Kreatív kézműves foglalkozás Münchenben

Vendégségben a Regös-táncházban

/ Gonda Ágnes /
gonda.agnes képe

Február végén Patai Bori KCSP ösztöndíjas társam meghívására Münchenben jártam a Regös-táncházban, hogy a legkisebbeknek (4-12 éves korúaknak) kézműves foglalkozást tartsak. A felkérésnek szívesen tettem eleget, hiszen Regensburgban (Regensburgi Konzuli Magyar Iskola, Regensburg-Ost) is már sikerrel és lelkesedéssel barkácsoltunk a gyerekekkel. Szép számú magyar család érkezett, elsőként a gyerekesek, a program ugyanis gyermektáncházzal indult, de később a terem megtelt a táncos lábú felnőttekkel. Öröm volt nézni a sok kis pörgős szoknyás lánykát és fehér inges fiúcskát, ahogy a már ismerős lépéseket járták, énekeltek és körjátékokat játszottak. Amint a tánc befejeződött, kezdődhetett a kézművesség. Két tevékenységgel készültem: papírszövéssel és diócsörgő-készítéssel. A legkisebbek csak gyöngyöt fűztek, de láthatóan ez is nagy elégedettséggel töltötte el őket. Érdekes, hogy a papírszövés kicsit nehezen ment eleinte (talán nem gyakorolták ezt a technikát még a gyerekek), de a szülők aktív közreműködésével nagyon szép művek születtek. Megható volt a gyerekek azonnali bizalma irányomban, cserfesek, vidámak és érdeklődőek voltak. Míg mi a kézműves asztalnál ügyeskedtünk, elkezdődött a felnőttek tánctanulása és szabad tánca, melyhez remek muzsikusok húzták a talpalávalót. A gyerekek körülöttem énekelték és dúdolták az ismerős dalokat. Öröm volt hallgatni!

Kreatív kézműves foglalkozás MünchenbenKreatív kézműves foglalkozás MünchenbenKreatív kézműves foglalkozás MünchenbenKreatív kézműves foglalkozás MünchenbenKreatív kézműves foglalkozás MünchenbenKreatív kézműves foglalkozás MünchenbenKreatív kézműves foglalkozás MünchenbenSzorgos kezek