhőkarcolók csillogó világa is.
Gyakorlatilag már másnap elkapott és elragadott bennünket a Casa Húngara „szociális forgószele”: péntektől vasárnapig a három aktívan működő néptánccsoport próbáiba, fellépésébe csatlakoztunk be lelkesen, s közben megismerkedtünk a néptáncosokkal. Szerencsénkre ezen a hétvégén az Európa Bajnokság magyar meccse is zajlott, így a közösség apraja-nagyja közös szurkolásra is összegyűlt.
Hét közben közös mentorunk Andrea segédkezett a város feltérképezésében, de a helyi cserkészek, fiatalok is mind szívesen kísértek el minket, és mutatták meg a főbb látnivalókat.
Bennem személy szerint mély nyomott hagyott a Sao Paulói közösség: hét közben, mikor leszaladtam egy-egy kávéért, az idős hölgyek invitáltak egy rövid beszélgetésre irodalomról, fiatalkori eseményekről; máskor esti sakk-partik (és természetesen politizálás) mellett ismerhettem meg a helyiek történeteit. Hétvégén sokan közös ebédre gyűltek össze a magyar étteremben… Jó volt látni és érezni, hogy milyen fontos nekik ez a közösség, fontos a magyar kultúra és annak átadása is. Egészen más érzés így a „magyarság”.
A tíz napos bevezető időszakom egy rövid főző kurzussal zárult, melyen már a Jaraguá-iak kérésére vettem részt, hogy a módszereket, recepteket majd ott is elsajátíthassák. Innen egy éjszakás buszút vezetett a ködös Jaraguá do Sul-ba. Hajnalban mentorom Dete várt az állomáson, elfoglaltam a szállásom, körbevezetett a városban, megismertetett minden fontosabb személlyel és dologgal.
Jaraguá ha lehet, ennél ellentétesebb nem is lehetne Sao Paulóval: kicsi, csendes, tiszta, rendezett városka. Lakosságának összetétele nagyrészt német és olasz származású, de a település alapítói magyarok voltak. Sokkal korábban érkeztek (a 19. sz. végén, 20. sz. elején), s így egészen más jellegű itt a magyar hagyományőrzés. Kezdve azzal, hogy nemigen beszélnek magyarul – ennek ellenére, a nyelvóráimra közel hetven ember jelentkezett , és lelkesen részt is vesznek. Programjaik nem heti szintűek, inkább havonta egy-egy nagyobb esemény a jellemző. A város igen hosszú, több részből áll, így a magyarok által alapított rész (Garibaldi) igen távol esik a központtól, tehát a helyi Magyar Ház sem tud olyan erőteljes funkciót betölteni. Leginkább a Dunántúl Néptánccsoport próbáinak ad helyszínt.
A légkör nagyon családias itt is. Feladataim nagyobb részt a nyelvórákból és programszervezésből, kisebb részt pedig a tánccsoport munkájának elősegítéséből fognak állni. Emellett felmerült a helyi magyar nyelvű írásos és fotóanyag feltárásának folytatása is. A Sao Paulói közösséggel egyeztetve az idén törekszünk a két kolónia közötti kapcsolat szorosabbra fűzésére is.
Munkás, izgalmas, eseményekkel teli félévnek nézünk elébe!
