Ösztöndíjasként egy idős úrnál kaptam szállást. A 88 éves Józsi bácsi (Nagy József), aki a frankfurti magyarok egyik1956-os túlélője, merengve beleszív cigarettájába, majd a füstben belelapoz régi kincseit őrző dossziéjába, amelyben képek és régi újságok őrzik az '56-os eseményeket. Majd így emlékszik vissza arra a bizonyos napra, mely magával sodorta: " Éppen dolgozni indultam a szállodába, hisz 19 éves voltam, de a villamosok nem jártak. A Corvin köznél csoportosulás volt, Sztálin szobrát ütötték-verték. Én is ott ragadtam..." És szép lassan törnek fel az emlékek, melyek egy egész emberéletet megváltoztattak. És én, aki 1956-ot csak a történelem könyvekből ismerem, egymás után teszem fel kérdéseimet. Hallgatom, ahogy ennyi év távlatából hogy szépülnek meg az emlékek. Józsi bácsi mindmáig erősen őrzi magyarságát, sokat tett a közösségért, és háza telis tele van magyar emlékekkel, díszekkel. Hálás vagyok, hogy a Sors mellé sodort, és nála lakhatom, hallgathatom, talán már nem sokáig, sajnos.
