Október 20-án, vasárnap délután az Ottawai Magyar Házban ünnepi műsor várta a megemlékezőket. Ezen többek között visszaemlékezést hallhattunk az 56-os harcok egyik résztvevőjétől valamint Dr. Ódor Bálint, Magyarország Kanadai Nagykövete is ünnepi beszéddel köszöntette a megjelenteket. Az ottawai 28. számú Kölcsey Ferenc Cserkészcsapat egy hangszeres-énekes előadással készült, az Ismerős Arcok zenekar Nélküled című dalát adták elő. Az Ifjúsági Néptánc Csoport néhány tagja kalotaszegi és mezőségi táncokat mutatott be. Elhangzott Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról című verse is. Az esemény közösségi fogadással és magyar vacsorával zárult.
Október 23-án ünnepélyes keretek között felvonták a magyar zászlót Ottawa szívében, a városháza előtt. A város vezetősége és Magyarország Kanadai Nagykövetsége szervezésében megvalósuló eseményen az intézmények hivatalos személyeinek szónoklatán túl fellépett az Ifjúsági Néptánc Csoport is táncos előadásával.
Ugyanezen nap délutánján a Nagykövetség épületében ünnepi fogadásra került sor. Dr. Ódor Bálint nagykövet úr üdvözölte az egybegyűlteket. Megemlékeztünk az ottawai magyar közösség nemrég elhunyt tagjára, Polgár Józsefre. Polgár József 56-os szabadságharcos és forradalmár volt, akinek a történelmi eseményhez kapcsolódó tetteit és gondolatait évről-évre hallhatta a helyi magyar közösség. Egyik korábbi előadásának vetítésével emlékeztünk rá. A nagykövetség új időszakos kiállítását is megnyitották, mely 30. évforduló révén az 1989-es rendszerváltás eseményeit mutatja be. Az est meglepetésvendége a már sokat emlegetett Ifjúsági Néptánc Csoport volt, akiknek előadásuk annyira elnyerte a közönség tetszését, hogy végigkísérték mind a három ottawai nemzeti ünnepi megemlékezést.
Ösztöndíjasként nagy öröm volt számomra, hogy az idei évben is méltó keretek között emlékezhettem meg nemzeti ünnepünkre, több alkalommal is. Az Ifjúsági Néptánc Csoport vezetőjeként pedig méltán lehettem büszke csoportomra, akik előadásukkal minden egyes megemlékezésen emelték az ünnepség fényét.