A megemlékezéseknek hatalmas közösségmegtartó ereje van” – Világszerte megünnepli a helyi magyarság március 15-ét

Magyarországon kívül sehol sem szabadnap, mégis, minden magyar közösségnek fontos ünnepe március 15. A megemlékezések nagy szerepet játszanak mind a régóta egy helyben élő, mind a valamely országba elszármazott magyarság identitásának megőrzésében. A rendezvények megszervezésében és lebonyolításában a helyi szervezeteken, iskolákon és egyházakon kívül a Petőfi Sándor Program 64 és a Kőrösi Csoma Sándor Program 112 ösztöndíjasa is aktívan részt vesz.

A programokat szerte a világban a március 15-öt megelőző hétvégén tartották, sok helyen azonban az ünnepet követő hétvégére időzítik.
A megemlékezések hagyományos elemei – az istentisztelet, koszorúzás, a gyermekeknek szervezett kézműves foglalkozások és a néptáncot, népzenét is integráló ünnepi műsorok – hasonlóak a szomszédos és a távolabbi országokban. Erdélyben éppen úgy kokárdát varrnak, mint Kárpátalján, Oslóban és Los Angelesben. Düsseldorfban csákót és pántlikát, Rimaszombaton (Szlovákia) koszorúzáshoz kihelyezhető zászlókat, Brüsszelben főkötőt és kardot készítenek.

Erdélyben március 15. alkalmából felkeresik az 1848/49-es szabadságharc legfontosabb emlékhelyeit a többi között Megyesen, Vízaknán, Segesváron vagy Temesváron. Más országokban a családi és a kulturális programok kapnak nagyobb hangsúlyt:  Prágában és Frankfurtban filmvetítést, Berlinben Tolcsvay László Magyar Miséjét, Oslóban Miklósa Erika és Dobi-Kiss Veronika operaénekesek ünnepi koncertjét élvezhetik az érdeklődők. Nagybányán tortaverseny, Lyonban magyaros ünnepi ebéd, Windsorban töltött káposzta, San Diegóban batyusvacsora színesíti a programot.
Idén először a különböző országokban élő magyar gyerekek közös videót készítenek, amit a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasai koordináltak.

A Kallos Bea által indítványozott projektben a magyar gyerekek a Nemzeti dal egyes, nekik kiosztott sorait mondják el, így áll össze végül a vers, 18 helyszín közreműködésével, Írországtól Amerikáig. Március 15-nek erős összetartó és közösségépítő ereje van mind a különböző településeken és a különböző országokban élő magyarok, mind a magyarok és a más nyelvű lakosság, mind a magyarlakta külföldi és a magyarországi települések iskolái és kultúrát közvetítő szervezetei között.

Így látogatnak az erdélyi Halmágyból a fogarasi központi rendezvényre, a kárpátaljai Gyertyánliget pedig műsorral vesz részt a kőrösmezei megemlékezésen. Amerikában Clevelandben a helyi és a Cleveland környéki közösségek éppen úgy együtt ünnepelnek, mint ahogy a Dél-Bánságban közös műsort ad Hertelendyfalva és Pancsova művelődési egyesülete, az erdélyi Zsobokon pedig a helyi és gödöllői diákok, akik a ‘Határtalanul’ program keretén belül keresnek fel több települést is. Vendégiskolák érkeznek az erdélyi Segesvárra, Szászrégenbe, valamint a rimaszombati eseményekre.

A március 15-i programok megszervezésben mindenhol tevékeny részt vállalnak a történelmi egyházak, valamint a helyi és országos magyar szervezetek. Sok helyen az egyházak éves váltásban gondoskodnak az ünnepi rendezvények megszervezéséről, mint például San Franciscóban, vagy Erdély több településén. Lupényben mintegy időkapszulaként létrehoztak egy vándorládát és egy emlékkönyvet, amely minden évben más felekezetnél van, és amelyet minden év március 15-én továbbajándékoznak a soron következő felekezet számára.

A Kőrösi Program és a Petőfi Program ösztöndíjasai több helyen maguk is fellépnek, így például Berlinben a Magyar Mise előadásán a kórusban közreműködött az ösztöndíjasok által létrehozott Berlini Magyar Közösségi kórus is. A svájci Genfben 25 éve a Genfi Magyar Egyesület szervezi az ökumenikus istentisztelettel egybekötött megemlékezést, a kanadai Wellandban pedig több mint 50 éve hasonló műsorral ünneplik március 15-ét.

A magyar közösségek mindenhol nagy figyelmet fordítanak arra, hogy a gyermekekkel és fiatalokkal is megismertessék a magyar történelem ezen fontos szakaszát. A magyar tanítási nyelvű iskolákban mindenhol felidézik az eseményeket, ahol pedig nem működik ilyen, mint például a kárpátaljai Nagybocskón, a fiatalok a Vasárnapi Iskolai tanárainak segítségével készülnek az ünnepre.

(Miniszterelnökség)

 

2018.03.14