A Szóló Szőlő Chesteri Magyar Tanoda idén ősszel fennállásának tizedik tanévét kezdte meg. Az évnyitó alkalom ezúttal is nyílt nap formájában zajlott, melyet a Magyar Népmese Napja alkalmából a népmese szellemisége hatott át.
Az eseményt Kádárné Szász Hilda, a tanoda vezetője nyitotta meg, aki ismertette az év programját és a tanoda pedagógusait. Ezután Várhelyi Judit, Manchester elsőbeosztott konzulja szólt biztató és szeretetteljes gondolataival a tanoda diákjaihoz és szüleikhez.
A nyílt nap legizgalmasabb része a mesefoglalkozás volt, amely során a gyerekek Benedek Elek gyűjtéséből a Papucsszaggató királykisasszonyok című mesével ismerkedtek meg. A feldolgozás interaktív módon, a gyermekek aktív bevonásával zajlott. A tanodások próbákat álltak ki, találós kérdéseket és feladványokat oldottak meg, táncoltak és énekeltek, így fejtették meg a titokzatos papucsszaggatás rejtélyét.
A mesefoglalkozás végeztével a gyerekek saját papucsot készíthettek, melyet emlékül haza is vittek.
A nap sikeréhez nagyban hozzájárult a szülők összefogása is, akik bőséges és ízletes büfével tették még ünnepibbé az alkalmat.
A tanoda közössége bizakodva tekint az új tanév elé, amely számos értékes pillanatot és felejthetetlen élményt ígér.