1956-ra emlékeztünk Sydney-ben

Ünnepi megemlékezés

/ Varjaskéri Henriett /
varjaskeri.henriett képe
Az idei évben kevés alkalom nyílt a nemzeti ünnepek közös megünneplésére, így még különlegesebbnek érezte minden résztvevő október 25-ét Sydney-ben, aki részt vett az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei tiszteletére rendezett ünnepi megemlékezésen, melyet a New South Wales-i Magyar Szövetség szervezett.
Ünnepi megemlékezésÜnnepi műsor konferálásasMagyar dalok a Mikes triótólEgy forradalmár visszaemlékezései

A program egy koszorúzással kezdődött a rockwoodi temető hősök keresztjénél, majd az ünnepi református istentisztelet után a punchbowli Magyar Házban folytatódott, ahol egy közös ünnepi ebédet követően került sor az ünnepi megemlékezésre.

Rozgonyi Magdolna elnöki megnyitója és dr. Mikola István nagykövet úr ünnepi köszöntője után számos műsorszám tette tartalmassá és változatossá a több mint kétórás műsort. A résztvevők hallhattak verseket Vitéz Mécs János és Gáspár András előadásában, Baranyi Győző Wass Albert egyik írását osztotta meg a közönséggel, a Magyar Iskola Sydney pedig egy megemlékező kisfilmmel vett részt a műsorban, mely az iskola tanárai és diákjai közreműködésével készült. 

A prózai műsorszámokat Stopic Hannelore zongorajátéka és a Mikes trió csellón előadott magyar dalai tették még színesebbé. Természetesen a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasai is részt vettek a műsorban: Slemmer Bence Manó egy verset szavalt el, Kiss Gabriella arról mesélt, milyen személyes érintettsége van családjának az 1956-os forradalomban, Varjaskéri Henriett pedig műsorvezetőként konferálta fel a szereplőket.

Az ünnepi beszédet Nagyenyedi de Jeney Gábor, Széna téri szabadságharcos mondta, aki személyes élményeit, visszaemlékezéseit osztotta meg a közönséggel. Különleges érzés volt egy olyan ember szavait hallgatni, aki maga is részese volt az 1956-os forradalomnak.

Nemcsak a műsor elején közösen elénekelt Himnusz, illetve a végén a Szózat teremtett méltó ünnepi hangulatot a teremben, de az elhangzott műsorszámokkal az előadók néha még egy-egy könnycseppet is csaltak a hallgatóság szemébe. Ezt nem csak az elhangzott gondolatok nagyszerű előadása váltotta ki, de a közönség soraiban ültek néhányan, akiknek szülei, nagyszülei, illetve maguk is a forradalmárok között harcoltak 64 évvel ezelőtt Magyarországon egy szabadabb és jobb élet reményében. Rájuk emlékeztünk ezen a napon 15 ezer kilométerre az anyaországtól Sydney-ben. Azokra az emberekre, fiatalokra, akik ugyan nem győzhettek a túlerő ellen, de elszántságukkal, bátorságukkal példát mutattak az egész világnak.