Ambivalens a január; egyszerre a csendesebb, megfontoltabb tevékenységeink ideje és a lendületes évkezdet hava. Az ingolstadti Petőfi Körnél úgy gondolom e hónapra is a lendület jellemzőbb.
Alig ért véget a karácsonyi szünet, máris igyekeztek vissza a családok, az Ingolstadti Magyar Iskola tanárai és a Petőfi Kör lelkes tagjai, hogy január 6-án, Vízkereszt napján együtt énekelhessünk a Szent Konrád templomban más nemzetekkel együtt. Különleges eseményen vehettem részt, a templom dísztermében megterített asztaloknál énekeltünk szlovén, horvát és dél-amerikai közösségekkel a háromkirályokat ünnepelve.
Január 22-re, a magyar kultúra napja alkalmából az iskola felsőseivel egy rövid videót készítettünk arról, mit jelent nekik magyarnak lenni. Számomra irigylendő, hogy a gyerekek, milyen egyszerű őszinteséggel beszéltek arról, mit jelent a diaszpórában a magyarságuk. Nem kellenek sem cifra szavak, sem flancos tárgyak ahhoz, hogy kifejezzük, miben vagyunk mások mi magyarok és mit szerethetünk a kultúránkból; gyerekszemmel: elég a lángosra, a kürtöskalácsra, vagy a tőlünk messze lakó magyarul üdvözlő nagymamánkra gondolnunk.
Január számomra azért is a lendület hava az egyesület életben, mert az eddig lassan csordogáló tanfolyamaim közül a magyar mint idegen nyelv kurzus nagy lendületet kapott. Év elején csak úgy záporoztak az üzenetek és telefonok, annyi megkeresés, érdeklődés érkezett a tanfolyam iránt. Szerdánként Ingolstadt belvárosában egy jókedvű, a magyar kultúrát messzemenőkig szerető, lelkes csapattal tanulunk szavainkról, boncolgatjuk a magyar nyelvet, ízlelgetjük a nyelvünket olyannyira meghatározó magánhangzó-harmóniát és olvassuk magyar költők verseit a magyar kultúra napjára.
Az Ingolstadti Magyar Iskolába pedig hóhelyzet ide, influenza oda, januárban friss lendülettel és a meglévő elkötelezettséggel érkeztek a gyerekek és anyukák, apukák, hogy magyarbődi dalokat és táncokat tanuljanak és részt vegyenek a magyar oktatásban.
