Szombaton, október 22-én filmklubot és közönségtalálkozót tartottunk, amelyen a pretoriai magyar nagykövetség és a Dél-afrikai Magyar Szövetség vendégével, Dörner György színművésszel ismerkedhettek meg a helyi magyarok. A nagykövetség, illetve Bernát Orsolya konzul asszony közreműködésével tudtuk együtt megnézni a Szabadság különjárat és A berni követ című filmeket, illetve művész vendégünk is szórakoztatta egy rögtönzött műsorral a közönséget.
Október 23-án ünnepi műsort és megemlékezést szerveztünk a Magyar Tanyán. Még a műsor előtt kértük fel a jelenlévő ’56-osokat, hogy gyújtsanak egy-egy gyertyát a hősök és a forradalom emléke előtt tisztelegve. Ezt követően a szövetség elnöke, Pleskó László köszöntötte a vendégeket, majd Király András nagykövet mondta el ünnepi beszédét. Egy átfogó történeti áttekintést követően hallgattuk meg Schneider Péter, Durban-ben élő ’56-os szabadságharcos videó üzenetét, aki éppen Budapesten vett részt az ünnepségeken.
A műsor a magyar származású Mathinus Breitenbach dalaival folytatódott, amely nagy sikert aratott a hallgatóság körében. Az ünnepi műsort Dörner György zárta, aki Márai Sándor Mennyből az angyal című versét, valamint Wass Albert Sztrájkolnak az égben című novelláját adta elő.
Együtt énekeltük el a magyar himnuszt, majd a jelenlévőkkel megkoszorúztuk a Magyar Tanya kertjében található ’56-os emlékművet. A napot Albert Camus gondolataival zártuk, aki így emlékezett meg a magyar forradalom hőseiről: “We have only one way of being true to Hungary, and that is never to betray, among ourselves and everywhere, what the Hungarian heroes died for.”
A megemlékezésre több, mint százhatvanan jöttek el, minden visszajelzésből úgy tűnik, hogy sikerült valóban méltón megünnepelnünk ’56 hatvanadik évfordulóját.